Új ismeretek a szőlő növényvédelmi technológiájában

Szlovákiai működésének harmadik évtizedébe lépve a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó eszközök és készítmények forgalmazója, az RWA Slovakia továbbra is fontos feladatának tartja az egyes termékeket bemutató rendezvények mellett a közösségi életben vállalt támogatási és információs funkciók keretében a termesztők számára legújabb szakmai ismeretek közvetítését is, hangsúlyozta Ján Gutten a cég kereskedelmi igazgatója az aponyi kastélyszállóban megtartott idei szezonnyitón, amit kifejezetten a hazai szőlőtermesztők számára szerveztek. Ennek jegyében ezen a rendezvényen a talajok meszezésével kapcsolatos legújabb ismeretekkel, egyúttal a Bayer, a BASF és az Adama újdonságaival ismerkedhettek az érdeklődők.

A bevezető után Michal Peleš, az RWA termékmenedzsere az általuk forgalmazott növényvédelmi készítményeket és eszközöket vette számba, amelynek keretében röviden szólt a big-pack tartályok szabályozott kiürítését szolgáló ún. Fledbagról, és a nagyobb térfogatú folyékony anyagok tárolását lehetővé tevő Flexitankról.  A talajok tápanyagellátását biztosító trágyák mellett említésre kerültek a tápanyagforrások feltöltésére szolgáló, vagy a talaj életképességének felújítására (revitalizációjára) kihasználható alternatív készítmények (Humac Agro, Symbion) is. Külön kiemelte a talajmintavételt végző mobilis berendezést is, amely a szőlőültetvényekben 60 cm-es mélységből képes talajmintát venni a pontos elemzéshez. A mobilis készüléket előző márciusi számunkban mutattuk be.

A szőlőtermesztésben az előző esztendőben tapasztalt meghatározó környezeti és termesztési feltételeket illetve a célzott növényvédelmi technológiában erre kihasználható Bayer készítményeket Petr Příkažský, a Bayer csehországi képviselője mutatta be. Az előadó szerint tavaly a csehországi szőlővidékre általában a száraz meleg nyári idő volt jellemző, s a rügyfakadás időszakában sem tapasztaltak különösebb problémákat, noha egyes térségekben például az atkák felszaporodása gondokat okozott. Ugyancsak problémát jelentett a vadállomány által okozott rágási kár, amely ellen ún. repelens készítményekkel próbálkoztak védekezni a szőlősgazdák.

A szőlő legjelentősebb betegségei ellen bevethető készítmények közül az újdonságok keretében említést tett az SDHI (fluopyram) és tebuconazole hatóanyagú Luna Experience folyékony gombaölő szerről, amely a lisztharmat és a szürkepenész ellen kifejezetten megelőző védekezésre ajánlott. A környezetkímélő megoldások hívei számára szintén egy új, biológiai alapú készítmény áll rendelkezésre, ez a Serenade, amelynek alapja a Bacillus subtilis, s elsősorban a környezetbarát zöldség- és gyümölcstermesztésbe ajánlott, de Csehországban már a szántóföldi növényekbe is engedélyezték. Fontos tulajdonsága, hogy egyes hagyományos vegyszerekkel is kombinálható, az integrált és ökológiai termesztésben egyaránt alkalmazható. Természetesen a szőlő növényvédelmi technológiájába tartozó többi ismert gombaölő hatású készítmény is szóba került (Falcon – ebben az évben kivonják a forgalomból, Zato, Profiler, Cassiopea Melody Combi, Teldor). A rovarölők kínálatát a Decis mellett szintén egy újdonság, a Movento bővíti, erről ebben a számban részletesen is beszámolunk. A gyomirtó szerek közül a Basta már csak idén áll majd rendelkezésre, de a Monsanto megvételével ennek meghatározó gyomirtószere bekerült a Bayer kínálatába, habár idén még a Monsanto kereskedelmi hálózatában lesz kapható.

A szőlő növényvédelmi technológiájának alapelveit és a velük kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokat Simonka István, a BASF szakmenedzsere osztotta meg a hallgatósággal. Bevezetőjében utalt a hazai szőlőtermesztési és borágazat problémáira, amelyek a szőlő értékesítési gondjai mellett a borfogyasztás  anomáliáiban is megnyilvánulnak. A statisztikai adatok szerint ugyanis a hazai fogyasztás igényeit 68 százalékban behozatalból fedezik, míg a hazai forrásokból csak 32 % kerül az itteni polcokra, illetve a fogyasztók asztalára. A szőlő növényvédelmi technológiája a legismertebb betegségek ellen mára jól kidolgozott, megbízható készítményekkel ellátott rendszert kínál a termesztőknek, ehhez a BASF is hozzátette a maga részét. Egyúttal azonban folyamatosan figyelni kell az új károkozók megjelenésére is, amelyek a későbbiekben akár komoly károkat okozhatnak. Ilyen például a feketerothadás, amely nálunk egyelőre még nem okoz különösebb gondot, keleten már megjelent, de Magyarországon már komolyan foglalkozni kell vele, hiszen a termésnek akár a 80 százalékát is tönkre teheti. Tüneteiben nagyon hasonlít a peronoszpórához, eltérés csak a tünetek elszíneződésében észlelhető, míg a peronoszpórára a lilás szín a jellemző, a feketerothadás tüneteit a kávésbarna szín jellemzi. Az is megkülönbözteti, hogy a peronoszpórával fertőzött bogyók könnyen leválnak a kocsányról, a feketerothadással fertőzöttek nehezen választhatók le.

A szőlő legjelentősebb betegségei, a lisztharmat, a peronoszpóra és a botritisz kezelésében az elmúlt években szerzett ismeretek jelentős mértékben módosítottak a védekezési elveken is. Az alapelv, a megelőző jelleggel elvégzett permetezéseknek továbbra is meghatározó a szerepük, de a lisztharmat esetében például a micéliumok helyett a gombák inkább a kazmotéciumok formájában telelnek át és fertőznek, tehát a megelőzést is elsősorban ellenük kell összpontosítani. Megdőlt az a nézet is, hogy a fertőzést a szomszéd kezeletlen ültetvényéről fújta hozzánk a szél, a lisztharmatot a termelők saját telkükön saját maguk szaporítják. A gombák meghatározó része kazmotéciumok formájában a szőlő érett fás részein telel át, így a gombaölőszeres kezeléseket is ezekre kell irányítani. Sőt, tudni kell, hogy nem mindegyik lisztharmat elleni szer képes megakadályozni a kazmotéciumok kialakulását, tette hozzá az előadó. A BASF szerkínálatában a Sercadis  az SDHI hatóanyagcsoportba tartozó készítmény megelőző jelleggel elsősorban hosszú hatástartama miatt alkalmas a védekezésre, egyéb készítményekkel kiegészítve (pl. Vivando) megfelelő hatékonyságot biztosít. Az SDHI készítmények alkalmazása azonban évente csak 2 alkalommal javasolt.

A peronoszpóra a talajon oospórák formájában telel át, ezért fontos szerepe van a szüret utáni őszi permetezésnek is. A lisztharmattal ellentétben akár 300 km-es távolságból is elfújhatja hozzánk a szél. A virágzás előtti és utáni permetezésre az ismert és bevált Acrobat mellett Orvego néven egy újabb ametoktradin (Initium®) és  dimetomorf hatóanyagú készítmény is rendelkezésre áll, egy másik újdonság a Delan Pro pedig folyékony kontakt hatású szer, amelynek hatékonyságát  a hozzáadott foszforsav  is garantálja, egyúttal a szőlő természetes védekező képességét is ösztönzi.

A botritisz elleni védekezésben a fürt hatékony kezelése a meghatározó, ebben, illetve a fertőzés kialakulását támogató környezeti feltételek között kiemelt szerepe van egy meghatározó időszakban lehullott csapadék mennyiségének és a létrejött páratartalomnak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy júliusban és augusztusban lehullott 131 mm-nyi csapadékmennyiség felett már nagy a veszélye a botritisz fellépésének. A védekezésre ajánlott Scala mellett egyéb technológiai elemek, többek között a talaj megfelelő mésztartalmának fenntartása is hatással van a védekezés sikerére.

Amint azt a bevezetőben is említettük, az RWA termékkínálatának folyamatos megújítása mellett kifejezetten hangsúlyt helyez arra is, hogy a termelőket rendszeresen új szakmai információkkal lássa el. Ilyen például a termőtalajok meszezésének problematikája, amelynek alapvetéseit a szántóföldi növénytermesztésben már előzőleg górcső alá vették, erről lapunk előző számában tájékoztattunk. Aponyban a szőlő talajának meszezésével kapcsolatos kérdések és tapasztalatok kerültek terítékre. Az RWA egyébként ebben a témában a közeljövőben részletes szakmai kiadványt ad ki, amelyben konkrét ismeretekkel és tanácsokkal szolgál a meszezéssel kapcsolatos kérdésekre.  Johannes Kamptner osztrák szakember ezen a rendezvényen kifejezetten a szőlő kalciummal való hatékony ellátásáról és a meszezés talajjavító lehetőségeiről szóló legújabb vizsgálati eredményeket és gyakorlati tapasztalatokat osztotta meg. A kalciumnak a szőlő tápanyagellátásában és egészségi állapotának javításában betöltött szerepe és előnyei közismertek, ugyanakkor a kívánt hatások eléréséhez tudni kell, mekkora mennyiségben és milyen kötésben (vízben oldott állapotban) képes a legjobban felszívódni. Az előadó részletesen felvázolta a kalcium-ionok felszívódásának illetve cseréjének folyamatát, utalva a környező talaj pH-értékének jelentőségére ebben a folyamatban. Állítása szerint az ideális állapot a pH 6,5 -7,3 értékek közötti tartományban van. Ezért van szükség a pontos talajvizsgálatra ebben a témában is, hogy a kapott adatok alapján el lehessen dönteni, ki lehessen választani a megfelelő mészpótlási technológiát a hozzá tartozó mésztrágyával együtt. A pH 6,5 értéknél alacsonyabb savanyú talajok javítására például inkább a CaCO3 (kalcium-karbonát) tartalmú mésztrágya javasolt, míg a 7,3-nál magasabb pH-értékű talajokba CaO (calcium-oxid) a megfelelő megoldás.

Az új szőlőültetvények telepítésekor a talaj két rétegéből (1-20 cm és 25-50 cm) vett minta alapján ajánlott az elemzések elvégzése, és ennek alapján a mészpótlási technológia kidolgozása, hangsúlyozta az előadó.  Összefoglalva megállapítható, hogy a kalciumnak a növények fejlődésében hasonlóan fontos szerepe van, mint a nitrogénnek, a mésszel megfelelően ellátott talaj szerkezete jobban ellenáll a szárazság okozta stressznek, többek között a talajélet szempontjából  káros  talajkéreg kialakulásának is. Az alkalmazni kívánt megfelelő mésztrágyák kiválasztásához szükség van a mélyebb talajrétegekből vett mintákból készült elemzésekre.

A szőlő növényvédelmi technológiájába az Adama cégnek is vannak ajánlott termékei. Ezekről Dalibor Bati, a cég képviselője tartott rövid tájékoztatót. A kontakt hatású Folpan 80 WG a szőlő fungicides kezelésének alapját képezi. Széles spektrumú Folpan 80 WG a peronoszpóra, fehérpenész, feketerothadás és a szürkepenész ellen megelőző (preventív) hatása van.  A Custodia (tebuconazole, azoxystrobin) immár a szőlőben való alkalmazásra is megkapta az engedélyokiratot a szőlőlisztharmat ellen. A Momentum Trio három egymástól eltérő hatásmechanizmussal rendelkező hatóanyag (fosetyl-Al, folpet, cymoxanil)  kombinációja a peronoszpóra ellen kínál hatékony védelmet. Lokális szisztémikus és kontakt hatása van, megelőző és gyógyító tulajdonsága révén korlátozza a fehérpenész, a feketerothadás és a szürkepenész kialakulását is. A Vinostar két hatóanyagú (dimethomorph  és folpet) kombinált (szisztémikus és kontakt) hatású készítmény a peronoszpóra ellen, amelynek megelőző (preventív) és gyógyító (kuratív) hatása is van. Antisporulációs tulajdonsága gátolja a gombaspórák kialakulását, fejlődését és terjedését. A Sanvino kontakt hatású készítmény, hatóanyagai a folpet és az amisulbrom, amelyek többszintű, egymást kiegészítő hatást biztosítanak a fürtök védelmében a peronoszpóra ellen.

A rovarkártevőkkel szembeni védekezésre a szőlőben az új Mavrik Neo formula kínál hatékony megoldást, mellette a Dinastia (deltamethrin) széleskörű kontakt hatása a szívogató és rágcsáló kártevők ellen nyújt védelmet, egyúttal rovarűző (repellens) hatással is rendelkezik. Alacsonyabb hőmérsékleten is alkalmazható, a gombaölő szerekkel jól kombinálható. A készítmények tapadását fokozó  szerek közül a szőlőbe két ún. adjuváns is alkalmazható. A Rollwet elsősorban a kontakt hatású szerek tapadását és a növényi felületen való terülésüket segíti, a Velocity a felszívódó hatású szisztémikus készítményeknek a növényi szövetekbe való bejutását  támogatja.

Kép és szöveg: szilvássy

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda decemberi száma

Noha a téli időszakban kevesebb a konkrét gyakorlati teendő a kertekben, a Jó Gazda decemberi …