A szőlő egyesfüggöny művelésmódja I.

A szőlő egyesfüggöny művelésmódja nálunk az 1970-es években került bevezetésre. Támberendezésének és művelésének egyszerűsége miatt hamar népszerűvé vált. A függönyművelés minőségi szőlőtermesztésben betöltött szerepét azonban sokan vitatják. A csüngő hajtásrendszerből és a költségkímélő termesztéstechnológiából eredően gyakran ez a tőkeforma adja a leggyengébb minőséget.

A művelésmód jellemzői

A függönyművelésű tőkék kialakítása sok vonatkozásban hasonlít a kordonművelésekéhez. Jellemzője, hogy a 170-180 cm magas törzsű, rendszerint egykarú kordonművelésű tőke karja felett nincs hajtástartó huzal vagy huzalpár, és a karok alatt sincs huzal. A támberendezés egyetlen huzalja mellett neveljük a tőkék karját. Mivel ez a huzal tartja az egész tőkét, a támberendezésnek olyan erősnek kell lennie, hogy a ránehezedő tömeget jól megtarthassa. A 4-6 mm átmérőjű huzalt a 4,8-7,2 m-re álló oszlopok, s a közéjük elhelyezett, és feltétlenül a huzalig érő erős karók tetejére kell rögzíteni. Az oszlopok közötti tőkék tartására nem alkalmasak a 6-8 mm átmérőjű hullámosított acélhuzalból készített karók mivel ezek a rájuk nehezedő tömegtől elgörbülnek, s velük együtt a tőkék törzse is elgörbül, megrogy. A tőkéket az oszlopok és a közöttük lévő karók mellett neveljük.

A kordonkaron rövid elágazásokat, ún. „nyakas” termőalapokat célszerű kialakítani, egymástól mintegy 30-40 cm. A termőalapok a „karnison” azért nem lehetnek ennél közelebb egymáshoz, mert az innen eredő hajtások szélesedő tölcsér alakban csüngenek majd lefelé. A lecsüngő hajtások súlyát tartó termőalapokat a tőkealakítás során hónaljvesszőkből ajánlott kinevelni, melyek jobb ízesülésüknek köszönhetően mérséklik a lehasadás veszélyét. A hónaljvesszők felhasználása azért is előnyös, mert az elsőrendű vesszőkhöz képest hosszabb ízközökkel indulnak, és a tövi részükön nincsenek alapi rügyek. Ezt a megoldást követve a termőalapok karhoz közeli részén kevesebb hajtást kapunk, így a továbbiakban egyszerűbbé válik a hajtásválogatás végzése

A tőkék tenyészterület igénye általában 3,0-3,5 x 1,0-1,2 m. Előnyös az ikertőkés telepítés 2,2 + 0,2 m-re. Így a karók felét megtakaríthatjuk, ugyanis egy támasz mellett két tőkét nevelhetünk fel. Az ikertőkés kialakítás esetén a karokat ellentétes irányban vezetjük. Ez a megoldás azonban meredek lejtős területen nem javasolható, mert a felfelé vezetett kordonkaron – a csúcsdominancia miatt – egyenlőtlen lesz a hajtásnövekedés. Lényeges, hogy a sorok iránya az uralkodó széliránnyal párhuzamos legyen. Ellenkező esetben a hajtások zöme a támberendezés egyik oldalán zsúfolódik.

A függönyművelés támasza egyszerű; nincsenek hajtástartó- és segédhuzalok. A vastag, általában 4-5 mm-es kartartó huzal azonban nagy húzóterhelésnek van kitéve, mivel ez tartja a tőke karját és a hajtásokat. Az oszlopokat ezért a támrendszer kellő tartása érdekében viszonylag közel, egymástól 4-6 méterre, s mindegy 80 cm mélyre helyezzük ki. Az egyedi támaszok – rendszerint negyedelt oszlopok – a kartartó huzalig érjenek fel, egyébként könnyen elgörbülhet a törzs. Egyesfüggöny művelésre a közepesen erős növekedésű fajták a legalkalmasabbak. A rendezetten növő, ritka lombozatú fajták (pl. Rizlingszilváni, Kékfrankos) felelnek meg leginkább. A sok hajtást nevelő, rövid ízközű, hónaljhajtásképzésre hajlamos fajták esetén széles, erősen önárnyékolt lombozat jöhet létre. A növényvédelmi kockázatok mérséklése céljából előnyös lehet a gombás betegségekkel szemben ellenálló szőlőfajták választása.

A csüngő hajtásállás sajátosságai

Az egyesfüggöny művelésű tőkék egyik legfontosabb jellemzője, hogy a hajtásaik zömükben lefelé csüngenek. A fiatal hajtások kezdetben még felfelé törnek, idővel azonban – támasz hiányában – saját súlyuk terhe alatt csüngő helyzetűvé vállnak. A fajták többségénél a hajtások a bogyók zöldborsó nagyságának elérésekor fordulnak lefelé. Kivételt jelentenek a merev szárú, felálló hajtásrendszerű fajták (pl. Zenit). A szőlő növekedése szempontjából alapvetően a felálló hajtásállás a kedvezőbb. A lefelé történő hajtásvezetés csökkenti a növekedési erélyt. A növekedés visszaesése önmagában még nem is okozna gondot. A túlzottan erős növekedést kiváltó parcellákon a visszafogottabb hajtásnövekedés az önárnyékolás mérséklődése miatt akár előnyt is jelenthet. A csüngő hajtások növekedési erélyének csökkenése a termelődő hormonok mennyiségével magyarázható; vélhetőleg kevesebb lesz a növekedési, s több a gátló hormonok mennyisége. A növekedést szabályzó anyagok mennyisége azért is fontos, mert összefügg a fotoszintézis termékeinek növényben való elosztásával.

(folytatás a következő számban)

Összeállította: Baltazár Tivadar