A felfagyás főleg akkor jelentkezik, ha télen hiányzik a hótakaró

A szántóföldön áttelelő növényeket a téli időszakban nem csak a fellépő alacsony hőmérséklet károsíthatja, hanem ennek közvetett hatásaként egyéb negatív következményei is jelentkezhetnek. A fagyhatás télen az alacsony hőmérséklet közvetlen károsítása, a talaj alacsony hőmérsékletéből adódó szárazság, vagy a talaj megfagyásából eredő felfagyás közvetett károsítások.

A hideg hőmérséklet következtében a növényeken gyakran láthatók a megfázás tünetei. Többnyire sárgulásos tünetek formájában elsősorban azokon a kultúrákon jelentkezik, amelyek nem vagy csak kevéssé fagytűrők. A megfázás akkor következik be, ha a külső környezeti hőmérséklet a növény hőmérsékleti minimuma közelében van. A tünetek kialakulását nagymértékben befolyásolja az, hogy a növények milyen körülmények között edződtek, készültek fel a télre. A csapadékos, hűvös, napfényszegény ősz, az egyoldalú nitrogénellátottság, a kártevők, ill. a kórokozók által okozott kondícióhanyatlás egyaránt fokozottan késlelteti, vagy csökkenti akár még az őszi gabonafélék télállóságát is. A fagy károsító hatása akkor a legnagyobb, ha hirtelen éri a növényt, hiszen ebben az esetben nincs elég idő arra, hogy a növényi szövetekben a fagyellenállóságot növelő szénhidrátváltozások menjenek végbe. Védekezésként a helyes agrotechnika alkalmazása, a szakszerű és harmonikus tápanyagellátás és a megfelelő növényvédelem jelenthet megoldást.

A szántóföldi növényeket károsító közvetett hatások közül a felfagyás, a kipállás és kiázás okozhat nagyobb problémákat.

A felfagyás leginkább akkor jelentkezik, ha a gabonatáblákon télen hiányzik a hótakaró, a talaj pedig kötött, vízzel telített, s a nappali felmelegedéseket kemény éjszakai fagyok követik. A talaj felső rétege ilyenkor nappal kiolvad, éjszaka ismét megfagy. Megfagyáskor a víz térfogata növekszik, kitágul, és fölemeli e talajszemcséket és velük együtt a növényeket. Ha a gyökerek a nyúlást nem képesek követni, elszakadnak. Ha nappal a víz felolvad, lefolyik és a talajszemcséket is lejjebb viszi. A növényt viszont a gyökerei nem engedik „visszaülepedni”, ezért ha a folyamat többször megismétlődik, a növény több centiméterrel magasabbra kerülhet, s kifordul a talajból. A károsodott gyökérzet nem tud gyorsan regenerálódni, ezért a növények a legtöbb esetben elpusztulnak. Olyan területeken, ahol a felfagyás gyakori, a nagy talajnedvesség elvezetésével lehet ellene védekezni. Ha azonban a felfagyás már megtörtént, hengerezéssel kell megkísérelni a gyökér és a talaj közötti kontaktus helyreállítását. Régebben alkalmazott kényszerű módszer a fogasolás volt, ám ennek pozitív hatása kevésbé haladta meg hátrányait.

Az ősszel elvetett gabonafélék télen a megkérgesedett hótakaró alatt a hiányos oxigénellátás következtében is károsodhatnak. Ezt kipállásnak nevezik. A jégkéreg ugyanis gátolja az oxigénnek a külső légtérből a jégpáncél alá jutását, és ezáltal a növény környezetében anaerob körülmények alakulhatnak ki. Mivel azonban a légzés a fagyponthoz közel eső hőmérsékleten a hótakaró alatt is folyik, az anaerob feltételek károsítják a növényeket. A fulladás enyhe, felmelegedésekkel tarkított télen szokott bekövetkezni, amikor nappal a hótakaró felső része felolvad, éjszaka pedig megfagy. A keletkezett jégkérget fel kell törni, hogy a gázok szabad áramlását elősegítsük. Régebben például a juhnyájat járatták rá a megkérgesedett, eljegesedett hótakaró felszínére.

Ha tavasszal az olvadás hirtelen következik be, vagy a talaj fagyott, s ezért a hólevet nem ereszti át, a víz – különösen alacsony fekvésű területeken – összegyűlhet, s az őszi vetések vagy évelő takarmánynövények napokig víz alá kerülhetnek. Ez szintén a növények pusztulását vonhatja maga után. Víz alatt a gyökerek, de néha a növények is anaerob körülmények közé kerülnek. Ebben az esetben a tartalék tápanyagok hamar felhasználódnak, másrészt a növényben káros anyagcseretermékek halmozódnak fel. A károsodásra jellemző, hogy többnyire a gyökereken jelentkezik, súlyosságát a pangó víz hőmérséklete nagymértékben befolyásolja. Minél magasabb a vízborítás hőmérséklete és minél hosszabb ideig történik az elárasztás, annál érzékenyebben érinti a kultúrnövényeket. A növényeknek fejlődésük kezdeti szakaszában lényegesen rosszabb a víztűrő-képességűek, mint később. A fejlettebb növények egy része már kiáll a vízből, s így jobban bírja a vízzel való borítottságot. Az őszi vetések igen érzékenyek a pangó vízre, ezért azokról minél előbb, a hirtelen felmelegedések beköszöntésével pedig lehetőleg azonnal le kell vezetni a vizet. (sz-agrop)