Az őszi búza gyomelnyomó képessége A szakemberek véleménye szerint a gabonafélék hatékony termesztésében a termesztéstechnológia elemek összehangolt alkalmazásával külön ráfordítás nélkül is befolyásolni lehet a gabonatáblák gyomosodását. Ennek keretében az őszi búza gyomelnyomó képessége – például a nagyobb sortávolságra vetett kapás kultúrákhoz képest – kifejezetten jól kihasználható. Ebből a szempontból …
Bővebben »Új hibridek a változó környezeti feltételekhez igazodó tulajdonságokkal
A járványhelyzet miatt online formában került megrendezésre a KWS vetőmag-nemesítő és –forgalmazó cég hagyományos idényzáró szakmai konferenciája, amelyen az előző termesztési idényt elemezték, illetve a következő szezonra szánt új hibrideket és a velük kapcsolatos termesztéstechnológiai újdonságokat is bemutatták. Változatos, esetenként rapszodikus környezeti feltételek között termesztették az elmúlt idényben Szlovákiában is …
Bővebben »A felfagyás főleg akkor jelentkezik, ha télen hiányzik a hótakaró
A szántóföldön áttelelő növényeket a téli időszakban nem csak a fellépő alacsony hőmérséklet károsíthatja, hanem ennek közvetett hatásaként egyéb negatív következményei is jelentkezhetnek. A fagyhatás télen az alacsony hőmérséklet közvetlen károsítása, a talaj alacsony hőmérsékletéből adódó szárazság, vagy a talaj megfagyásából eredő felfagyás közvetett károsítások. A hideg hőmérséklet következtében a …
Bővebben »Okos döntés – az LGAN silóhibridek termesztése
A tejüzembe a szántóföldön kezdődik az út A fenti címben megfogalmazott tapasztalat volt a vezérfonala a Limagrain vetőmag-nemesítő és forgalmazó cég csehországi és szlovákiai képviselete által a koronavírus miatt online formában szervezett szakmai konferenciájának, amelyen az LGAN minősítéssel rendelkező Limagrain silókukorica hibridek tejtermelésre tett kedvező hatását elemezték a szakemberek. Milena …
Bővebben »Állapotfelméréskor figyelembe kell venni a repce regenerációs képességét
A repce télvégi kezelése A rapszodikus és nagyobb hőmérsékleti kilengéseket követő téli nyugalmi időszak után a repcetermelők gyakran kényszerülnek arra a döntésre, hogy ki kell szántaniuk az ősszel elvetett állományok egy részét, mert nem tudtak ellenállni a téli fagyok károsító hatásainak, és kevés a reménye a sikeres fejlődésüknek. Ugyanakkor az állományok …
Bővebben »Pioneer kukorica hibridek
A kukoricatermesztők szempontjából nem éppen kedvezően indult az idei termelői szezon – a vetés és a kelés időpontjában meglehetősen hűvös időjárás uralkodott, ami negatívan befolyásolta a kukorica kelését és kezdeti növekedését, amelynek következtében a növény vegetációjának beindulása az egyes régiókban 10-15 nappal későbbre tolódott – kezdte a délnyugat-szlovákiai térségbe ajánlott …
Bővebben »Kamocsa kukoricabemutató
A hozamok mellett már a termésstabilitás is fontos A vetőmag-forgalmazók és a termelők körében már hagyománya van a Kamocsán évente megtartott szántóföldi fajtabemutatóknak, amelyeken a hazai piacon szereplő vetőmag-nemesítő és –forgalmazó cégek közösen mutatják be termékkínálatukat, elsősorban az ebbe a térségbe ajánlott fajtákra összpontosítva, így az érdeklődők egy helyen hasonlíthatják …
Bővebben »Szántóföldi bemutató a Limagrain kukorica hibridjeinek kínálatából
Kiváló beltartalmi értékek, stabil és magas hozamok Mindent egybevetve alapvetően kedvező évet tudhatnak maguk mögött a hazai kukoricatermesztők, noha a szezon és a nyár elején tapasztalt kedvezőtlen körülmények miatt az elején még nem tűnt túl rózsásnak a kép. A szezon második felében viszont főképp a csapadékviszonyok kedvező alakulása miatt jól …
Bővebben »Új kukorica hibridek, csávázási technológia és digitális tanácsadás
Az előző évi „covidos” szünet után újra Csilizpatason találkoztak a délnyugat-szlovákiai kukoricatermelők a KWS hagyományos szántóföldi bemutatóján. Ezeken a rendezvényeken nemcsak a bevált és elterjedt fajták teljesítőképességéről és tulajdonságairól kapnak élőben tájékoztatást az érdeklődők, hanem az elkövetkező szezonra javasolt újdonságokkal is megismerkedhetnek. Az idei rendezvény már hagyományosan az Adama vegyszerforgalmazó …
Bővebben »Új kukorica hibridek, csávázási technológia és digitális tanácsadás
Az előző évi „covidos” szünet után újra Csilizpatason találkoztak a délnyugat-szlovákiai kukoricatermelők a KWS hagyományos szántóföldi bemutatóján. Ezeken a rendezvényeken nemcsak a bevált és elterjedt fajták teljesítőképességéről és tulajdonságairól kapnak élőben tájékoztatást az érdeklődők, hanem az elkövetkező szezonra javasolt újdonságokkal is megismerkedhetnek. Az idei rendezvény már hagyományosan az Adama vegyszerforgalmazó …
Bővebben »