Rijk Zwaan zöldségfajták bemutatója Felgyőn

A szlovákiai zöldségtermelők körében egyelőre még nem meghatározónak számító karalábé, saláta és retekfajták gyakorlati bemutatóján a Rijk Zwaan holland zöldségnemesítő cég magyarországi kísérleti telepén Felgyőn a cég széleskörű kínálatából elsősorban az újdonságokra összpontosítva kaptak tájékoztatást az érdeklődők.

Feltételezhető, ha feltennék a kérdést, hogy például a világ karalábé termesztésében melyik országé a vezető szerep, még a zöldségtermesztés piaci kérdéseiben járatos termelők sem biztos, hogy tudnák a helyes választ. Ennek az egyre nagyobb közkedveltségnek örvendő frisspiaci zöldségfélének a termesztésében ugyanis nem a köztudatban piacvezetőnek számító országok közül kerül ki az éllovas, hanem meglepő módon egy dél-kelet ázsiai országban, Vietnamban termesztik belőle a legtöbbet. A karalábé termesztése egyébként is meglehetősen koncentrált, a világon évente előállított mintegy 2 milliárd karalábé palántának 80 %-át gyakorlatilag öt országban nevelik. Európában 4 ország, Spanyolország, Olaszország, Németország és Magyarország számít a meghatározó karalábé termelők közé, tájékoztatott bevezető ismertetőjében Michael Kreitz, a cég németországi munkatársa, aki az említett zöldségfajta piaci kihívásait és a termelési trendeket is összefoglalta. Termelői szempontból kiemelte a frisspiaci termesztés ún. finomhangolásának fontosságát, a termék piacra juttatásának és csomagolásának elemeit, az értékesítési láncok igényeit és a környezetvédelmi szempontok érvényesítését, egyúttal utalt a jelentős kézimunka-igényre és az ezzel kapcsolatos munkaerő-gondokra.

Berényi Imre a cég magyarországi munkatársa bevezetőjében a széleskörű fajtakínálatukra hívta fel a figyelmet, amelyben a különböző termesztési időszakokra alkalmas karalábé fajták megtalálhatók. Ezek kiválasztásában a munkatársaik szakmai segítséget nyújtanak a termelőknek. A Cindy RZ F1 gyors növekedésű korai hajtatásra ajánlott fajta, amelyik fényszegény viszonyok között is jól fejlődik. A Drava RZ F1 ugyancsak gyors növekedésű hajtatásra és korai szabadföldi termesztésre ajánlott, Magyarországon piacvezető fajta. Erősen viaszos levélzetének köszönhetően jól ellenáll a gombás fertőzéseknek, gumója nem hajlamos a fásodásra. A Terek RZ F1 valamivel lassúbb növekedésű, mint a Drava, ugyanakkor a hidegebb időt is jobban tolerálja. Az Alme RZ F1 újdonságot tavaszi-őszi hajtatásra és szántóföldi termesztésre is javasolják. Gumója lapított, világoszöld színű. Jellemző tulajdonsága, hogy a káposztalégy nem károsítja. A Morre RZ F1 minden termesztési szezonban jól teljesít, elsősorban az intenzív termesztési feltételek között érzi magát legjobban. Termesztése szabadfölön kora tavasztól nyáron át őszig javasolt, de nagy légterű hidegfóliában is jól terem. A Reno RZ F1 idei újdonság elsősorban tavaszi hajtatásra javasolt, de mivel nem fényérzékeny, decemberi fűtött fóliás termesztésre is alkalmas. A Werre RZ F1 piacvezető szabadföldi termesztésre és fóliás hajtatásra is javasolt fajta, amely a nyári meleg időszakot is jól viseli. A gumója világoszöld lapított formájú. A kínálatot bővíti a lila színű Ukza RZ F1 fajta.

A salátafajták ugyancsak gazdag kínálatából mind a hajtatásra, mind pedig a szabadföldi termesztésre, a koraitól a nyáron át késői (téli) szezonig egész évi termesztésre alkalmas fajtákból választhatnak a termelők. Simon Dávid és Tóth Kamill részletesen ismertették az egyes fajták jellemzőit, termesztésük feltételeit.

Az Ulmo RZ és a Basilio RZ elsősorban szabadföldi termesztésre alkalmas fejes saláták, de a korai, fűtetlen fóliában hajtatva is jól teljesítenek. Jellemzőjük, hogy a magasabb hőmérsékletet is jól viselik. A nyári saláta fajták kisebb méretűek, lassabban fejesednek, ugyanakkor kifejezetten jól bírják a nagy meleget, a hosszú nappalokat és az erős napfényt. A Funkia RZ és az Ostria RZ tartoznak ebben a kategóriába, a termelők azért is kedvelik, mert lehetőséget kínálnak arra, hogy az áruházak által igényelt nyári időszakban is folyamatosan tudjanak szállítani. A téli hajtatásra szánt fajták a fényszegény időszakban is megbízhatóan növekednek, szeptember közepétől február végéig fűtött vagy fűtetlen fóliában is sikerrel termeszthetők. Az Euridice RZ nagyméretű, 600 gr súlyú saláta, a magasabb sótartalmú talajokon is megtartja szép zöld színét. Az egyelőre csak 42BU4711 kódszámmal ellátott újdonság a váltótársa lehet, lévén, hogy genetikai állományában a peronoszpóra elleni teljes rezisztenciával rendelkezik. Tőlük kisebb méretű az Antiope RZ, amely viszont hamarabb fejesedik, mellette a közepes méretű Walha RZ fajtát a gyorsabb fejlődés jellemzi.  A sorban a legkisebb méretűnek számít, de intenzív termesztéssel az 500 gr feletti súlyt is eléri a Weldone RZ, amely ugyancsak teljes rezisztenciával bír a peronoszpóra különböző rasszaival szemben. A Rijk Zwaan salátakínálatának zászlóshajója jelenleg a Rivalda RZ, amely kifejezetten nagyméretű, közepesen gyors fejlődésű, megbízható fajta, csupán a peronoszpóra elleni rezisztencia terén vannak bizonyos hiányosságai, ugyanakkor már megjelent a 42BU6965-ös újdonság, amely a Rivaldához hasonló, de a rezisztencia terén is teljes körű védettséget kínál.

A látogatók további speciális igényeket kiszolgáló tulajdonságokkal rendelkező salátafajtákkal is megismerkedhettek (Carnelian RZ, Teramo RZ, különböző Salanova, Lollo és endívia fajták), amelyek a fogyasztói piacon is egyre nagyobb közkedveltségnek örvendenek.

A bemutató harmadik részében a retekfajták egyre bővülő kínálatáról adtak számot a cég munkatársai. Tóth Kamill bevezetőjében kiemelte, hogy a retekfajták kedveltsége a fogyasztók körében jelentősen megnövekedett, így a cégük is folyamatosan bővíti a fajtakínálatát. A hónapos retekfajták között a Valerie RZ F1 már 4-5 éve jelen van a magyarországi piacon, gömbölyű, tömör, fásodásra nem hajlamos gumóit 2-2,5 cm átmérővel továbbra is keresik az áruházláncok. Jellegzetessége, hogy a teljes termesztési szezonban nevelhető, kezdve a téli hajtatástól, a tavaszi fátyolfóliás takaráson át a későbbi ültetésekre is alkalmas. Szép piros színe, kisebb lombja van. A Bodiam RZ F1 viszont főleg a téli hajtatásra ajánlott, rövidnappalos növény, a mérete és a lombja is valamivel nagyobb a Valerienél, piros, gömbölyű tömör gumója van hófehér belsővel. A Millom ugyancsak a fényszegény időszakba ajánlott, elsősorban növekedési sebessége és egyöntetű növekedése miatt kedvelik a termelők. A Syon a későbbi időszakra – nyári ültetésre is alkalmas, nagyobb méretű retekfajta. Fontos jellemzője, hogy a külső piros héja vastagabb, így gépi szedésre is alkalmas, és a tisztítás, mosás során sem kopik meg a színe. Gumója tömör, belül hófehér. Ez a fajta már magasabb szintű peronoszpóra elleni védettséggel is rendelkezik. A bemutató végére maradt egy újdonság, amely egyelőre főleg a francia piacon hódít. A Junon retekfajta kifejezetten a franciák reggeli salátait ízesíti, főleg különleges tulajdonsága miatt, ami a gumók mustárolaj-tartalma révén kissé fűszeres ízű, apróbb gumójú, gyors növekedésű fajta. A bemutató látogatói ezen felül megtekinthették a felsorolt fajtákat a magyarországi ismertebb retekfajtákkal végzett összehasonlító kísérleteket is.

A Rijk Zwaan fatakínálatáról a szlovákiai termelők a nemesítő cég itteni képviseletétől kérhetnek részletesebb információkat, illetve vásárolhatnak vetőmagot.

Kép és szöveg: szilvássy

About jogazda.com

Cikkajánló

Madáreledel vagy seprű

Amikor pár évvel ezelőtt a globális klímaváltozás negatív következményeinek egyértelmű jeleire hivatkozva több cikkben is …