Robert Pecko többek között a Karat 12 mélységi kombinátor új tulajdonságaira hívta fel a figyelmet

Új kukorica hibridek, csávázási technológia és digitális tanácsadás

Az előző évi „covidos” szünet után újra Csilizpatason találkoztak a délnyugat-szlovákiai kukoricatermelők a KWS hagyományos szántóföldi bemutatóján. Ezeken a rendezvényeken nemcsak a bevált és elterjedt fajták teljesítőképességéről és tulajdonságairól kapnak élőben tájékoztatást az érdeklődők, hanem az elkövetkező szezonra javasolt újdonságokkal is megismerkedhetnek. Az idei rendezvény már hagyományosan az Adama vegyszerforgalmazó és a Lemken mezőgépeket forgalmazó cégek együttműködésével zajlott.

A rendezvény társszervezői: Máťus Ervin (Adama), Kovács Tamás és Ivan Dzubák (KWS) valamint Robert Pecko (Lemken)

Ivan Dzubák a KWS ügyvezetője rövid bevezetőjében elsősorban a felvonultatott hibridek közötti újdonságokra hívta fel a figyelmet, egyúttal utalt a megújított csávázási technológiájukra és az online formában igénybe vehető tanácsadó és tájékoztató szolgáltatásukra is. A kísérleti parcellán elvetett hibrideket Matúš Javor a KWS termékmenedzsere és Kovács Tamás területi képviselő mutatták be a résztvevőknek.

A KWS Európa szerte számtalan kísérleti parcellán vizsgálja és szelektálja az általa kinemesített hibridek teljesítőképességét és a környezeti feltételekre való reagálását. Ezen eredmények alapján alakították ki egyes hibridek potenciális tulajdonságainak jelölésére a Plus4Grain és a Climacontrol3 minősítést, amellyel az így jelölt hibridek teljesítőképességét és a környezeti feltételekre való reagálási képességét mutatja. A Plus4Grain minősítés azt jelenti, hogy az adott hibrid kedvezőbb termesztési és környezeti feltételek között magasabb terméspotenciált képvisel. Képes maximálisan kihasználni az adott környezeti forrásokat, hatékonyan felvenni a rendelkezésre álló vizet és tápanyagokat, vagyis intenzív technológiával magasabb hozamokat ad. A Climacontrol3 jelzővel illetett hibridek elsősorban a kedvezőtlenebb termesztési feltételek között bizonyították termőképességük stabilitását, így ezeket extenzív technológiákkal ajánlott termeszteni. Matúš Javor hangsúlyozta, hogy ezekkel a minősítő jelzőkkel nem mindegyik KWS hibrid rendelkezik, ugyanakkor a jelölés nélküliek is magas minőséget és terméspotenciálét képviselnek a saját éréscsoportjukban.

A bemutatót a Karpatis (FAO 330) hibriddel kezdték, amely középkorai érésidejű, koraiságát elsősorban a búza előveteményeként lehet előnyösen kihasználni. Plasztikus, kiváló alkalmazkodó képességgel és magas terméspotenciállal rendelkezik. Nem véletlenül kapta meg a Plus4Grain jelzőt, amely az átlagos és intenzív feltételek között a magas hozamok biztosítéka.

A Kenobis (FAO 340) középkorai silóhibrid, amely optimális társa a KWS ismert silókukoricájának, a Balasconak. A két hibrid egymáshoz közeli érésideje a betakarítás szervezésében nyújthat előnyöket a folyamatosan érő hibridek silózásához.

A KWS Santo (FAO 340) szintén silóhibrid, idei újdonság, főleg a hűvösebb répatermesztő körzetekbe ajánlott. A belőle készült szilázs kiváló beltartalmi értékekkel, magas keményítőtartalommal és jól emészthető rostanyagokkal, valamint magas tejtermelési energetikai potenciállal rendelkezik.

A KWS Smaragd (FAO 350) szemes hibrid hozamképessége alapján a Plus4Grain minősítést is kiérdemelte. Kiválóan reagál a változó környezeti feltételekre, a különböző termesztési viszonyok között is stabilan teljesít. Nagyon jó vízleadó képessége révén alacsony szemnedvességgel takarítható be. Teljesítőképességét a köztermesztésbe való engedélyezésével a környező országokban is elismerték.

A Balasco (FAO 380) meglehetősen régóta termesztett, s a termelők körében kedvelt silóhibrid, az előző években az egyik legkeresettebb silóhibridek közé tartozott főleg ebben a térségben. A kínálatban azonban már megjelentek azok az új hibridek, amelyek sikerrel válthatják a terméksorban.

A KWS Kashmir (FAO 380) középkései szemes hibrid elsősorban rendkívül gyors vízleadó képességével tűnik ki, természetesen magas terméspotenciálja mellett, amelyet a Plus4Grain minősítés is tanúsít. Ezen tulajdonságai alapján bírja a termesztők bizalmát, s jelenleg Közép-Európában a KWS legnagyobb mennyiségben értékesített hibridje.

A KWS Almanzo (FAO 390) középkései szemes hibrid. Újdonság, amely kiváló hozamstabilitásával vívta ki a termelők rokonszenvét. Ez a tulajdonsága elsősorban a kevésbé kedvező feltételek között érvényesül, itt is stabilan megtartja hozamképességét. Nem véletlenül kapta meg a Climacontrol3 minősítést, amely az alacsonyabb szintű termesztési feltételek között is átlag feletti hozamokra való képességére utal.

A KWS Inteligens (FAO 390-400) középkései érésidejű szemes hibrid, amely éréscsoportjában az utóbbi három évben folyamatosan igazolta hozamstabilitását. Terméseredményeivel tavaly már az utána következő éréscsoportba tartozó hibrideket is megelőzte. Ezek is igazolják a Plus4Grain minősítésének létjogosultságát.

A Kapitolis (FAO 400) a közkedvelt szemes hibridek közé tartozik a hazai termelők körében, különböző évjáratokban tapasztalt hozamstabilitása és magas terméspotenciálja révén, amit gyors vízleadó képessége is alátámaszt.

A Toskano (FAO 420) középkései érésidejű silóhibrid, hozamképessége és a belőle készült szilázs beltartalmi értékei alapján egyik várományosa annak, hogy a terméksorban kitöltse a 400-as alatti és 500-as éréscsoportba tartozó silóhibridek közötti rést, illetve felváltsa a már említett Balasco-t.

A Kathedralis (FAO 480) silóhibridet elsősorban a belőle készült szilázs kiváló beltartalmi értékei miatt termesztik a tejtermelő gazdaságok, erős habitusú, dús levélzete van, a szemek keményítőtartalma magas, a rostanyagainak emészthetősége is nagyon jó.

A Corecto (FAO 460) az egyik legkésőbbi érésidejű szemes hibrid, az előjelek szerint az egyik legmagasabb hozamképességgel rendelkezik a kínálatban. Termesztését az utóbbi időszakban végbement klímaváltozások következményeként bekövetkezett hosszabb ideig tartó melegebb és szárazabb időjárás is indokolja. Előnyei közé tartozik, hogy nem magas a szára, így nem marad utána nagy mennyiségű szármaradvány a betakarítás után. Képességeit elsősorban a kedvezőtlenebb feltételek között tudja kamatoztatni, ezt a Climacontrol3 minősítés is jelzi, amely gyengébb feltételek között is átlag feletti termést feltételez.

A sort a KWS Lukas (FAO 530) silóhibrid zárta, amely annak ellenére, hogy magas, erőteljes növekedésű, dús levélzete és nagyméretű csövei vannak, ellenálló a ledőléssel szemben. Egyúttal erős zöldszáron érés is jellemzi.

A kukorica hibridek vetőmagjának csávázására a KWS Initio néven kifejlesztett csávázási módszerét már alkalmazzák a vetőmagok kezelésében. Ennek lényege, hogy a vetőmag fungicides kezelését foszfort mobilizáló baktériumokkal, huminsavval és mangánnal valamint cinkel is kiegészítik, amely a kukorica korai vegetációs fázisában kedvező körülményeket teremt a vetőmag környezetében a növény problémamentes fejlődéséhez, a különböző stresszhelyzetek elviseléséhez. Ezt a módszert most egy újabb elemmel, egy hatékony rovarölő készítménnyel is kiegészítették, amely főleg a kukoricát veszélytető talajlakó kártevők (drótférgek, kukoricabogár) ellen védi a növényt a korai fejlődési stádiumban. Az Initio csávázási módszer a fejlődő kukorica állományokban biztosítja a megfelelő csírázáshoz szükséges feltételeket, segíti a gyökerek hatékonyabb növekedését, ez által a növények erősebb, vitálisabb fejlődését. Az Initio Insect+ mindezeket az előnyöket kiegészíti a fiatal növények talajlakó kártevők elleni védelmével.

A KWS termelő partnereinek a hatékony termesztéshez szükséges információk digitális formában való hozzáférését is biztosítja a „myKWS” (www.kws.sk/mykwsapp) platform keretében. Ez a szolgáltatás a digitális eszközökön elérhető, a termelőnek műholdas adatgyűjtés és -feldolgozás eredményeként információkat nyújt az adott parcella vitalitásáról, a meteorológiai adatok keretében a levegő hőmérsékletéről, a talaj hőmérsékletéről, segítséget nyújt a szárítási költségek, a szükséges vetőmagmennyiség kiszámításához, áttekintést ad a piaci árak alakulásáról.

A bemutató társszervezőjeként az Adama vegyszerforgalmazó cég a kukorica növényvédelmi technológiájába ajánlott gyomirtó készítményeinek hatását prezentálta. Ezen a parcellán  két változatban (korai posztemergens és klasszikus posztemergens) prezentálták az ebben a térségben alkalmazható készítményeket. A preemergens változat a tavaszi időjárás rapszodikus változásai – elsősorban a gyakori szárazság – miatt már nem mindig nyújt megbízható védelmet, ezért itt nem is alkalmazták. A növényvédelem helyzetét bonyolítja, hogy a Csallóköz ivóvízkészletének megőrzése érdekében 2018-ban jóváhagyott jogszabály tételesen felsorolja azokat a készítményeket, amelyeket ebben a térségben már nem szabad használni, így jelentősen lecsökkent a felhasználható növényvédelmi készítmények köre. Ervin Máťuš a cég képviselője elmondta, az első korai posztemergens változatban a kukorica 3-4 leveles állapotában juttatták ki a gyomirtó szereket, nevezetesen az Efica és a Coltrane kombinációját. Az Efica hatóanyaga az s-metalachlor elsősorban a fűféle gyomok ellen hatékony és van némi hatása a kétszikű gyomok ellen is. A Coltrane mesotrion és dicamba hatóanyagai elsősorban levélen keresztül hatnak, de van talajhatásuk is. A dicamba gyorsan bejut a gyomnövények szöveteibe, ahol 2-3 napon belül látható és számottevő elváltozásokat okoz. A mesotrion tipikus elszíneződést vált ki, a lepermetezett gyomok elsárgulnak és kifehérednek. Egyúttal bizonyos szintű talajhatással is rendelkezik. A második, klasszikus posztemergens változatban a Nicogan (hatóanyaga nicosulfuron) partnere a már említett Coltrane volt. A Nicogan szintén főleg a fűfélek gyomok, köztük a tarackbúza és a héla zab ellen hatékony. Tipikus posztemergens készítményként a kukorica állományokban 8 leveles állapotig használható. A Coltrane említett hatásaival jól egészíti ki a Nicogan hatásmechanizmusát.

A rendezvény másik társszervezője a mezőgépeket forgalmazó Lemken, az őszi talajművelésre alkalmas berendezéseiből mutatott be néhányat. Robert Pecko cégvezető és munkatársai gyakorlati bemutató keretében a Lemken Diamant 16 ekét és talajlazítót valamint a Karat 12 mélységi kombinátort, ezek felhasználói szempontból értékes új tulajdonságait tárták a látogatók elé.

Robert Pecko többek között a Karat 12 mélységi kombinátor új tulajdonságaira hívta fel a figyelmet

Kép és szöveg: szilvássy

About jogazda.com

Cikkajánló

Semo zöldségújdonságok, biostimulátorok és biológiai növényvédelem

A Semo Smržice csehországi zöldségnemesítő és vetőmagforgalmazó cég valamint szlovákiai partnere a somorjai Agrotrans szervezésében …