Az Agrárkifizetési Ügynökség megkezdte a támogatási előlegek kifizetését az állattartók számára

Több mint 20 milliárd

Október végétől az Agrárkifizetési Ügynökség megkezdte az állattartók számára folyósítandó támogatási előlegek kifizetését,  jelentette be az ügynökség vezérigazgatója, Juraj Kožuch. Ennek értelmében az állattartók a szükséges feltételek teljesítése után az állatok tartásért járó támogatások felét még az év végéig megkaphatják.

Az előzetes számítások alapján erre a célra mintegy 20,19 milliárd euró kerül kifizetésre.

Az állattartó gazdálkodók számára a közvetlen kifizetésekhez kapcsolt támogatási sémák keretében az újszülött bárányok, jerkék és kecskék tartására, valamint a húsmarhákra és a  tejtermelésre beállított tehenek tartására vonatkozó támogatások kerülnek kifizetésre.

A juhok és a kecskék esetében a megállapított támogatás összege 19,67 euró/db, a húsmarhák esetében 220,34 euró/ db, a tejtermelő tehenekre pedig 294,27 eurót fizetnek állatonként.

A kifizetési ügynökség  október végéig több mint négyezer igénylő erre vonatkozó kérvényét ellenőrizte és bírálta el kedvezően. Az intézkedéssel azon kevés  uniós tag országok közé kerültünk, amelyek az adott évben december előtt fizetnek előleget az igényelhető mezőgazdasági támogatásokra.   (sz)

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …