A mézelő méhek egészsége nagymértékben függ attól, mennyire szaporodott fel a kaptárakban a varroa atka. A parazita nem csupán élősködik a méheken, hanem a harapásával okozott seben keresztül vírusokat és kórokozókat juttat a méhek testébe. Az atka bizonyíthatóan mintegy húsz méhbetegség vektora.
Ha az atkairtás elmarad, esetleg későn végezzük el, a méhállomány legyengül, röpképtelenné válik, vagy a dolgozó méhek hirtelen nagy számban eltűnnek a kaptárból, ennek következtében a család összeomlik, elpusztul, pedig virágpor és méz van bőven a lépekben. Amíg az amerikai kontinensen az elnéptelenedés egyik lehetséges okának a méhek minőségi éhezését valószínűsítik, vagyis azt, hogy a méhek – a monokultúrás termesztés miatt – a fontos tápanyagokhoz nem jutottak hozzá megfelelő mértékben, addig Németországban, Svájcban és más európai országokban a méhpusztulás legfőbb okozójának az atkát tartják. A további tényezők, mint pl. a nozéma, hatványozhatják a kártételt. Az atkafertőzöttség szintjét ezért egész évben alacsonyan kell tartani, ami csak rendszeres monitoringgal állapítható meg.
Egyetértek Jókay Tibor zselízi méhésszel, szakíróval a szlovák szaksajtóban megjelent véleményével abban, hogy fontos a szemléletváltás a méhészek körében. Szakmai találkozókon, előadásokon magam is tapasztaltam, hogy még mindig nem rögzült a honi méhészek körében az az intelem, miszerint az elhanyagolt atkairtással a júniustól szeptemberig tartó időszakban már a téli–jövő tavaszi méhpusztulást alapozzuk meg! Kritikus időpont a nyári napforduló. Ez után ugyanis egyre kevesebb fias sejttet talál a mind magasabb számú atka, ezért egy sejtbe gyakran több nőstény atka is behatol. Emiatt csökken az esélye annak, hogy a kikelő lárvából egészséges méh fejlődjön. A fertőzött méhek kisebbek, néha deformált szárnyúak, fogékonyabbak a betegségekre, csökevényesek maradnak és rövidebb ideig élnek.
A varroakontroll legegyszerűbb módja a napi természetes atkahullás ellenőrzése. A higiénikus aljdeszkát ajánlatos egy kicsi étolajjal bevonni, nehogy a hangyák elhurcolják a tálcáról az atkákat. Ez esetben ugyanis torzított képet kapnánk az atkafertőzöttség mértékéről. Ha a napi természetes atkahullás július elseje után eléri az 5–10 atkát, akkor mindenképpen irtanunk kell. Ha a természetes atkahullás meghaladja a napi 10 atkát, akkor a fertőzés mértéke már túllépte a kárküszöböt.
Az atkák gyérítése többféleképpen történhet. Év közben hatékony a herefias sejtek kivágása. Az atkák csaknem fele ugyanis azokban szaporodik, lévén a herék a dolgozóknál három nappal tovább fejlődnek. Thomas Dyer Seeley, a Cornell Egyetem Neurobiológia és Viselkedés Tanszékének biológusa szerint a rajzással is pusztulnak az atkák. A rajzásra készülő méhek ugyanis 35ºC-ra felmelegítik a torban található szárnyizmaikat. Ezáltal a rajtuk levő atkák előbb-utóbb lepotyognak, és többségük már nem kerül vissza a méhekre. A hátramaradt méhcsalád is megszabadul az atkáktól, mivel a régi anya eltávozik a rajjal, a hátramaradó családban az új anyának még párosodnia kell, így eltelik 2-4 fiasításmentes hét, az atkának nincs hol szaporodnia, ezáltal visszaesik a varroa atkák száma egy olyan szintre, mely a méhek számára még elviselhető.
Akác után, napraforgó előtt mindenképpen ajánlott az atkagyérítés. Erre kizárólag olyan szereket használjunk, amelyek nem szennyezik a viaszt, a méhkenyeret, a propoliszt és a mézet. Az organikus sav alapú készítmények egész évben megbízhatóan használhatók. Nálam az oxálsav vált be. A hangyasavval ellentétben magasabb hőfoknál is alkalmazható, és ha az előírás szerinti használjuk, nem károsítja a fiasítást, az anyát, és nem szennyezi a méhtermékeket se.
Gágyor Alíz
Képalá: Atkával erősen fertőzött méh (A szerző archívumából)