A zöldségfélék öntözése igényeik szerint

Júliusban a zöldséges kertekben az egyik legfontosabb tennivaló az öntözés és a talajok víztartó képességének megőrzése. Az öntözés gyakorisága általában attól függ, hogy a növény milyen mélyre ereszti gyökereit a talajban, és a talajnak milyen a vízmegtartó képessége. A magasabb humusztalajú, kötöttebb talajoknak jobb a víztartó képességük, ezért ritkábban, 7-10 napos időközönként nagyobb vízadagokkal öntözzük a rajtuk termesztett növényeket. A homokos gyenge víztartású talajokban gyakrabban, de kisebb vízadagokkal kell öntözni, itt 2-3 naponkénti vízpótlás szükséges. A házi kertekben elsősorban az esőztető öntözés terjedt el, ennek előnyei mellett több hátránya is van. Előnye, hogy a víz minőségével szemben nincsenek különösebb igények, a növények frissítésére és párásításra is kihasználható, ugyanakkor gyenge a hatásfoka, mivel könnyebben elpárolog és a fertőző betegségek terjedését is jobban segíti. A korszerű megoldások közül a csepegtető öntözés az ajánlott módszer, itt azonban csak kiváló minőségű vízzel lehet számolni, ugyanakkor a vízmennyiség pontosan szabályozható, nem nedvesíti a levélfelületet, ezáltal a fertőző betegségek terjedését is csökkenti.

A zöldségféléknek különböző a vízigényük, a nagy hozamú fajták is csak akkor adnak bőséges termést, ha a termesztési feltételek között a vízigényüket is optimálisan kielégítik.

Erre a célra ma már a háztáji kertekben is korszerű csepegtető és porlasztó öntözőrendszerek állnak rendelkezésre. De vannak régebbi, jól bevált módszerek is. Például az árasztó öntözés, amely során a területet nagyobb mennyiségű vízzel árasztják el, s így töltik fel a talaj vízkészletét. Ismeretes, hogy az átlagos minőségű kerti talaj 1 négyzetméternyi felületén 1 cm vastag földréteg átnedvesítéséhez 1 l öntözővízre van szükség. (1 mm csapadék 1 négyzetméteren = 1 liter víz.)

A zöldségfélék vízigénye, az öntözés mélysége, mennyisége