Megjelent a Jó Gazda augusztusi száma

A Jó Gazda augusztusi számában az  időszerű tennivalók ismertetője mellett a lap részletesen is foglalkozik az ebben a hónapban még ültethető zöldségfélék közül a kínai kel helyrevetéssel történő termesztésével és az áttelelő hagyma vetésének feltételeivel. Áttekinti az uborka öntözésének legfontosabb szabályait, a csemege kukorica termesztésének lehetőségeit és  érettségének gyakorlati jellemzőit. A szántóföldi zöldségtermesztési időszerű kérdéseit és a burgonya-, illetve hagymatermesztés újdonságait egy szakmai napról szóló képes tudósításban ismerteti.

A gyümölcstermesztők a fák nyári metszésének kulisszatitkaival ismerkedhetnek, egyúttal a nyári almafajták bemutatása mellett az alma szedése előtti környezetbarat növényvédelmi tennivalókról is összefoglalót közöl a lap. A szőlőben az aranyszínű sárgaságot okozó vírus elleni védekezés legfontosabb elemeit, köztük a vírust terjesztő kabócák elleni védekezés lehetőségeit ismertetve felhívja a figyelmet a betegség megjelenésével kapcsolatos bejelentési kötelezettségre is, lévén, hogy ez a kórokozó szerepel a közös uniós karantén listán. A fokozott figyelem annál is inkább fontos, mert egyes ültetvényekben idén már nálunk is jelezték a megjelenését.

A növényvédelmi rovat a hagyományos havi kerti tennivalók összefoglalója mellett részletesen is foglalkozik a talajélet mikrobiológiai szintű aktiválásának lehetőségeivel és a légköri nitrogén megkötésének kedvező élettani és gazdasági hatásaival.

A szántóföldi növénytermesztésben a repce vetésének és gyomirtásának kérdéseit taglalja a lap, bemutatja a sikeres és gazdaságos búzatermesztés meghatározó elemei közül a tudatos fajtaválasztás szempontjait, illetve az ezzel kapcsolatos nemesítési feladatokat. Ismerteti a napraforgó érésének meghatározásához és a sikeres betakarításához szükséges feltételeket és tennivalókat.

A  krizantém termesztői áttekintést kapnak a virág növényvédelmének ebben a hónapban időszerű kérdéseiről, az egzotikus virágok kedvelői megismerkedhetnek a vízpaerti nőszirommal és a japán aranykrizantémmal. A gyógy- és fűszernövények hívei néhány most telepíthető fűszernövény ültetéséhez is tanácsot kapnak.

Az állattartók a háztáji állatok itatásáról és hizlalásáról olvashatnak összefoglalót, a méhészek számára az állományok téli előkészítésének megkezdésére hívja fel a figyelmet a lap. (sz)

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda novemberi száma

A Jó Gazda novemberi számában az időszerű havi tennivalók összefoglalója mellett felhívja a figyelmet a   csicsóka …