Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
Mióta magot vetnek a földbe, a parasztember életében az aratás mindig a betevő falatért folytatott mindennapi kemény robot jól megérdemelt gyümölcsének begyűjtése volt, ami bármilyen eredménnyel is zárult, mindenképpen ünnepet jelentett nemcsak a családok, hanem a szűkebb vagy tágabb közösségek életében is.
Mára az aratás hangulata, szimbolikája nemcsak megfakult, hanem jóformán teljesen háttérbe szorult, s még az ágazati szereplők is többnyire csak az egyik időszerű teendőnek tartják. A búzatáblákat hatalmas étvággyal faló gépóriások klimatizált nyergéből a mindennapi kenyérnekvaló begyűjtése már csak egy jól ütemezhető gépi tevékenységnek minősül. Hol van már a kaszások mögött egész nap a tűző napon hajlongó marokszedő asszonyok derékfájdalmára is gyógyírt hozó búzaszemek bizsergető érintésének, a cséplőgépek csípős porában izzadó testek sós illatának emléke, amit ma már felesleges visszasírni, de felidézni még talán nem haszontalan.
Az egykoron saját kétkezi munkájából élő parasztember a mindennapi kemény robotot felcserélte a munkába járás és a vállalkozás kényszerével, annak minden előnyével és hátrányával. A gazdálkodók ma már a termésbecslésekkel kapcsolatos óvatos várakozás helyett rá vannak kényszerítve, hogy helyi szinten is sokkal inkább azzal foglalkozzanak, azt figyeljék, hogy a különböző piaci és politikai történések milyen folyamatokat válthatnak ki a terménytőzsdék tevékenységében, milyen ármozgások várhatók az egyes termények piacán, hogyan tudnák a lehető legjobb áron értékesíteni azt a termést, ami egykoron a saját családjuk megélhetését és mindennapi kenyerét biztosította. A kiszolgáltatottság és a tehetetlenség érzete arra kényszeríti őket, hogy kasza helyett tiltakozó táblákat suhogtassanak a nagyvárosi tereken, trágyát szórjanak magas és fényes épületek elé, bivalyerős munkagépekkel szántsák az országutak aszfaltját, miközben továbbra is mások döntenek róluk és az őket érintő létfontosságú kérdésekről, amibe vagy beletörődnek, vagy hagyják az egészet úgy, ahogyan van. Vajon az egykoron saját kétkezi munkájából élő és családját eltartó, önellátó munkájára, erejére büszke gazda számára milyen jövőkép tudná feloldani ezt a szorító érzést.
Szilvássy László
