Bécsi nyulak négy színben

A bécsi kék nyúl történetét elég jól ismerjük. Adataink szerint 1893-ban egy Schultz nevű osztrák nyulász sárga lotharingiai anyanyulakra fekete belga óriás bakot vitt rá. Ekkor kék színű ivadékokat kapott, viszonylag gyenge szervezettel. A kék nyulakat nagyon szigorúan szelektálta. Sikerült a kék színt rögzítenie, majd fokozatosan javított a szervezeti szilárdságon, és kiküszöbölt számos küllemi hibát. 1898-ban a bécsi nyúlkiállításon mutatták be először, bécsi kék óriás néven. Az elnevezést indokolta, hogy azok a nyulak meghaladták a ma ismert bécsi kékek testtömegét, kifejlett korban 6-7 kg-ot nyomtak. A tenyésztők között hamarosan igen népszerűek lettek, akkoriban ugyanis a közízlés a nagyobb testű nyulaknak kedvezett. 1903-ban átkerült Németországba, ahol eredeti testnagyságának megfelelően tenyésztették tovább. A szívós tenyésztői munkának köszönhetően a fajta idővel átalakult, a testtömeg csökkent, de sikerült a ma is ismert mélykék színt rögzíteni. A második világháború után a szelekciós munka folytatódott, és ebben az időszakban már a középnagy fajták közé sorolták. A fajtára jellemző, hogy a fejen kifejezett a másodlagos ivarjelleg, a nőstények feje finom, a bakoké erőteljes. A füle húsos, szőrrel jól fedett, felálló. Hosszuk 11,5–12,5 cm. A nyak rövid, a vállkötés feszes, a hát rövid, igen jól izmolt, ugyanígy a far is. A lábak rövidek, a csontozat finom. A szőrzet dús, tömött, fényes és rugalmas. A szőrhosszúság 3 cm. A pehelyszőrzet tompább kék, a szem kékesszürke, a karmok pigmentáltak. Nőstényeken idősebb korban kisebb toka alakulhat ki. A testnagyságban engedélyezett legkisebb tömeg 3,5 kg, a maximális 5,25 kg. A fajtajelleghez tartozik a nyomott henger alakú törzs, a kifejezetten arányos testarányok, a rövid nyak, az erős, szőrözött, kerekített végű fül A bécsi kék nyúl korábban széles körben elterjedt nyúlfajta volt, félintenzív tenyésztési feltételek mellett jó teljesítményre képes. A fialás után 20–30 nappal fedeztetett anyanyulak jól vemhesülnek, a 7-8 fiókából álló almokat eredményesen nevelik fel. Vágási kitermelésük elfogadható.

Az alapnak tekintett bécsi kék mellett több változat is megjelent , mégpedig a bécsi fekete, a bécsi szürke és a bécsi fehér változat. Eredetileg fajtaváltozatnak tekintették ezeket a nyulakat, később egyre inkább önálló fajtaként ismerték el valamennyit, annak ellenére, hogy már tudjuk eredetüket, és nem biztos, hogy a bécsi kéktől származnak. Mindkét európai standard – a francia és a német – önálló fajtának veszi a bécsi fehér nyulat, amit 1907-ben tenyésztettek ki Ausztriában. A szakirodalom szerint egy Mucke nevű tenyésztő holland tarka alomban talált tiszta fehér példányokat, és ezekből következetes szelekcióval új fajtát alakított ki. A bécsi fehér tehát nem a bécsi kék nyúl színváltozata, hanem mutációval létrejött fajta. Emiatt a bécsi jelző félrevezető. A bécsi fehér tiszta fehér szőrzetű, kék szemű (leukó) fajta. Nem albinó, az X gén elnyomó az A génnel szemben. A bécsi fehér nyúl feje rövid, igen széles homlokkal. A fülek rövidek, 10,5–11,5 cm-esek. Jól szőrözöttek, húsosak, kanál alakúak. A nyak alig észrevehető, a fej szorosan kapcsolódik a törzshöz. A mellkas széles és dongás, a törzs rövid, a far húsos, a farok középhosszú, a lábak rövidek és finomak. A szőrzet tiszta fehér, egy árnyalattal fehérebb, mint a fehér fajtáké. A szem világoskék, sötétebb pupillával. A karmok pigmentmentesek. A bécsi fehérnek van kistestű változata, amely a hollandira emlékeztet, de van középnagy, sőt nagytestű változata is. Ezek testalakulása kívánnivalókat hagy maga után, gyakori a laza szervezet, a ritkás szőrzet. A bécsi fehér a legtöbb termelési tulajdonságban elmarad a bécsi kéktől. Egyedül a jó húsformákat lehet kiemelni.

A bécsi szürke nyúl a fehérhez hasonlóan nem a bécsi kéktől származik. Már korábban voltak bizonyítékok arra, hogy ez a fajta legalább 1880 óta ismert. Mind szőrzetének színe, mind növekedési erélye eltér a bécsi kékétől. Kitenyésztésének pontos története nem kellően ismert, mindenesetre ausztriai eredetű, és hazájában elég népszerű fajta. Sokan szívesen tartják extenzívebb viszonyok között. Megjelenését tekintve a bécsi szürke feje rövid, vaskos, a nyak rövid. A homlok és a pofák erőteljesek. A fülek húsosak és jól szőrözöttek. Tokásság még az anyákon sincs. A törzs kissé nyújtott, de arányos, jól kiegyenlített, a lábak erősek, középhosszúak, a talajon széles állásúak. Figyelmet érdemel a szőrzet színe. A fedőszőrök hegyén 3 mm-es fekete csík, alatta rozsdabarna sáv található, majd a szálak a tövüknél világoskékek. A fül sötéten szegélyezett. a szem barna, a karmok pigmentáltak. Nem csekély feladat a tenyésztők számára a megszabott színek rögzítése, annál is inkább, mivel a fajtán belül elfogadott a világos vadas szürke és a sötét vadas szürke árnyalat is. Mintegy 30 éve számoltak be osztrák tenyésztők a bécsi kékesszürke fajtáról, amit önálló fajtának tartanak. Itt a fedőszín kékesszürke, a kék erősen átüt. Léteznek világosabb és sötétebb árnyalatok, főként az aljszőrzetben. A fedőszőr kékesszürke, a szem kékesbarna.

A fajtát a két világháború közötti években tenyésztették ki Ausztriában. Eredete alig ismert, feltehetőleg a bécsi kékből, talán keresztezés után alakult ki, majd tetszetős külső és kedvező gazdasági tulajdonságai miatt rögzítették. Szőrzete középhosszú és figyelemreméltóan sűrű. A fedőszőrzet tiszta, ragyogó fekete, a hason szintén fekete, de tompább fénnyel. A szem barna. 8–10 hónapos korában adja a legszebb, fényes fekete színű gereznát. Bár a túlságosan tömött szőrzetet kevésbé szeretik, mégis jól hasznosítják a gereznákat, ha megfelelő vedlési állapotban és héthónapos korban vágják le. Az ideális tömeg kifejlett korban 4,5 kg. A megengedett minimális súly 3,5 kg, a maximális 5,25 kg. A bécsi fekete főleg Ausztriában és újabban Svájcban igen népszerű, főként a jó hústermelési tulajdonságok miatt.

-pint-

fotók: internet