Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
A kis területű háztáji kertekben nem érdemes vetőmagok termesztésével foglalkozni, mivel a minőségi szaporítóanyagok előállítása magas fokú szakértelmet és speciális termesztési feltételeket igényel. Ráadásul a kertészeti szakboltok és az áruházak kínálatában ma már nagyon bőséges fajtaválasztékból válogathatnak a kertészkedők. A gazdálkodók és a háztájiban saját használatra termelő gazdák számára is egyszerűbb hivatalos forgalmazóktól megvásárolni a szükséges vetőmagot, ami egyúttal biztosítékot is nyújt arra, hogy fajtaazonos, meghatározott tulajdonságokkal rendelkező növényzetről minőségi termést szedhessenek. Természetesen még ma is vannak olyanok, akik valamilyen okból kifolyólag (egyedi, különleges régi fajta fenntartása stb.) megpróbálkoznak az általuk termesztett zöldségfélékből, vagy virágokról saját vetőmagot fogni. Ezzel kapcsolatban tisztában kell lenni azzal, hogy itt más a helyzet, mint a szántóföldi növények esetében, ahol főleg a kisgazdák máig sokan vetik újra az általuk nevelt gabonafajtákat, vagy kukoricát.
A zöldségtermesztésben az bonyolítja a helyzetet, hogy a legtöbb zöldségféle ma már – ún. F1 hibrid vagy heterózis fajta, azaz a keresztezés utáni első nemzedék. Ezek magja csak a keresztezés utáni első nemzedékig őrzi rendkívüli értékét, így pl. a termés színét, ízét, vagy a bő termést stb. Ha az értékes első nemzedékről magot szednénk, a következő évben minden bizonnyal csalódás érne bennünket, mert egészen más, keveredett, esetleg korcs állomány kelne ki belőlük. Mindezek ellenére – bizonyos esetekben – a házi „magfogás” segíthet beszerzési gondjainkon, mert például a különleges zöldségfélék, ritkaságok magjai nehezen kaphatók. Ilyenkor magunkra vagyunk utalva. Sok állami fajtafenntartásban nem résztvevő régi fajta, tájfajta és helyi típus van, amelyek fennmaradásukat a házi magfogásnak köszönhetik. Ennek elvégzéséhez néhány tudnivaló segíthet a jobb eredményekhez.
A magot szolgáltató növényt java termő korában válasszuk ki, a legszebb legyen, tartsuk folyamatosan megfigyelés alatt. Egészséges növényről szedjünk csak magot, mivel sok betegség magon is átvihető a következő évre. Az öntermékeny fajok (pl. paradicsom, borsó, bab, saláta) magjától várhatunk csak az előző évivel azonos növényeket. Az idegentermékenyülő vagy fakultatív idegentermékenyülő (ön- és idegentermékenyülő) zöldségfélék (pl. paprika, gyökérzöldségek, hagymafélék, kabakosok) csak izoláltan adnak fajtaazonos magot, ezért a saját fajukhoz tartozó más fajtáktól, típusoktól nagyon messze – több száz méter – kell teremniük. Ha ezt nem tesszük lehetővé, a virágzás kezdete előtt valamilyen – rovartól is védő – hálóval kell beborítanunk a növényt. A megszedett magot légszárazra kell szárítani, legjobb a napon kiteregetni. Ha szükséges, megtisztíthatjuk szélben ejtéssel vagy válogatással, és utána tároljuk.
A tároló edényre négy dolgot feltétlenül írjunk rá: növényfaj, fajta, évjárat, származási hely. A száraz mag legtovább légmentesen zárható üvegben vagy más edényben tárolható, mert itt védve van a környezet páratartalmának ingadozásaitól.
A kétes értékű magvakat vetés előtt „próbacsíráztatásnak” vessük alá. Egy kis tálkában nedves szűrőpapírra vagy itatós papírra helyezzük a magvakat (50–100 db-ot), és csírázási hőmérsékletüknek megfelelő helyen tartjuk őket. Nagyobb magvakat nedves homokban is csíráztathatunk. Eredményes csíráztatáshoz a hőmérséklet és a nedvesség mellett levegő is szükséges, ezért ne öntözzük túl a csíráztatáshoz használt közeget. A csírázási százalék, azaz, hogy 100 magból mennyi kelt ki, megállapítása után döntsük el, hogy a kérdéses magot érdemes-e elvetni, és milyen sűrű vetésre van szükség, hogy a kívánt tőszámot megkapjuk. A számításkor figyelembe kell venni, hogy a talajban a kedvezőtlenebb körülmények vannak, mint a csíráztató tálban, tehát kevesebb mag kel ki, mint amennyi a csíráztatási próbán kicsírázik. Igen gyenge csírázási százalék esetén (50–70%) már nem érdemes elvetni a magot, mert ilyenkor a csírázási erély (tehát a csírázás és a kelés gyorsasága) is igen gyenge. Lehetőleg mindig friss magot vessünk, a kabakosok (dinnye, tök, uborka) magjai viszont a második évben csíráznak a legjobban.
Ha a kelést bármilyen okból siettetni akarjuk – pl. megkésett vetés esetén, elgyomosodás elkerülése, fiatalkori kártevők támadási idejének lerövidítése, koraiság fokozása végett, stb. – vetés előtt a magot 24 óráig vízben „áztatjuk”, vagy esetleg „előcsíráztatjuk”. Ha bármely csírázási tényező (hőmérséklet, nedvesség, levegő) nem kielégítő, csak a szokásos magvetést alkalmazhatjuk, különben az érzékeny csíranövények megfáznak, kiszáradnak vagy befulladnak a talajba. A magot a csíráztatási hőmérsékletnek megfelelő helyiségben, bármilyen edényben áztathatjuk. Az előcsíráztatáshoz a magot kis vászon- vagy tüllzacskóba kötjük, vagy nedves homok közé tesszük, és megfelelő hőmérsékleten tartjuk. Amint a fölrepedt magvak 1–2%-án megjelennek az első kis csírakezdemények, megkezdhetjük a vetést. Ha hosszabb csírával vetünk, vetés közben sok csíra megsérülhet. Ilyenkor azonnal nedves földdel takarjuk a vetést. Ügyeljünk arra, hogy a magvetés mélységét a vetőmag nagysága, a talaj kötöttsége és nedvességtartalma határozza meg. (sz-ll)
