Az őszi olajrepce termesztése, termőterületének alakulása és az ágazati termékstruktúrában, illetve vetésforgóban betöltött szerepe mind agrotechnikai, mind pedig gazdasági szempontból azt mutatja, hogy az olajnövény termesztése még a változó árviszonyok között is jövedelmező, jelentette ki Ján Hanuska a Bayer szlovákiai képviseletének munkatársa a cég Nagysallón tartott szántóföldi bemutatóján, amelyet az …
Bővebben »LG repcék Nádszegen
Ma már követelmény a többfajta védettséggel rendelkező repcehibrid A májusi esők rövid szünetében mégiscsak lehetőség nyílt a Limagrain repcefajták Nádszegen tervezett helyszíni szemléjére, ahol az idei szezon kínálatával és néhány tervezett fajtajelölt újdonsággal is megismerkedhettek a délnyugat-szlovákiai térség termelői. Ondrej Takáč, a cég szlovákiai kirendeltségének vezetője rövid bevezetőjében hangsúlyozta, hogy …
Bővebben »A durumbúza termesztésének és feldolgozásának perspektívái
Annak ellenére, hogy a hazai búzatermesztésben az ún. kemény, másnéven durumbúza sokáig nem tartozott a meghatározó gabonafélék közé, termesztését elsősorban a külföldi piacok felvásárló erejéhez szabták az itteni termelők, az utóbbi években a fokozódó piaci keresletre reagálva egyre többen vágtak bele a hagyományostól némileg eltérő feltételekkel termeszthető kalászos gabonafajta előállításába. …
Bővebben »A talajtani változások hatásai és vizsgálati lehetőségei
A Duna túlsó partján, Esztergomban tartotta rendhagyó évadnyitó rendezvényét az AM-Agro Kft., amely a dél-szlovákiai térségben gazdálkodók számára kínált érdekes szakmai programot. A tájékoztatón magyarországi szakemberek a talajtani változások hatásaival és vizsgálati lehetőségeivel ismertették meg az érdeklődőket. Egyúttal a hatóanyag-kivonások következményeivel, illetve az AM Agro által erre adott válaszai keretében …
Bővebben »Bayer szakmai konferencia: Progresszív megoldások a hatékonyság érdekében
Új hatóanyag-kombinációk, digitalizált sárga tálca Két év covid okozta digitális kapcsolattartás után idén már újra hagyományos formában a nyitrai Agrokomplex konferenciatermében tartotta évadnyitó rendezvényét a Bayer szlovákiai képviselete. Vladimír Fúzik kereskedelmi vezető rövid bevezetőjében az előző évben tapasztalt problémák és kihívások hatásait elemezte, majd röviden ismertette az elkövetkező uniós költségvetési …
Bővebben »A kukorica pontos gyomtérképe a kezelések alapja
Kétségbevonhatatlan tény és a gyakorlati tapasztalatok is igazolják, hogy hatékony gyomirtás nélkül a kukorica nem termeszthető sikeresen. A kukoricatáblák gyomnövényzetére elsősorban a gyomirtási technológiák, ezeken belül is a vegyszeres kezelések vannak a legnagyobb hatással. A gyomirtás eredményességét az dönti el, hogy mennyire ismerjük az adott területen előforduló gyomnövényzetet. A gyom-felvételezési …
Bővebben »A tavaszi repce az őszinél kisebb költségráfordítással termeszthető
A tavaszi repce termesztése Európa középső és nyugati felében nem nagyon elterjedt, mivel alacsonyabb terméshozama miatt a termelők inkább az intenzívebb gondoskodást, de egyúttal magasabb terméshozamokat biztosító őszi vetésű repcét részesítik előnyben. Ennek ellenére itt is van létjogosultsága, főleg olyan időszakokban, amikor a repceterületek jelentős része rosszul telelt át, és …
Bővebben »Nitrogénmegkötő baktériumok a talajban a műtrágyát is helyettesíthetik
A talajéletet befolyásoló mikrobiológiai hatások kutatásában és fejlesztésében az utóbbi években komoly figyelmet fordítottak az egyes növényfajok gyökérzónájának vizsgálatára, amelynek eredményeit a növények optimális tápanyagellátásának szabályozásában tudják kihasználni. A talajélet törvényszerűségeinek és működési elveinek megismerése révén lehetővé vált a talajban zajló mikrobiológiai folyamatok céltudatos és meghatározott irányba tartó szabályozása. Ennek eredményeként fenntartható és javítható …
Bővebben »Új támogatáspolitika, cukorrépa, kukorica újdonságok a terítéken
Hagyományos téli évadzáró rendezvénysorozatának utolsó állomásán, a mojmírovcei kastélyszállóban a KWS vetőmagforgalmazó cég szlovákiai képviselete ismertette a dél-nyugat szlovákiai partnerei számára az elkövetkező szezonra szánt termékeinek kínálatát, emellett a résztvevők tájékoztatást kaptak az elkövetkező uniós költségvetési időszakban esedékes támogatáspolitikaI elvekről és a hozzárendelt Stratégiai terv alapvető szempontjairól. Ivan Dzubáknak, a …
Bővebben »Tavasziak a Limagrain kínálatából
A Limagrain Slovakia Kft. 2023-as termesztési szezonra szánt tavaszi vetésű szántóföldi növényeinek vetőmagkínálatával ismerkedhettek meg november végén Nyitrán az érdeklődő gazdák. Ondrej Takáč a cég szlovákiai képviseletének vezetője bevezetőjében arról tájékoztatott, hogy a Limagrain Central Europe Cereals Kft. csehországi és szlovákiai képviseletének 2021-ben történt fúziója után Limagrain Slovakia Kft. a …
Bővebben »