Megjelent a Jó Gazda augusztusi száma

A Jó Gazda e havi száma az augusztusban időszerű kerti tennivalók összefoglalója mellett ismerteti a halványító zeller termesztésével kapcsolatos lényeges információkat, megkeresi a nyári hőségben gyakran előforduló termésrepedések okaira a válaszokat, tanácsokat ad a kígyóuborka balkonládában való termesztéséhez, valamint egyéb különleges zöldségfélék szaporításához. Részletesen foglalkozik a paradicsom termesztésének augusztusban esedékes tennivalóival, többek között a kieső paradicsom növények pótlásával, egyúttal összefoglalja a fitoftóra és az alternária tüneteit, illetve az azok közötti különbségeket.

A gyümölcstermesztés hívei számára a szőlőben a lisztharmat és az atkák elleni időszerű védekezés tennivalóira hívja fel a figyelmet a lap. Bemutatja a gyümölcstermő növények ivartalan szaporításának egyik viszonylag könnyen elsajátítható módját, a szemzést, annak legfontosabb szempontjait. A nektarin az őszibarack egyik változata, telepítésének és termesztésének alapvető feltételeit ugyancsak részletesen elemzi a lap. A szemzés mellett a nyár végi zöldmetszés fontosságára is felhívja a figyelmet, amelynek fontos szerepe van a gyümölcsfák jövő évi szezonra való felkészítésében és a sikeres termesztésben. A nyárutó gyümölcse a hamvas szilva nemcsak frissen fogyasztva, hanem aszalással tartósítva is sokak kedvence. Ennek a tartósítási módnak a feltételeit ugyancsak összefoglalja a lap.

A környezetkímélő  biológiai  eljárások iránt érdeklődő termelők ebben a számban a szármaradványok biológiai eredetű lebontásának előnyeivel ismerkedhetnek, egyúttal részletes leírást kapnak a folyamat egészéről is. A hagyományos kerti növényvédelmi rovatban az augusztusban esedékes tennivalókat foglalja össze a lap szakírója.

A szántóföldi növénytermesztés témakörében a vetőmag csávázással történő védelmének fontosságáról és az erre a célra javasolt készítményekről olvashatnak ismertetőt. Egy szakmai rendezvényről szóló összeállításban a kalászosok növényvédelmének időszerű kérdéseire keresik és adják meg a válaszokat a téma hozzáértő szakemberei. A gabonatermelők megismerkedhetnek a legújabb szegedi magyar búzafajták kínálatával, valamint a hazai gabonanemesítés legfrissebb eredményeivel a sósszigeti nemesítő állomás szakmai rendezvényéről szóló írásban.

A díszkertészet és a virágtermesztés hívei a napjainkban egyre népszerűbbé váló virágzó rét telepítéséhez szükséges feltételekkel, balkonládákban is termeszthető egynyári virágokkal és a bazsalikommal ismerkedhetnek. Az állattartók az óriás római galamb jellegzetes tulajdonságairól  kapnak összefoglalót. A méhészek számára a nagyvárosi méhészkedéshez próbál meg kedvet csinálni a lap szakírója.  (sz)

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda júliusi száma

A Jó Gazda áprilisi száma az időszerű kerti tennivalók taglalása keretében összefoglalja a legmelegebb nyári hónapban esedékes …