A paradicsom és a paprika ősszel

Az őszi időszakban már a folyamatosan változó időjárási viszonyok között kell biztosítanunk a növények fejlődéséhez szükséges feltételeket. Száraz, egyenletesen meleg nappalok és éjszakák, sok napfény mellett a gyakran változó, hol hideg, hol meleg, páradús levegő, borús, esős idő váltja egymást. A szabadföldön és a fedett termesztőberendezésekben levő növényállományokat elsősorban a gombás és a bakteriális fertőzésektől kell védenünk., Ha meg tudjuk óvni őket, még az első fagyokig teremhetnek.

Ne várjuk meg, hogy a levelek foltosodása, majd száradása a csúcsi részekig eljusson. A tövek körül elszáradt leveleket szedjük össze, és égessük el. Vigyázzunk arra is, hogy az esetleges fertőzést ne éppen mi vigyük át az egyik tőről a másikra. Miután leszedtük az érett paradicsomot, távolítsuk el a hibás, a megrepedt, vagy esetleg foltosan fertőzött bogyókat.

A gombás fertőzések ellen legjobbak réztartalmú szerek. Ezeknek általában rövid az egészségügyi várakozási idejük. Ha súlyosabb a fertőzés, akkor felszívódó készítményekkel, vagy szerves hatóanyagokat tartalmazó szerekkel permetezzünk.

A paprikát a baktériumos levélfoltosság is károsíthatja. Itt is réztartalmú szerekkel védekezhetünk. Ha az időjárás kedvezőtlen hatásaitól meg tudjuk óvni a paradicsomot és a paprikát, még jó termést szüretelhetünk. A hidegebb idő beálltával a paradicsom, vagy a paprika fölé fóliaalagutat is húzhatunk. Ezzel védeni tudjuk a rajtuk lévő terméseket akár az első fagyokig.

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda decemberi száma

Noha a téli időszakban kevesebb a konkrét gyakorlati teendő a kertekben, a Jó Gazda decemberi …