A mezőgazdasági gépek, berendezések és épületek beszerzésére kiírt 4.1 sz. alintézkedéssel kapcsolatos pályázatban eddig a gazdák 110 millió euró értékben nyújthattak be igényeket meghatározott beruházások támogatására. Január közepén az agrártárca vezetése bejelentette, hogy ezt az összeget további 106 millió euróval megemelik, így a fejlesztési beruházásokra rendelkezésre álló összeg 216 millióra növekszik.
Az élelmiszeripari fejlesztésekre tavaly év végén megemelt támogatási források mellett a mezőgazdasági termelők számára is csaknem a duplájára emelkedik a vidékfejlesztési program keretében igényelhető források összege, amelyek a hazai agrárágazat modernizálásának és technikai valamint technológiai fejlesztésének lehetőségeit bővítik, egyúttal hozzájárulnak az ágazat sokéves fejlesztési lemaradásának csökkentéséhez. A kiírt pályázatra eddig csaknem kétezer igénylést nyújtottak be a megemelt források révén lehetőség nyílik jóval több projekt támogatására.
Az említett 4.1 sz. alintézkedés keretében kiírt pályázatban az alábbi területekre igényelhetők támogatási források:
Speciális növénytermesztés
Speciális növénytermesztésel foglalkozó kisgazdák
Állattenyésztés
Állattenyésztéssel foglalkozó kisgazdák
Raktárak a speciális növénytermesztési termékek tárolására
Speciális növénytermesztés – 80 000 euróig
Állattenyésztés – 80 000 euróig.
Az Agrárkifizetési Ügynökség vezetője szerint a pályázatokat folyamatosan értékelik, és jóváhagyásuk valamint aláírásuk után az év második felében megkezdik a támogatások kifizetését.
Amint arról már beszámoltunk, a mezőgazdasági gépek és berendezések beszerzésének megkönnyítésére és annak jobb áttekinthetősége érdekében a tárca elkészítette a mezőgazdasági gépek, technológiák és építmények árjegyzékét, amellyel a közbeszerzések kiváltását illetve a pályázók rendelkezésre bocsátott pályázati számológép segítségével a pályázatok költségvetésének összeállítását is segítik.
Emlékeztető: az Agrárkifizetési Ügynökség a 4.1 sz. alintézkedés keretében április 6-ig további 50 millió eurós pályázati keretet tart nyitva a speciális növénytermesztési ágazatok technológiai beruházásaira. Ennek keretében lehetőség van új épületek felépítését, meglévők fejújítását és modernizálását, öntözőberenezések felújítását vagy modernizálását, innovatív technológiák beszerzését, a műtrágyák talajba való bedolgozásának módozatait, az ültetvények fagyvédelmét szolgáló berendezések és technológiák beszerzésére. Emellett robottechnológiák, intelligens szenzorok, drónok és egyéb technológiai elemek beszwerzésére is igényelhetők források. A teljes és részletes jegyzéket a www.apa.sk honlapon megjelent pályázat tartalmazza. (sz –mpsr)