Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
A régészeti leletek alapján az árpa után az ember által termesztett második növény a búza. A magból készült termékek a legfontosabb élelmiszereink alapanyagai. Az egész világon termesztik, 245–250 millió hektáron. Mint takarmány is nagyon fontos a búza, a szalmája is felhasználható alomnak, tüzelése, cellulózgyártásra. Nagyon jól alkalmazkodott a környezethez, hisz az Antarktisz kivételével minden földrészen termesztik.
A búza a fűfélékhez tartozó egyszikű növény, tudományos neve Triticum. Megkülönböztetünk vad- és kultúrbúzákat, csupasz- és pelyvás búzákat. Számos faj tartozik ide, de ezek közül csak néhányat termesztetnek. A legfontosabb és legelterjedtebb a közönséges búza (Triticum aestivum). Két fajtája van, az őszi és a tavaszi búza. Nálunk főleg az őszi búzát termesztik, mivel sokkal nagyobb a termőképessége.
A másik fontos búzafaj a keményszemű, vagy durum búza. Főleg a tésztagyártásban van jelentősége, a tojásmentes termékek előállításához használják. Magasabb a fehérjetartalma, de a sikérminősége rosszabb, ezért kenyér és egyéb pékipari termékek előállítására nem felel meg.
A búzának több változata ismert, ilyen a kalász szálkázottsága alapján a tarkalászú és a szálkás búza.
A búzaszem minőségét meghatározó mutatók: hektoliter-tömeg, amely legkevesebb 78 kg, de inkább több legyen, az ezerszem-tömeg 40–50 g, amely fajtatulajdonság, valamint az acélosság. Az acélosság azt jelenti, hogy a búzaszem hány százalékának a törésfelülete üveges, az elvárás legalább 50 %. Ezek a mutatók malomipari szempontból a minőség megítélésénél fontosak.
A búzaliszt minőségét főleg a sikér mennyisége és minősége adja meg. Ezt laboratóriumi vizsgálatokkal állapítják meg. A búzaliszt átlagosan 10–14 % szárazsikért és 30–40 % nedves sikért tartalmaz. Ezeknek a mutatóknak az alapján a lisztet három csoportba osztják: jó minőségű – A1–A2, közepes B1–B2, és gyenge C1–C2. Azok a búzafajták, amelyeknek lisztje C1–C2 minősítésű, takarmánybúzának minősülnek. A sikér minőségének egyik mutatója a terülékenység, másik az esésszám. Az esésszám a szemmel még nem látható, de már megkezdődött csírázási folyamatokat mutatja ki. Ez 300–400 másodperc körül van, ha 220 alatt van, és a csírázás már elkezdődött, az ilyen lisztből nem lehet jó minőségű kenyeret sütni.
A búza tápanyagigényes növény, ha jó, és állandó terméshozamokat akarunk elérni, biztosítani kell a tápanyagokat. 1 tonna kineveléséhez 27 kg N, 11 kg P2O5, és 18 kg K2O szükséges. A talaj tápanyagtartalma szerint ezt a mennyiséget csökkenthetjük, azonban nálunk a talajelemzések azt mutatják, hogy a talajok tápanyagtartalma alacsony, és egyre csökken. A tápanyag szükséges visszapótlását a várható termésmennyiség alapján számolhatjuk ki. A talajba kijuttatott tápanyag a növény részére nem használható fel a teljes mennyiségben. Kötődik a talaj egyes alkotórészeihez, és átalakul a növény részére nem, vagy csak nehezen felvehető formára. Kísérletekkel megállapították, hogy minél alacsonyabb a talajban az egyes tápanyagok mennyisége, annál erősebben kötődik meg a kihelyezett tápelem. Ez azt jelenti, hogy azokon a helyeken, ahol tápanyag-visszapótlást több éven keresztül nem végeztek, a trágyázás nem hoz azonnal termésnövekedést. A talajnak ugyanis fel kell töltődnie egy bizonyos szintre. Minden növény, így a búza trágyázásánál is alapvető feltétele a jó termésnek az egyes tápelemek arányának betartása. Ez azért fontos, mert egyik elem sem tudja helyettesíteni a másikat, és a termés mennyiségét mindig a legalacsonyabb szinten levő elem határozza meg. Búzánál ez az arány 1 N: 0,40 P2O5 : 0,60 K2O.
A búza igényes a nitrogénre, nemcsak a termés mennyiségét határozza meg, hanem a magban a sikér mennyiségét és minőségét is. A túlzott nitrogéntrágyázás azonban káros, hisz megdőlést okoz, és csökkenti a gombabetegségekkel szembeni ellenállóképességet. A foszfor és a kálium ugyanolyan fontos a terméshozam kialakulásához, mint a nitrogén. Ezeket mindig ősszel, a talaj előkészítésekor dolgozzuk a talajba. A talajban jól megkötődnek, vagyis nem kell félni a kimosódástól. Egész más a helyzet a nitrogénnel. A jó hatás eléréséhez a nitrogéntrágyákat több, három, de akár négy adagban érdemes kiszórni. Ősszel a tervezett mennyiség 30, legfeljebb 40%-át. Legfontosabb a kora tavaszi, télvégi trágyázás, ekkorra a talajból a téli csapadék kimossa a nitrogént, viszont a növénynek a gyors növekedéshez, fejlődéshez szükséges a tápanyag. A tél végén, a bokrosodás elején fejlődik a kalászkezdemény, és az, hogy milyen hosszú kalász fejlődik ki, ilyenkor dől el. A tavasz eleji trágyázással a mag minőségét (hektoliter tömeg, ezermag tömeg) tudjuk emelni, a tavasz végi trágyázással pedig a sikér mennyiségét és minőségét.
A búza ápolásánál az egyik fontos munka a gyomirtás. A vegyszeres gyomirtás megtervezésénél figyelembe kell venni az előforduló gyomfajokat, amelyeket a vegyszer megválasztása szempontjából három fő csoportba osztjuk.
1 – a hormonhatású vegyszerekkel könnyen irtható kétszikű gyomok,
2 – a hormonhatású vegyszerekkel szemben ellenálló kétszikű gyomok (székfűfélék, pipitérfélék, galaj),
3 – a magról kelő egyszikű gyomok (nagy széltippan, vadzab, parlagi ecsetpázsit).
Gyakori problémát okoznak a szomszédos kultúrák, amelyekben az esetleges vegyszerelsodródás kárt okozhat. Ilyenek főleg a szőlő, a gyümölcsösök, a kertészeti növények. Ezeken a helyeken a legpraktikusabb a gyomirtózást ősszel elvégezni. Másik előnye az, hogy az ősszel kelő gyomokat is kiirtjuk, amelyek egész télen erősen konkurálnak a búzával az elérhető tápanyagokért. Sőt a tél végén, koratavasszal kiszórt fejtrágya nagy hányadát is ezek a gyomok használják fel.
A kártevők és a betegségek elleni védekezést az időjárás alakulása, a termőhely fekvése, a termesztett fajta érzékenysége alapján kell megtervezni. A leggyakoribb kártevő a gabonafehérítő bogár, de vannak évek, és vannak helyek, amikor elszaporodik egy addig jelentéktelennek tartott kártevő (futrinka, fonálféreg, levéltetű, tripsz, poloska, gabonalegyek, szipoly stb.) A betegségekkel szemben a védekezés az utóbbi években a lisztharmat és a fuzárium ellen minden évben szükséges, de gyakran a gabonarozsdák, a barna levélfoltosság, a szeptória ellen is.
Azonak a termelőknek, akik csak takarmánynak termelnek búzát, ajánlott a C1–C2 besorolású fajtákat termeszteni, és szükségtelen a tavaszvégi fejtrágyázás. Azoknak, akik malomipari feldolgozásra termelnek búzát, fontos odafigyelni az aratás idejére is, mivel eső után a nedves kalászban, a búzaszemekben elkezdődik a csírázás, és ez teljesen tönkre teheti a gabona sütőipari értékét.
Kép és szöveg: Sedliakné György Ilona
