Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
A repce télvégi kezelése
A rapszodikus és nagyobb hőmérsékleti kilengéseket követő téli nyugalmi időszak után a repcetermelők gyakran kényszerülnek arra a döntésre, hogy ki kell szántaniuk az ősszel elvetett állományok egy részét, mert nem tudtak ellenállni a téli fagyok károsító hatásainak, és kevés a reménye a sikeres fejlődésüknek. Ugyanakkor az állományok állapotának értékelésekor és a kiszántásról való döntéskor érdemes figyelembe venni a növény kifejezetten magas regenerálódási képességét.
Az állapotfelmérés során az áttelelő repcében még a tavaszi vegetáció beindulása előtt, az adott területen több helyen is mintát véve fel kell mérni az 1 négyzetméterre eső átlagos növényszámot. Ezt követően a növények állapotát kell értékelni. Az állományban mindig vannak olyan egyedek, amelyek az ősz folyamán túlfejlett 10-12 leveles állapotba kerültek, ami a téli fagykárokkal szemben ugyanolyan védtelenné teszi őket, mint a fejletlen 2-4 leveles egyedeket. A túlfejlett állományok a fagykárok következtében többnyire elveszítik szinte a teljes levélzetüket, ha azonban a tenyészőcsúcsuk ép marad, akkor ezek a növények a tavaszi levélképzést követően még elfogadható termést hozhatnak. Szakemberek véleménye szerint akár négyzetméterenként 5-10 életképes növény esetében is megfelelő feltételek között képes a repce elfogadható szintű terméshozamra.
A téli fagyok következtében károsodott repcében a kifagyott tenyészcsúcs jól felismerhető a puha, elfolyósodó, később kiszáradó szövetekről. A károsodott növények regenerációjához természetesen több időre van szükség, ezért sem tudják ezek az állományok termőképességük csúcsát elérni. Fagykárok hatására sérülhet a repce gyökere is, emiatt ezek a növények könnyen kihúzhatóak a talajból. A regeneráció megindulását, új gyökerek képződését a gyökerek fehéres végződései jelzik.
A sérült állomány állapotának ismeretében az agronómusoknak a tavaszi munkák megkezdése előtt dönteniük kell az adott állomány kitárcsázásáról vagy meghagyásáról. Ilyenkor mérlegelni kell a növények számát, állapotukat, de érdemes figyelembe venni a repce rendkívüli regenerálódási képességét is. Különösen érvényes ez a repce hibridek esetében, amelyek még rendkívül alacsony növényszám mellet is képesek akár magas terméshozamok elérésére is. Megtörténik, hogy csak a tábla egy részét kell kitárcsázni, ilyenkor igyekezni kell úgy alakítani az adott területet, hogy a későbbi növényápolási, növényvédelmi beavatkozások gond nélkül és gazdaságosan kivitelezhetők legyenek. A döntéshozatalban fontos a művelet költségvonzatainak elemzése is, hiszen egyrészt figyelembe kell venni a már befektetett pénzösszeget, amit a talajművelés, a vetés, a vetőmag és a műtrágya formájában már elköltöttünk, ugyanakkor azt is mérlegelni kell, hogy a további felmerülő költségek mellett a várható hozamokból származó bevételekből legalább olyan jövedelmezőségre számíthatnak, amely összevethető a kitárcsázott területre elvetett tavaszi növényfajtákból származó bevételekkel.
Azokban az állományokban, amelyekben az egyedek őszi fejlettsége nem haladta mag a 6 leveles állapotot, a növények hektáronként 20-30 kg-nál több nitrogént nem tudtak felvenni. Erős téli levélveszteségek után gyakorlatilag nem marad tápanyag az ilyen repcében, mert az ősz folyamán felvett nitrogén a levelekben lokalizálódott. Az elfagyott részekből lebomló majd visszakerülő tápanyag pedig csak egy későbbi időpontban válik a repce számára hasznosíthatóvá. Az őszi és téli N-hiányt – különösen egy késői kitavaszodás során – jól jelzi az idősebb levelek pirosas elszíneződése. Az új levélzet megalapozásához azonban a N mellett szükség van kénre és magnéziumra is. A hiánytüneteket mutató és gyenge fejlettségű állományokat azonban nem célszerű nagy adagú N-nel kezelni. A tapasztalatok szerint célszerűbb egy 40-50 kg/ha-os adag kijuttatása, ami a növény számára gyorsan hasznosítható nitrátot jelent, sőt a könnyebb talajokon kedvező egy kéntartalmú komplex műtrágya használata is.
A tél folyamán károsodott állományban fontos, hogy a növények a lehető leghamarabb megkezdhessék a vegetatív fejlődést annak érdekében, hogy minél több levelet és oldalhajtás-kezdeményt hozzanak létre a generatív fejlődési szakasz megindulása előtt. A vegetáció korai megindítása természetesen veszélyeket is hordoz magában, hiszen az esetleges késői fagyokkal szemben ezek a növények szinte védtelenné válnak. Megmaradó állományoknál a második N-adagot a szárbaindulás kezdetén célszerű kijuttatni. A tavasz folyamán a repce 6 kg N-t igényel minden mázsa terméselváráshoz, kénből pedig – szintén mázsánként – 1 kg-ot célszerű számolni, a még reálisan elérhető hozamszintet alapul véve. Ha a terület kitárcsázása mellett született a döntés, akkor a tavasz folyamán kijuttatott tápanyagmennyiség teljes egészében beszámítható az új kultúra tápanyag-utánpótlásába.
A gyenge és nem homogén fejlettségű állományok növényvédelmi kezelése sem egyszerű. Kompromisszumot kell találni a jó és gyenge fejlettségű növények valamint a jó és gyenge állománysűrűségű részek között. Különösen az utóbbiaknál nem tolerálható az erősebb gyomosodás. A vegetáció korai megindulásakor, különösen a max. 8 levéllel áttelelt állományoknál jó esély van arra, hogy a növények kellő számú oldalhajtást és virágkezdeményt fejlesztenek ki a szárbaindulás előtt. Késői kitavaszodás esetén a régebbi, idősebb levélnyelekből kiinduló oldalhajtás-kezdemények megőrzése a cél, mert – főleg a hiányos állományokban – a főhajtáson ill. a felső 2-3 oldalhajtáson nem tud kellő mennyiségű termés kötődni. Ilyen esetekben az alsóbb szinteken található oldalhajtások határozzák meg a betakarított termés mennyiségét. A szárbaindulás kezdetén ezért ajánlott az állományok kezelése az ismert növekedés-szabályzókkal. Ezzel a beavatkozással visszafogjuk a főhajtás növekedését és elősegítjük az oldalhajtások fejlődését.
Ne feledkezzünk meg az ősszel használt gyomirtók más, tavaszi kultúrákban fellépő hatásairól. Ezen esetekre elmondható: minél korábban történt a kezelés, minél kisebb dózisban, minél több csapadék hullott a kezelések után és minél mélyebb volt a talajművelés, annál kisebb a valószínűsége, hogy az újravetett területeken az őszi gyomirtásból adódó károk jelennek meg.
A hiányos állományok pótlása tavaszi repce belevetésével nem ajánlható, mivel jelentős érésbeli különbség – akár 2-3 hét – alakulhat ki. (sz-farmit)
