A pekándió lehet az egyik megoldás

Az utóbbi években rohamosan terjedő, Amerikából behurcolt kártevő, a dióburok-fúrólégy okozta fertőzések megfeketedett, elértéktelenedett diótermés formájában csaknem alapjaiban rengették meg a hazai és a környező országok diótermelését.  A kártevő nemcsak az ültetvényekben tette tönkre a termést, hanem a háztáji kertekben, esetenként az útmenti fákon is egyre nagyobb pusztítást végzett. A szakemberek eleddig különböző növényvédelmi megoldásokat ajánlottak a kártevő elleni védekezésre, a rovarölő szeres kezelésektől kezdve a fák alatti talajtakarásig, de úgy tűnik ezek nem mindig hoztak egyértelműen kedvező eredményt.

Annak ellenére, hogy a magas diófák permetezése főleg a háztáji feltételek között szinte megoldhatatlan, és a kártevők életciklusának megszakítása sem mindenütt járt eredménnyel, a problémára megoldást jelenthet egy másik dióféle, a pekándió termesztése, amely úgyszintén a kártevő őshazájából Amerikából származik, tehát az eredeti élőhelyén alakult ki a természetes ellenálló képessége.

A pekándió (Carya illinoiensis) az észak-amerikai indiánok kedvelt csemegéje volt évezredeken át. Az utóbbi 1-2 évszázadban az USA-ban és Kanadában, illetve ma már a világ számos, hosszabb nyarú övezetében, komoly ültetvényeken termesztik. Erre a tényre vezethető vissza az is, hogy nálunk, illetve a hasonló adottságú termőhelyeken eddig miért nem terjedt el. Ugyanis a pekándiót igen hosszú tenyészidejű növényként könyvelte el a szakma, legalább is az az igen kevés szakember, aki egyáltalán hallott róla, olvasható erről a gyümölcsről szóló internetes bejegyzésben a www.falusag.hu honlapon. Pedig léteznek rövid tenyészidejű, azaz korai érésű fajtái is. A faj őshazájában a Mexikói-Öböltől Kanada déli részéig fordul elő, így érthető, hogy elég különböző adottságokhoz alkalmazkodott, illetve sok, eltérő változata alakult ki. Fagytűrése is kiváló, erről a még 2012.  február elején bizonyosodhattunk meg, amikor is az egyik hajnalon mínusz 28 fokot mutatott a hőmérő  a magyarországi Egerágon, a völgy aljában. A hagyományos diófák komoly fagykárt szenvedtek, sok fa csak csukló vastagságú ágakból tudott újrahajtani. Ezzel szemben a pekándió fáknak  nem történt különösebb bajuk, a legvékonyabb kis vesszőcskék is csúcsrügyből fejlődtek tovább. Mindezt a hosszú tenyészidejű, vagyis déli változatokon figyeltük meg. Az északi változatok minden bizonnyal akár mínusz 35 fok körüli hidegeknek is ellenállnak. Ebben a térségben hosszú ideje sok gondot okoz a késő tavaszi, nulla fok alatti hőmérséklet a veszélyeztetett termőhelyeken (kiterjedt sík területek, völgyek, dombhajlatok alsóbb része) telepített gyümölcsösökben. Az április eleje és május eleje közt előforduló fagyok gyakran az évi termést tönkre teszik nemcsak a hagyományos diófákon, hanem más gyümölcsfákon is.  Mivel a pekándió május közepétől virágzik, így tavaszi elfagyásától egyáltalán nem kell tartani.

Mindkét faj fáinak méretei hasonlók, a pekándió is lendületesen fejlődik, hatalmas fává cseperedik már 10-15 év alatt is. Lombozata egészséges, csillogó sötétzöld, kifejezetten mutatós megjelenésű.  A mi térségünkbe megfelelő korai fajták termése október folyamán érik, az ilyenkor előforduló, első kisebb fagyok nem tudnak kárt tenni benne. A magcsemeték az 5.-8. évtől, az oltványok általában a 3.-4. évtől kezdenek el teremni. 10-15 éves koruktól pedig igen szép mennyiséget adnak az általában 150-200 évig is élő fák. A magról nevelt példányok termése szinte mindig hasonlóan jó minőségű, mint az anyanövényé.

A pekándió hosszúkás, ovális alakú, a dióbél a vékony héjat jól kitölti, kellemes, édeskés ízű, különleges aromájú. Sokaknak jobban ízlik, mint a hagyományos dió. Beltartalmi értéke, vitamin és ásványianyag-tartalma is hasonló. (sz – falusag)

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …