Bábolna

Szeptember elején immár 35. alkalommal rendezték meg a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok és a Magyar Mezőgazdaság Kft. szervezésében a hagyományos Bábolnai Gazdanapok kiállítást, amelynek a határhoz való közelsége miatt számos szlovákiai látogatója volt idén is. Az egyik legrégibb magyarországi mezőgazdasági kiállítás elsősorban a gépesítés és a szántóföldi növénytermesztés témáira fókuszál, emellett szakmai tanácskozások keretében lehetőséget kínál az időszerű ágazati kérdések megvitatására és véleménycserére is. A háromnapos rendezvény során az érdeklődők tájékoztatást kaptak a Közös Agrárpolitikában 2023 után életbe lépő intézkedésekről és a magyarországi agrártámogatásokban várható változásokról. A kerekasztal beszélgetéseken pedig megoszthatták véleményüket, tapasztalataikat a finanszírozás, a hitelek és a kezesség valamint az agrár-környezetgazdálkodás és a farmmenedzsment időszerű kérdéseiről. Szakmai előadást hallgathattak meg az egészséges talajélet kialakítása érdekében szükséges teendőkről, illetve az öntözésről is.

Az idei aszály itt sem kímélte a szántóföldi bemutatókra elvetett kukorica és cirok hibrideket. A meghatározó magyarországi vetőmagforgalmazó cégek közül a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. is felvonultatta aktuális kínálatát az említett növényfajokból.  A cég jelenlevő képviselője Barczi Sándor, aki konkrétan a szlovákiai forgalmazásért felel, elmondta, hogy a jelenlegi katasztrofális szárazság és a későbbiekben is várható radikális klímaváltozás miatt a gazdáknak jövőben érdemes megfontolniuk a cirok termesztésének a  lehetőségét is, amely a kukoricához viszonyítva kevesebb csapadékot igényel, gyengébb talajon is jól teljesít, vagyis jobban ellenáll a kedvezőtlen feltételeknek,  ugyanakkor hozamképesség tekintetében a kukorica hozamaiva versenyképes és a termesztés gazdaságosságának a tekintetében is előnyösebb lehet . A kínálatukban levő szemescirok fajták (GK Szemes, Alföldi 1, Farmsugro 180) élelmiszeripari célokra is felhasználhatók, a silócirok (Farmsugro 180, GK Balázs, GK Erik, Róna 1 és GK Péter) mellett a zöldetetésre, legeltetésre szenázs, széna készítésre alkalmas  szudánifű fajták (GK Csaba és Akklimat) is megtalálhatók .

Az elméleti tanácskozások mellett a kiállítók gyakorlati gépbemutatókon is bemutatták az általuk felvonultatott gépek és berendezések működését. Az idei szakmai elismerést az Év Magyar Mezőgépe innovációs díj formájában a Nor-An Kft. hatsoros sávművelője kapta, de marketing díjjal jutalmazták a Marton Genetics cégcsoport jurta formájú kiállítási csarnokát is.

Kép és szöveg: szilvássy

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Semo zöldségújdonságok, biostimulátorok és biológiai növényvédelem

A Semo Smržice csehországi zöldségnemesítő és vetőmagforgalmazó cég valamint szlovákiai partnere a somorjai Agrotrans szervezésében …