Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
Az idei (2022-es) év nagyon száraz, aszályos volt, és nem csak lokálisan, kisebb területeken, hanem nyugodtan mondhatjuk, egész Közép-Európában. Ezeket a sorokat az aratás befejezése után írom, miután nyugtatgatnak bennünket az állami vezetők (Magyarországon és itt, nálunk is), hogy nincs semmi baj, kenyérnekvaló van elég. Arról, hogy milyen termés várható a tavasziakból – kukorica, napraforgó, szója -, jobb nem is beszélni (1 sz. kép). Egyelőre arról is kevés szó esik, hogy vajon lesz-e a gazdáknak pénzük a következő évi termés megalapozásához. Egyre többet hallunk viszont arról, hogy ezután gyakrabban lesznek hasonló, és még talán ennél rosszabb évek is. Nyilvánvaló, hogy az öntözés sajnos csak kis területeken jelent megoldást, ráadásul igen drága, sőt, az utóbbi napokban arról is hallottunk, hogy nincs elegendő víz a csatornákban sem.
„Magad uram, ha szolgád nincs”, tartja a közmondás, és sajnos a mezőgazdászoknak már régen rá kellett jönniük arra, hogy csak magukra számíthatnak. Önmaguknak kell tehát felkészülniük és alkalmazkodniuk ahhoz, hogy aszályos évek egyre gyakrabban lesznek. Az aszály elleni védekezés egyik, szerintem legfontosabb része a csapadék megtartása. Az eső, a hó még ingyen van, tehát oda kell figyelni, hogy az ne folyjon el, hanem beszivárogjon a talajba még akkor is, ha egy rövid idő alatt hullik le (2 sz. kép). Sőt, még a levegő páratartalmából, a harmatból is lehet bizonyos mennyiségű csapadékot befogni.
A második fontos feladat a talajban levő a víz megtartása. Egy jó minőségű fekete talaj 2m-es rétege 700 – 800 l vizet képes befogadni, ennek a fele az ún. holt víz, amit a növények nem képesek felvenni, de a másik fele a rendelkezésükre áll. Ezért a talajművelés minden egyes műveletének arra kell irányulnia, hogy ez a víz a növények számára elérhető, felvehető legyen.
A gazdasági év a talajművelés szempontjából az előző termés betakarításával kezdődik. Ennek során szintén nagyon oda kell figyelni a talaj tömörítésének elkerülésére pl. a keréknyomokra. A nehéz gépek kerekei alatt a talaj mélyebben is úgy összetömörödik, hogy a víz nem képes keresztülszivárogni rajta elfolyik, vagy a felületen marad, ahonnan elpárolog (3 sz. kép). Nagyon hasznos a learatott növény szármaradványait a legapróbbra szecskázni, és elteríteni a talajra, ez egy mulcsot képez, ami védi, árnyékolja.
A következő igen fontos lépés az aratás utáni minél korábbi tarlóhántás. A környékünkön sajnos az aratás alatt, után is gyakori kép a hántatlan tarló (4 sz. kép). Sokan biztos üzemanyag spórolás végett nem hántanak, pedig a későbbi műveleteknél ennek az értéke megtérül. A gabona learatása után ugyanis az erős nap felforrósítja a csupasz talajt, és ilyenkor a mélyebb rétegekből is elpárolog a víz. A tarlóhántással megszüntetjük a kapillárisokat, amelyeken keresztül víz fölfelé mozog, tehát a hántott réteg alatt marad. Ehhez azonban fontos a jó minőségű hántás, és annak a lehengerezése. Ez a réteg képes a levegő páratartalmából is vizet fölvenni az augusztusban már hosszabb éjszakák alatt. A jól végzett tarlóhántás után beérik a talaj, és minden munkálata könnyebb lesz.
Fontos tényező a vetésváltás is. A különböző növényeknek a gyökérzete különböző mélységig nyúlik le, így különbözően vonják ki a vizet, és vele együtt a tápanyagokat is a talajból. A tápanyagellátás szintén fontos tényező. A trágyázási kísérletek bebizonyították, hogy a tápanyagokkal jól ellátott növényállomány sokkal jobban gazdálkodik a vízzel. Érvényes ez a harmonikusan trágyázott növényekre, vagyis nem csak a nitrogénnel való fejtrágyázás a megoldás.
A talajművelésnek alapvető szerepe van a talajok vízgazdálkodásában. A talajok szerkezetromlása, porosodás, tömődöttség egyre gyakoribb probléma nemcsak nálunk, de az egész világon. Ennek egyik oka a szerves anyag hiánya. A talaj szerkezetét, vízáteresztő- vízmegtartó képességét a szerves anyag mennyisége határozza meg. A szerves anyag mennyisége növelhető a talajban jó vetésforgóval (legalább 3 – 4 fajta növény termesztésével), a szármaradványok táblán hagyásával, az évelők termesztésével, talajfedést biztosító növények (zöldtrágya) termesztésével, szerves trágya használatával, és a talajbolygatás minimalizálásával.
A talajművelésnek ma már több módja használatos. A legrégebbi mód a forgatásos – szántásos- művelés. Ezzel a módszerrel lehet a talajt átfordítani, amelynek sok előnye is van (tápanyagok bedolgozása, kártevők, gyomok, azok magvainak aláfordítása, évelő gyomok irtása stb.). A mozgatott, átfordított talaj viszont könnyen szárad, sok víz elpárolog belőle. A télre barázdában hagyott talaj viszont sokkal jobban segíti az őszi, téli csapadék beszivárgását. A huszadik század végén kezdtek nagyobb mértékben elterjedni a forgatás – szántás nélküli rendszerek. Ezeket először az őszi vetésű növények – gabona, repce – termesztésében alkalmazták, mivel a nyári szántás szárítja ki legjobban a talajt, és utána a magágy készítése nagyon nehéz, kötött talajokon szinte lehetetlen. Ebbe a rendszerbe a minimális talajművelés, csökkentett menetszámú művelés, sávos művelés és a direktvetés tartozik. Ezek a rendszerek mind csökkentik a „talajbolygatás” számát, és ezzel a víz párolgását is. Tisztában kell lenni azonban azzal, hogy ezekhez a technológiákhoz megfelelő gépi felszerelésre van szükség. Sajnos sokan ezt a módszert úgy praktizáljál, hogy a szántást, és az ehhez kapcsolódó műveleteket kihagyják, és kész. Itt azonban kihagyhatatlan az altalajlazítás! A csapadék minél jobb befogása érdekében ez elengedhetetlen.
A növények közül főleg a lucerna, de a többi hereféle is „végez” altalajlazítást. Ezek gyökerei 1,5 – 2 m mélységig is lehatoltak, majd az állomány leszántása után ezek elkorhadnak, lyukakat hagynak a tömörödött rétegben. Sajnos ezeket a növényeket ma már nagyon kis területen, kevés helyen termesztik. Akit ez a téma érdekel, menjen ki a földjére, és ásson egy 60 – 70 cm mély gödröt, az egyik falát szépen faragja simára, és ott meggyőződhet róla, hogyan is néz ki a talaj a mélyebb rétegekben. Reálisabb képet ad ez a parcella belső részén, de összehasonlítás szempontjából megtehetik ezt a taposott parcellaszéleken is.
A víz megőrzésének fontos része a gyommentesség is. A gyomok sokkal gyorsabban növekednek, sokkal több vizet vesznek fel, mint a kultúrnövény. Erre különösen oda kell figyelni a forgatásmentes művelési technológiáknál.
A régi gazdák tudták, mondták, hogy egy kapálás felér egy öntözéssel, vagyis nemcsak a gyomok irtása végett kapáltak. A víz megtartásának nagyon fontos, sajnos mostanság elhanyagolt, kevésbé használt művelete a talaj gyakori porhanyítása. Sűrűn vetett állományban fogasoltak, a széles sorközökben saraboltak, töltögettek. A sorközi művelés már újra kezd terjedni, amivel a gyomirtók mennyiségét is lehet csökkenteni, de a víz megőrzése szempontjából ez még talán ettől is hasznosabb lehet.
A talajok minősége persze alapvető szempont. Könnyű, homoktalajokon a víz megtartása, megőrzése nehéz, szinte lehetetlen feladat. Ezeken a helyeken olyan növényfajokat kell termeszteni, amelyek jobban a bírják az adott feltételeket. A könnyű, homokos talajokon az ősziek termesztése lehet megoldás, ezek az őszi, téli csapadékot használják fel a terméshez. A tavasziak közül már több helyen próbálkoznak a cirokkal. Ahol a kukorica már nem-, a cirok még ad elfogadható termést. Azt hiszem, talán majd a kényszer ráviszi a takarmánykeverőket is arra, hogy a cirokot is felhasználják a takarmánykeverékekbe, hiszen a tápanyagtartalom szempontjából értékesebb a kukoricánál.
Régi bölcsesség, hogy amin nem tudunk változtatni, azt el kell fogadni, hozzá kell szokni. Próbálkozni, keresni kell azokat az új módszereket, technológiákat és növényeket, amelyekkel alkalmazkodni tudunk a megváltozott környezeti feltételekhez.
Kép és szöveg: Sedliakné György Ilona
