Július első vasárnapján a délutáni órákban Szlovákia keleti térségeiben újra több vihar is végigsöpört. Az utóbbi 10 napban ez volt a harmadik jégesővel tarkított vihar ebben a térségben. A lehulló jégdarabok nagysága helyenként a golflabda nagyságát is elérte.
Az Agra Biztosító előzetes felmérése szerint a viharok több, mint 1,2 millió euró kárt okoztak a mintegy 3 és fél ezer hektárt meghaladó termőterületen. A legnagyobb károkat a betakarítás előtt álló növényállományok, a repce és a kalászos gabonafélék szenvedték el, de nagy károk keletkeztek a szójákban és a kukoricákban is.
„A többszörösen ismétlődő jégverések újra bizonyítják, hogy ezekkel a kockázatokkal szemben időben megkötött biztosításokkal lehet és kell védekezni. Kárrendező munkatársainknak (kárfelmérők) köszönhetően, akik a káreset bejelentését követően mindig a lehető legrövidebb időn belül megjelennek az érintett helyszínen, az Agra Biztosító a lehető leggyorsabban biztosítja a keletkezett károk felmérését és természetesen a biztosítás alapján járó összeg lehető leggyorsabb kifizetését, jelentette ki Ing. Bán Dalibor, az Agra Biztosító igazgatója.
Figyelem: a parcellákon keletkezett károk bejelentését kényelmesen és egyszerűen elvégezheti a www.agrapoistovna.sk on-line ügyfélszolgálati honlapon a bejelentkezés után.