Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
Az őszi repcének főleg az üzemanyagokban adalékanyagként való felhasználása révén az utóbbi években az egyik meghatározó szántóföldi növény lett. Termesztése iránt nálunk is folyamatosan növekszik az érdeklődés. Ugyanakkor a növény termesztése mind a vetésforgó, mind pedig a növényvédelem szempontjából komoly követelményeket támaszt a termelők szakmai tudásával, műszaki és technológiai felkészültségével szemben. A sikeres termesztéshez szükséges egészséges állomány fenntartása érdekében a megfelelő tápanyagellátás mellett az állomány növényvédelmi megoldásai is fontos szerepet kapnak. A jól áttelelt és a tavaszi vegetációba induló állományokban a repcebecőket károsító bogarak elleni védekezésre is hangsúlyt kell helyezni.
A repce-fénybogár nem közvetlenül a becőket károsítja, de a rosszul telelt gyenge állományokban, mivel virágporevő, a bimbós repcét támadja, a bibét rágva jut el a virágporhoz. Zöldes fényű fekete 2-3 mm-es bogár. Lárvája halványszürke, sárgásszürke, sötét szemölcssorral. Lárvája a virágban fejlődik, virágporral táplálkozik, néha a bibét is megrágja. Ennek következtében a becő nem, vagy csak torzan fejlődik.
A repcebecő-ormányos az ormányos bogarak családjába tartozó 3 mm nagyságú hajlított ormányú bogár. A bogár, de különösen a lárvája túlszaporodva igen érzékeny termésveszteséget és minőségromlást okozhat a növényállományban. A kártétele következtében keletkezett rágásnyomok további fertőzéseknek nyújtanak bemeneti lehetőséget. A repcebecő-ormányos áprilisban-májusban a szárat, a kocsányt, a bimbókat és a leveleket rágja, furkálja. Tojásait májusban egyesével a fiatal, előzőleg megfúrt becőkbe helyezi. A kikelt lárva a becőben egyedül él, és a fiatal magvakat rágja meg. A károsított becő idő előtt fonnyad, és az aratás előtt elhullatja a magjait.
A repcebecő-gubacsszúnyog vörösbarna potrohú 1,5 mm-es kártevő. Károsítása a csapadékosabb években jelentősebb. A kártevő a tojásait a becő sérülésein helyezi el. Ezek elsősorban a repcebecő-ormányos okozta rágásnyomok. A kikelt lárvák a becő belsejében csoportosan élnek, ahol a megsérült magkezdemények és a becőfalak nedvével táplálkoznak. A fertőzött becők kissé duzzadtak, eltorzulnak, majd idő előtt megfakulnak és felnyílnak. A csapadékosabb években akár több nemzedéke is lehet.
A hatékony megelőzés érdekében érdemes kihasználni azt, hogy a repcebecő-gubacsszúnyog gyengén repül, tehát a megfelelő vetésforgó betartásával a repceállomány átgondolt területi elhelyezésével is jelentősen gyéríthető a károsítók száma.
Az ormányosok ellen hatékony lehet a károsító által kedvelt ún. csalogató növények telepítése. Ez arra a felismerésre épül, hogy az ormányosok először a repcetábla szélén konccentrálódnak és a korábban virágzó növényekre összpontosítanak. Ha a parcella szélére például valamilyen korábban nyíló keresztesvirágú növényt telepítünk, a vegyszeres kezelést sokszor elegendő elvégezni ezen a keskeny növénysávon, mivel a károsítók jelentős része ide kocentrálódik. Ezzel megvédhetők az ormányosok repceállományban levő parazitáló természetes ellenségei is.
A vegyszeres védekezést a repcebecő-ormányos ellen kizárólag szignalizáció alapján kell elvégezni. A bevetési küszöb néhány károsító jelenléte egy-egy növényen. A repcebecő-gubacsszúnyog elleni védekezést növényenként két károsító jelenléte esetén lehet elkezdeni, veszélyeztetett területeken egy imágó jelenléte is kiválthatja a védekezést. A virágzás és a becőképződés idején végzett vegyszeres kezeléseket piretroid készítményekkel kell elvégezni. Mivel a repcebecő-ormányos elleni védekezés alapvetően a gubacsszúnyogok létszámát is szabályozza, a kifejezetten repcebecő-gubacsszúnyog elleni védekezés többnyire szükségtelen. (sz-mlex)
