Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
A klímaváltozás következtében beállt időjárás-változások és azok rapszodikus ismétlődése az utóbbi években egyre sürgetőbb igénnyel veti fel a szántóföldi növénytermesztésben az egyes növényfajok szárazságtűrő képességének minél hatékonyabb kihasználását. Az idei rendkívül száraz hosszú ideig tartó aszály szemmel látható negatív következményeit az augusztus végére lesárgult kukoricatáblák képe majd azok idő előtti lesilózása egyértelműen igazolta. Egyúttal azt a kérdést is felvetette, hogy ezek a rapszodikus időjárási tünetek hosszabb távú érvényesülése esetén át kell gondolni a kukorica egyik meghatározó szerepét a hazai vetésforgókban, és keresni kell a kiváltására alkalmas egyéb növényfajokat, vagy az aszályos feltételekhez az eddigieknél jobban alkalmazkodni képes új fajtákat és hibrideket. Ezzel összefüggésben érdemes megvizsgálni az előző időszakokban átélt aszályok tapasztalatait, és ezekből is kivonni a felhasználható tanulságokat. Több mint egy évtizeddel ezelőtt 2007-ben is jelentős aszálykár sújtotta a főleg a magyarországi termőterületeket, a következményeket Széll Endre a Szegedi Gabonakutató akkori munkatársa foglalta össze. Elemzésének lényeges elemeit az Agronaplóban megjelent cikk alapján ismertetjük.
2007 júliusában 40°C feletti napi maximum hőmérséklet és a hosszan tartó szárazság tette próbára a növény- és állatvilágunkat, és a termesztett növényeink közül legjobban a kukoricát sújtotta. A több, mint egymillió hektár kukorica vetésterületen átlagosan 3,6 tonna termést takarítottunk be, ami mindössze közel fele lett az előző évi termésnek. Ez a közel fél termés körzettől, termőhelytől és a termesztési műveletek kivitelezésétől függően az egyik gazdának 6–7 tonnát, a másiknak 1–2 tonnát jelentett. Sokaknak sajnos semmit, mert egyszerűen kényszerből le kellett silóznia a növényállományt.
Aszály és a termesztési technológia
A szárazság előre ki nem számítható időpontban köszönt be. Ha a téli csapadék elmarad, a tenyészidőben várható csapadékra vagyunk utalva. Ilyenkor természetesen sokkal nagyobb a valószínűsége egy aszályos évnek. Mivel hosszú távra az időjárási előrejelzések megbízhatósága kicsi, a kukorica termesztési technológiát kell úgy alakítani, hogy a kedvező feltételeket jól ki tudjuk használni, és a száraz periódusokat a lehető legkisebb veszteséggel tudjuk megúszni. A kettő szerencsére nincs ellentmondásban egymással, mert a gondosan elvégzett munka az aszálykárok csökkentésében is hatásos eszköz.
Mindazok a talajművelési hibák, amelyek a csapadékos években rejtve maradnak, száraz években komoly termésveszteséget okozhatnak. Tömören talán a következőképpen lehetne megfogalmazni azt, hogy mit tegyünk. Alkalmazzunk vetésváltást, a talajt ne tömörítsük, megfelelően végezzük a talaj tápanyag utánpótlását. Száraz tavaszon jól határozzuk meg a vetésmélységet, ügyeljünk a vetésidőre. Száraz években rovarkártevők megjelenése is gyakoribb, károsításuk nagyobb. Az ellenük való védekezés hatásos eszköze a szármaradványok gondos felaprítása és alászántása.
Az aszállyal szembeni küzdelem sarkalatos kérdése a gyomirtás. Tartsuk gyommentesen szántóföldjeinket, hogy minél kisebb herbicid hatásnak tegyük ki a kukoricát, és ne kelljen annak versenyt futni a vízért és a tápanyagért. Az itt felsorolt tennivalókról is van bőven mondanivaló, amiről szerencsére alkalmunk van sokféle módon konzultálni, a legújabb eredményekről beszélni és az alkalmazás lehetőségeit megvitatni.
Ebben az összeállításban a biztonságos kukoricatermesztés két nagyon fontos elemével, a hibridek hő- és szárazságtűrésével, valamint az állománysűrűséggel szeretnék részletesebben foglalkozni.
A hibridek szárazságtűrése közötti különbség becslése
Ha az egyes növényfajokat az alapján hasonlítjuk össze, hogy az aszályos és a csapadékkal részben vagy jól ellátott években miként változik a termésátlaguk, akkor megállapíthatjuk, hogy jellemzően a kukoricánál kell a legnagyobb termésveszteséggel számolnunk. Ez azért van így, mert a kukorica szemtermésének képződése, a szemek telítődése a nyári hónapokra esik, amikor Magyarországon nagy valószínűséggel köszönt be a száraz időszak. 2007. év azért is emlékezetes marad, mert nemcsak a csapadékhiány, hanem az évszakhoz képest is jóval magasabb hőmérsékleti viszonyok alakultak ki. Ma már tehát nemcsak egyszerűen szárazságtűrésről, hanem a kukorica hő- és szárazságtűréséről kell beszélnünk.
A hőmérséklet emelkedésére a kukorica jellemzően a levelek turgor nyomásának csökkenésével reagál. Ezt nevezi a népnyelv furulyázásnak, amely a koradélutáni órákban jól látható. Estére, másnap reggelre a kukoricanövény visszanyeri üdeségét, mintha mi sem történt volna. Azonban, ha ez az állapot sokáig tart, a kukorica károsodik. A kukorica csövei kicsik, rosszul termékenyültek lesznek, súlyos esetben a meddő növények száma megnövekszik. Érdekes, hogy a furulyázás egyik hibridnél időben hamarabb, másiknál később, vagy egyáltalán nem látható. Az is jellemző, hogy a magasabb hőmérsékletre és a vízhiányra a hibridek és a hibrideket alkotó szülők, a beltenyésztett vonalak nem azonos módon reagálnak. A hibrideknél a szárazság első tünete az alsó levelek száradása, az un. felszáradás. Az egyes hibridek a felszáradásban lényegesen különböznek egymástól, és ez az állapot fajtaösszehasonlító kísérletekben jól bonitálható. 2007-ben sokszor már nemcsak az alsó, hanem a növények felső levelei is száradni kezdtek, és a hőség- napok számával arányosan ez az elszáradás hibridtől függően kisebb vagy nagyobb mértékű lett. A legsúlyosabb esetekben a növények teljesen elszáradtak. 2007-ben lettünk figyelmesek arra is, hogy a magas nappali hőmérsékletek csökkenésével egy kis jótékony hatású eső után egyes hibridek állománya regenerálódni kezdett, azoké a hibrideké, amelyek életképességüket az átlagnál hosszabb ideig meg tudták őrizni.
A termés betakarításakor azt is láthattuk, hogy a hibridek terméscsökkenése nem minden esetben a növények szemmel látható károsodásával volt arányban. A termésösszehasonlító kísérletek eredményei alapján mondhatjuk, hogy az egyes hibridek terméskiesése nehezen ítélhető meg az állomány bonitálása alapján, mert mind a két végletre találtunk példát. Gyönyörű zölden maradó állomány termése maradt el a várttól, és teljesen leégett állomány tudott élre kerülni a betakarított termésmennyisége alapján.
A beltenyésztett vonalaknál nem annyira az alsó levelek száradása, hanem a lomblevelek különböző mértékű elszáradása a jellemző. Egy csokorra valót lehet összegyűjteni a levélszáradások különböző típusaiból. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy marad-e legalább valamennyi zöld levélfelület a száraz periódus végére. Ez a zöld felület adhatja meg az esélyt a regenerálódáshoz. A dolog azonban mégsem ilyen egyszerű, mert olyan jelenséget is tapasztaltunk, elsősorban a hosszú tenyészidejű vonalaknál, hogy a szép zöld növényeken nincs cső. A vízhiány és a magas hőmérséklet esetén gyakori a bibe késlekedése. Sokszor, és különösen az érzékeny típusoknál a virágpor hullatását követően bújik elő a bibe, de sajnos, már nincs, ami megtermékenyítse. A hőmérséklet emelkedése a virágpor életképességét is nagymértékben csökkenti, ami szintén a megtermékenyülés csökkenéséhez vezet. 2007-ben a vetőmag előállítás kudarca elsősorban a pollen termékenyítő képességének csökkenésével magyarázható, amelyen sajnos az öntözés sem segített.
Aszályos években a termés csökkenését mindannyian kézzelfoghatóan, zsebbe nyúlóan érzékeljük. Arra a kérdésre azonban, hogy az egyes hibridek között mekkora a terméskülönbség, nem könnyű megalapozott választ adni. Az adatok alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy az egyes hibridek között hő- és szárazságtűrésben lényeges különbségek vannak. Megállapítható, hogy a vizsgálatban szereplő hibridek közül tendenciájában azok szenvedtek jobban a szárazságban, amelyek termése az intenzív körülmények között a legnagyobb volt. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy a jövőben a hibrid értékét nem csak a jó termőhelyi körülmények között megállapított termőképesség fogja meghatározni, hanem az is, hogy a kedvezőtlen időjárási feltételekhez milyen mértékben tudnak alkalmazkodni.
A kukorica termését meghatározó tényező az állománysűrűség. Magyarországon napjainkban a kukoricát 65–70 ezer tő/ha állománysűrűséggel termesztjük. A 70-es 80-as években pedig még közel 20 ezer tővel több növényt vetettünk hektáronként, bizonyítva azt, hogy a nagy terméseket csak ezekkel a tőszámokkal lehet garantálni. Ez a gyakorlat jól működött mindaddig, amíg a szántóföldeken fegyelmezett technológiával történt a tápanyag visszapótlás és a gyomírtás, és mindaddig, amíg ezeken a magas tőszámokon a termésképzéshez megvolt a szükséges csapadék. Az időjárás változása, az aszályos évek gyakoribbá válása az alacsonyabb tőszámok használatát kényszerítette ki. Mai tudásunk szerint az állománysűrűséget termőhelytől függően 60–70 ezer termőtőre állítjuk be hektáronként.
Az aszályt előre pontosan nem tudjuk megjósolni, így vetéskor nem igazán tudjuk eldönteni, nagyobb vagy kisebb tőszámra állítsuk a vetőgépet. Ebben segíthet az a tapasztalat alapján nyugvó megállapítás, hogy ha nincs téli csapadék az egyes hibridek ajánlott tőszámának alsó határához, ha bőségesen volt csapadék az ajánlott tőszám felső határához közelebbi értékre érdemes beállítani a vetendő növényszámot.
Magyarország csapadék viszonyainál szárazabb termőterületeken jellemzően 50 ezer alatti tőszámot vetnek, ha nincs öntözési lehetőség. 70–80 ezer tő/ha állománysűrűséggel dolgoznak azok, akik gazdaságosan tudnak öntözni. Mivel ma Magyarországon az öntözési kultúra olyan amilyen, valószínű, hogy nekünk inkább a tőszám további mérséklésével kell behatóbban foglalkozni.
Továbbra is kérdés, hogy hogyan tudjuk majd szinkronba hozni a kedvező és kedvezőtlen években alkalmazható technológiát (hibridválaszték, tenyészidő, tőszám, műtrágya, gyomirtás, termesztési eljárások stb.) ahhoz, hogy a kedvező évet jól ki tudjuk használni, és ne katasztrófaként kelljen a száraz éveket átélni.
