A Kisfái Ökokert Kft. és a szermaradékmentes növényvédelmi technológiát forgalmazó ZFW Hortiservice® Kft. tulajdonosa Fülei Zoltán, a múlt havi számunkban megjelent II. Kecskeméti Csemegeszőlő fajta- és technológiai bemutató főszervezője. A bemutató során megragadta figyelmemet a módszer, ahogy a csemegeszőlőt termesztik a Kisfái Ökokertben. Erről a módszerről faggattam Fülei Zoltánt.
Honnan jött az ötlet, hogy fóliaházban termesszenek csemegeszőlőt?
2013-ban készítettük el a palántanevelő sátrunkat, ide ültettem abban az évben összesen négy darab szőlőtövet. Azért, mert amikor palántát nevelünk, és jönnek a melegek március-áprilisban, a szőlő lombosodása is épp akkor indul, amikor a nevelőben már nagyon süt a nap. Latolgattuk, hogy tegyünk-e oda árnyékoló hálót, vagy valami mást. A szőlő mellett döntöttünk. Így került a fóliaházba két tő Muscat Italia és két Nero fajta. Minden éven szépen megmetszettem őket, de volt olyan év is, amikor ezt hanyagoltam. Amikor nagyon vigyáztam rá, nagyon szép szőlő termett. A Nero nem tetszett, felmerült bennem, hogy kivágom, esetleg át lehet oltani. Mivel mindkét tő meglehetősen fejlett volt már, vagy 110 oltást kellett elvégeznem, hogy mindkét tőkét teljesen átoltsam. Kezdetben ez csak 2-3 oltás, illetve fajta volt, de folyamatosan 20–30 fajta lett. Evés közben jön meg az étvágy, és a siker arra ösztönzött, hogy szerezzünk még fajtákat. Egy kiskunfélegyházi idős úrtól kaptam még oltóvesszőket, amelyeket szintén felhasználtam. A Nerót teljesen átoltottam. Az év folyamán figyeltem, hogy az egyes oltások hogyan viselkednek. A legtöbb jól sikerült, legalább negyven fajta volt a két tőkén. Több közülük már az első évben gyönyörű termést hozott. Abban az időben zöldséget termesztettünk a fóliaházakban. El kellet dönteni, hogy folytatjuk-e a zöldségtermelést, vagy struktúrát váltunk. A technológiánk fejlett volt, a feltételek adottak voltak. Úgy döntöttem, hajtatott csemegeszőlő-ültetvényt hozunk létre. Az olaszok fólia alatt termesztik az exportra szánt csemegeszőlőt, így védik az ültetvényeket az időjárás viszontagságaitól. Ha az olaszok védik délen az ültetvényeiket, akkor nekünk is védenünk kell.
Mi az előnye, ha fóliaházba ültetjük a szőlőt? Kevesebb gombabetegség terjed rajta?
A legnagyobb előny a korai termés. A szezon elején már érett a szőlő. És ha jön a csapadék, az nem tesz kárt benne, a gombabetegségek is kevésbé károsítják, de ha mégis megtámadják, akkor nagyon kell vigyázni. Továbbá jobb a minőség is, nagyobb a terméshozam, hiszen védett helyen terem a gyümölcs. Fontos a folyamatos tápanyag-utánpótlás. Az állományunk rendszeresen kapja a tápanyagot a csepegtetőrendszeren keresztül. Ökokert lévén csak természetes tápanyagot adagolunk. Műtrágyát 2010 óta nem használunk. A tápozó tartályban vinasz (a sörgyártás mellékterméke – a szerk. megj.) és baktériumok vannak. A vinasszal szaporítom a baktériumokat. A vinasz cukrot tartalmaz, ezen a cukron vígan megél a baktérium. Csak ezzel tápozzuk az ültetvényünket. Ezt a területet bejelentettem ökológiai gazdálkodásba. A Biogarancia Kft. minősíti, ezáltal ez minősített ökokert.
Ez azt jelenti, hogy a növényvédelem során is kizárólag biológiai készítményeket használnak?
Kizárólag. Aki kételkedik abban, hogy ezt meg lehet csinálni, az tegye meg az első lépést. Itt láthatja, hogy kényelmesen meg lehet csinálni. Nem mondom, hogy mindent azonnal, de minden gond nélkül le lehet cserélni a kémiai növényvédelmet úgynevezett szelíd növényvédelemre.
Gondolom, a termesztők körében is van érdeklődés a technológia iránt, hogy ne vegyszerezzük a környezetünket és azt, amit megeszünk. Jól gondolom?
Igen, erre nagyon nyitottak, de nagyon lassan megy az átállás. Épp ezért nem is szeretnék tolakodni. Hogy mától csak azt használja a termelő, az nem megy egyik napról a másikra. Szemléletváltásra van szükség.
Biztosan nem titok, hogy milyen szereket használnak, amelyekkel ilyen eredmények érhetők el
Egyáltalán nem titok. Éppen azt szeretnénk bemutatni, hogyan működik ez a technológia. Szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani Kulicz Lászlót, aki ebben az évben csak ezt a technológiát alkalmazta a szőlőültetvényében. A videóiban bemutatja, milyen növényvédelmet folytat. Sikert ért el ezekkel a szerekkel. Egyébként az Aminoret program szerei a konyhában, a ház körül általánosan használatos szerekből tevődnek össze.
Jól tudom, hogy ezeknek a szereknek nincs egészségügyi várakozási idejük?
Egyáltalán nincs. Én 2009 óta nem használok semmiféle vegyszert. A rovarok ellen zömében csapdázással védekezünk, a gombabetegségek ellen ezekkel a konyhában, a fürdőszobában használt szerekkel. A legegyszerűbb, leghatásosabb szer például a tejsavó. A lecitin – a szójaolaj – pl. nagyon hatásos lisztharmat ellen.
Mekkora területen folytatják az ökológiai szőlőtermesztést, és milyen fajtákat termesztenek?
5000 m2 a teljes terület, ebből kb. 3700 m2 termő, a fennmaradó terület friss ültetés. Ezt a területet hárman műveljük. Boris Rebrik elismert kárpátaljai termesztő fajtái, és más, Ukrajnában nemesített fajták is eljutottak hozzánk. Azokat keresem, amelyek nagyon koraiak, ugyanis a korai szőlőt tudom megfelelő áron értékesíteni. Két fő fajtánk a Dubovskij Rozovij és a Preobrazsenyie.
A mezőgazdasági termesztésben elterjedt, kizárólag műtrágya-használatra és növényi élősködők mérgezésére épülő konvencionális technológia a talajélet fokozatos pusztulását, a biológiai sokszínűség (biodiverzitás) csökkenését eredményezi, ezért már rövid távon sem fenntartható. Az Aminoret® szermaradékmentes technológia a változó piaci és gazdasági környezet kihívásaira adott megfelelő választ. Az Aminoret® technológia a talaj termőképességének megőrzésére és a növények természetes védekező rendszerének erősítésére épülő technológiai modell, mellyel a növényt károsító baktériumos, gombás és vírusos betegségek, valamint a rovarkártevők túlszaporodása ellen lehet fellépni. Célja, hogy megismertesse a BioRacionális növényvédelmi gyakorlat lépéseit.
Az Aminoret® BioRacionális technológia RETard AMINOsavakra épülő növényvédelmi modell, nem más, mint eszköztár a kockázatokat rejtő és nem fenntartható konvencionális technológiák fokozatos felváltására. A modell lehetőséget nyújt a tiszta, jóízű, egészséges élelmiszer költséghatékony termesztésére, ezzel megteremti az alapját a hosszú távon is fenntartható mezőgazdaságnak.
Három alappillérre épül: gazdag talajélet, erős növényi immunrendszer és a szelíd növényvédelem biostimulátorok alkalmazása. A Hortiservice® Kft. nyomán.
A képek a Kisfái Ökokertben készültek. A szerző felvételei.
Angyal József, Agrocentrum, Nyárasd