A paprikán már a kiültetés után gyakran károsít a Pszeudomonaszos betegség – Pseodomonas syringae. Főleg meleg, fülledt, nedves, esős időben fertőz, de gyakori öntözéskor is előfordul. A betegség a talajból a vízcseppekkel kerül föl a levelekre, ezért a betegség alulról halad fölfelé. A leveleken barna foltok jelennek meg, ezek lehullnak, és ha súlyos a fertőzés, a hajtáscsúcs is elhal, a virág- és a terméskocsányon is megjelennek a barna foltok. A kórokozó baktérium, ezért a gombaölő szerek hatástalanok ellene. A réztartalmú szerek lehetnek hatásosak (Champion 50 WG, Kocide 2000, Cuproxat SC, Kuprikol 50), de Szlovákiában egyik sincs a paprikában regisztrálva.
A vírusbetegségeket a szívó kártevők, leggyakrabban a levéltetvek terjesztik. Ha a növény megbetegedett, legjobb eltávolítani, gyógyítani nem, csak megelőzni lehet ezeket. Az új fajták már ellenállók a leggyakoribb vírusokkal szemben, ez fel van tüntetve a fajta leírásban, érdemes erre a vásárláskor odafigyelni.
A vírusbetegségekhez agyon hasonló a sztolburbetegség – Stolbur mycoplasma. A kórokozó az évelő gyomokban, főleg a folyondár szulákban telel, ezekről hordják széjjel tavasszal, nyáron a különböző kabócafajok. A meleg, száraz időjárás kedvez ezeknek, ezért ezt a betegséget az utóbbi években egyre gyakrabban láthatjuk. Terjedésének visszaszorításában fontos szerepe van a gyomirtásnak is. A beteg paprika levelei alulról fölfelé sárgulnak, lehullnak. A paprika szára fölkopaszodik, a bogyók fonnyadnak, megszáradnak, összezsugorodnak. A növény gyökerén, szárán nem láthatók tünetek, a gyökérrendszer szinte erősebb, nagyobb, mint az egészséges növényé. Sok növényfajon károsít, paradicsomon, burgonyán, zelleren, de a szőlőn és gyümölcsfákon is.
Fehérpenészes szárrothadás – Sclerotinia sclerotiorum. Esetenként súlyos károkat okozhat. Tipikus tünet a száron, az elágazásokban a fehér, vattaszerű bevonat. A fertőzés következtében a szár belsejében fekete szkleróciumok fejlődnek. A talajból fertőz, a talaj felső rétegének hosszantartó nedvessége kell ahhoz, hogy a gomba szaporítóképleteket fejlesszen. Kedvez a terjedésének a monokultúra és a mérsékelten meleg időjárás. Fontos a beteg növények eltávolítása, hogy a szkleróciumok ne kerüljenek a talajba. A betegség megelőzésében fontos, hogy a hajtatóházakban öntözés után a talajfelszín a lehető legrövidebb ideig legyen nedves.
Paprikalisztharmat – Leveillua taurica, a hajtatott paprika betegsége, szabadföldön ritkán fertőz. Leginkább a rosszul klimatizált, magas hőmérsékletű és páratartalmú növényházakban fordul elő. Tünetek kizárólag a leveleken vannak, sárgás foltosodás figyelhető meg, a levelek a színük felé kanalasodnak, lehullnak. Növénymaradványokon telel. A tünetek észlelésekor állománykezelés szükséges lehet.
Alternáriás bogyó és magházpenészedés – Alternaria alternata. A károsítás következtében a termésen penészes foltosodás figyelhető meg, a magház körül is. Nedves időben a termés elrothad, szárazban mumifikálódik. Seben, bibén és kocsányon keresztül fertőz. A kórokozónak kedvező a magas hőmérséklet. Külön védekezésre nincs szükség. Fontos a fertőzött növénymaradványok megsemmisítése, negatív szelekció, vetésváltás. Leggyakrabban a kalciumhiány okozta foltokon másodlagosan jelenik meg.
A tenyészidőszak második felében okozhat gondot a Fuzáriumos és verticilliumos hervadás – Fusarum solani – Verticillium dahliae . A paprikán először a déli órákban lankadás látható, később a levelek hervadnak, száradnak alulról fölfelé, végül az egész növény elpusztul. A lassú lankadást, hervadást az okozza, hogy a gomba a szállítószöveteket tömíti el. A betegség többnyire lassú lefolyású. A kórokozó a növénymaradványokon marad fenn, talajból fertőz. A beteg növények eltávolításával, talajfertőtlenítéssel védekezhetünk a betegség ellen.
Ritka betegség, de már találkozhattunk a Kolletotrichumos bogyófoltossággal – Colletotrichum nigrum, C. atramnefarium. A beteg növények termésén hosszúkás, besüppedő barna foltok figyelhetők meg. A kórokozó sebeken keresztül fertőz. A magas hőmérséklet kedvez az elszaporodásának. A védekezésben a vetésváltás nagyon fontos.
Botritiszes betegség – szürkepenészes rothadás – Botritys cinerea. A betegség minden hajtatott növényen előfordul, tipikus polifág gomba. Fertőzi a szárat, a levelet, a virágot és a termést is. A gomba konídiumai 5–40 C° között csíráznak, vagyis minden körülmény között terjedhet. A terjedését a növényen jelenlévő víz határozza meg. A védekezés alapja a lehető legrövidebb ideig nedvesen hagyni a növényeket, a páralecsapódás megakadályozása, gyakori szellőztetés, az ajánlott egyedszám betartása.
Fiziológiai betegség a paprikabogyók csúcsrothadása. A tünetet a kalcium hiánya okozza, vagyis nem kártevő vagy kórokozó. A növények által a legnehezebben felvehető elem a kalcium, ezért nem csak akkor mutatkozik ez a tünet, amikor a talajból hiányzik ez a tápelem, hanem akkor is, ha a növény valamilyen okból nem tudja fölvenni. Gyakran a rendszertelen öntözés következménye, de lehet az oka a fejletlen vagy károsodott gyökérrendszer, a többi tápelem túladagolása, és a talaj magas sótartalma is. A mészhiány tünetei már az egész kicsi termésen megkezdődnek, és a bogyó növekedésével lesznek jól láthatók. Az elkerülése végett fontos a rendszeres és alapos öntözés, (nem a mindennapos kevés vízzel történő locsolás), a megalapozottan végzett tápanyag-utánpótlás. Érzékeny fajták termesztésekor szükséges, de a többi fajtánál is hasznos a kalciumtartalmú levéltrágyák használata.
Szlovákiában, a paprikában a betegségek ellen jegyzett vegyszerek:
- Askon lisztharmat kiskereskedelmi csomagolásban is
- Magnicur Quick szürkepenész kiskereskedelmi csomagolásban is
- Prolectus szürkepenész kiskereskedelmi csomagolásban is
- Serenado ASO szürkepenész, alternária-
- Talent lisztharmat-
- Teldor szürkepenész kiskereskedelmi csomagolásban is
A permetlébe ajánlott keverni Silwet Start vagy Agrovitalt, amely védi a vegyszert a lemosódástól is. A vegyszereket csak a megengedett töménységben használjuk, és mindig tartsuk be az egészségügyi várakozási időt.