A búzatermelők már kézhez kapták a támogatási határozatot

Az Agrárkifizetési Ügynökség október 19-i tájékoztatása szerint az ügynökség már kiadta az összes támogatási határozatot. amely a hazai búzatermesztők kárpótlását szolgálja az ukrán gabonabehozatal okozta gazdasági károk és jövedelemkiesés miatt. Az Európai Unió által jóváhagyott a közösség mezőgazdasági garanciós alapjából finanszírozott 5,24 millió euró értékű támogatást a szlovák kormány saját forrásaiból megduplázta, és így erre a célra összesen 15,72 millió euró került szétosztásra a búzatermelő gazdák között.

Ráadásul ezt a támogatást úgy kapják meg a gazdák, hogy nem kellett külön kérvényezniük, hanem a kifizetési ügynökség saját adatbázisa alapján állította össze a jogosult termelők jegyzékét. Ennek alapja a 2022-ben benyújtott közvetlen támogatási kérvényben megadott adat volt, amelyben a búzatermelésre vonatkozó hektáronkénti igényt jelentették be a gazdák, és 2023-ban is időben benyújtották a támogatási kérvényüket. Ezen adatok alapján a termelők hektáronként 39,44983 euró plussz támogatást kapnak, amit az előrejelzések szerint már novemberben a számlájukra kaphatnak. Ehhez szükséges, hogy a rendkívüli támogatásra jogosult gazdák figyelemmel kísérjék az elektronikus postafiókjukat, illetve átvegyék a postai értesítéseket. A támogatásra 8 035 termelő jogosult, akik összesen 398 480,7 ha-on termesztettek búzát.(sz-apa)

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda februári száma

A Jó Gazda februári száma a tavaszi szezonkezdet előtt az időszerű tennivalókat összefoglalva kínál gyakorlti …