A PPA arányosan fogja visszatartani a problémás kifizetéseket

Az Agrárkifizetési Ügynökség (PPA) jogszabály által biztosított feltételek között eddig visszatarthatta a vállalkozói egység számára kifizetésre jogosult támogatás teljes összegét, ha az elszámolás során valamilyen rendellenességre derült fény, egészen a problémás helyzet PPA-val való végleges rendezéséig. Ez a helyzet gyakorta fennállt, főleg a kifizetésre jogosult termőterületek nagyságára vonatkozó viták kapcsán, amelyek következtében egyes vállalkozások akár évekig nem juthattak hozzá a számukra eredetileg megítélt támogatásokhoz. A kifizetési ügynökség számtalan esetet tart nyilván, amelyben a támogatások teljes visszafogása többszörösét tette ki a problémás eset által megállapított kár értékének. A ziareci szövetkezettel szembeni 140 ezer eurós vitás követelés esetében például összesen több mint 800 ezer euró megítélt támogatást tartottak vissza.

A kifizetési ügynökség sajtóosztálya által közzétett tájékoztató alapján ezt az elvet a jövőben meg akarják változtatni, mégpedig úgy, hogy a problémás esetek miatt visszatartható összeg nagysága maximálisan a kétszerese lehet majd az így visszatartható támogatásnak, amellyel a problémás követelést és az esetleges kamatokat kell fedezni.

Az arányosság elvének alkalmazásával a kifizetési ügynökség egyrészt továbbra is az EU pénzügyi forrásainak védelmét kívánja szolgálni, másrészt a kérvényezőknek számára szeretne segíteni a forrásokhoz való hozzáférésben.  Ennek érdekében a földművelésügyi tárca az idevonatkozó jogszabály, a mezőgazdasági támogatásokról szóló 280/2017 sz. törvény módosítását is tervezi az említett arányossági alapelv jogszabályba foglalásával. (sz-apa)

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda decemberi száma

Noha a téli időszakban kevesebb a konkrét gyakorlati teendő a kertekben, a Jó Gazda decemberi …