A száraz tavasz csaknem mindenkit érintett – növekszik a szárazság elleni biztosítás jelentősége

Szlovákiában újra szárazság van. Az év elejétől egyes térségekben csupán 30 mm csapadék esett. A mezőgazdászok úgy várják a jótékony esőt, mint a megváltót, ami beindítaná a vegetációt, illetve  megmentené a termés nagy részét. Az imádság mellett azonban a mezőgazdászoknak más lehetőségük is van arra, hogy hogyan csökkentsék a szélsőséges időjárási viszonyok miatt keletkezett gazdasági károkat.

A gyakorlatilag hótakaró nélküli tavalyi tél már előre jelezte a rendkívül száraz tavaszt. A március végén – április elején várva-várt esők Szlovákia-szerte számtalan esetben nem hozták meg a szükséges csapadékmennyiséget. Néhol a 2 nap alatt lehullott csapadék mennyisége (márc. 31-én és ápr. 1-én) csaknem megegyezett azzal a mennyiséggel, amelyet az előző három hónapban mértek az ország más területein.

Nyilvánvaló tehát, hogy csupán a mezőgazdasági termelés biztosítása által lehet megküzdeni a jövőbeni hasonló kihívásokkal és biztosítani a mezőgazdasági termelés folytonosságát, egyúttal a szlovákiai mezőgazdasági szubjektumok gazdasági stabilitását is. A gazdáink azt termelik, amire az egyszerű embereknek naponta szükségük van: kiváló minőségű élelmiszereket egyre nehezebb légköri viszonyok között. Emiatt van szükségük kellő védelemre megfelelő biztosítás formájában is.

Mapa zrázok – kép

A térkép mutatja a szlovákiai csapadékviszonyokat 2022. január 1-től április 3-ig. Forrás: Analyza INCA – Agra poistovna

Az Agra Biztosító Szlovákiában az egyedüli speciális biztosító társaság, amely kifejezetten a mezőgazdasági szektorra összpontosít. „Alapjában véve a legfontosabb feladatunk, hogy csökkentsük a mezőgazdászok gondjait. A biztosítási termékek folyamatosan bővülő kínálatával, valamint a meglévő és egyre népszerűbbé váló szárazsággal szembeni biztosítással innovatív, megbízható és stabil partnerei akarunk lenni a mezőgazdászoknak az időjárás viszontagságai által okozott veszteségek elleni biztosítással.“

Ing. Dalibor Bán

az Agra poistovna igazgatója

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …