A nyári időszakban elvégzett gyümölcsritkítással biztosíthatjuk, hogy fáink megfelelő nagyságú és a fajta jellegének megfelelő minőségű gyümölcsöt teremjenek. Alapvető szempontja, hogy a bekötött gyümölcskezdeményeket úgy ritkítjuk meg, hogy egy-egy gyümölcs között hozzávetőlegesen legalább még egynek elegendő helyet, teret hagyunk.
A ritkítással egyrészt hozzájárulunk, hogy a fa megfelelő szinten tudja biztosítani az összes termés kifejlődéséhez szükséges tápanyagokat, egyúttal a terhelés csökkentésével a következő évi termés szintjét is kedvezően befolyásolhatjuk. Ezt a műveletet leggyakrabban az ún. júniusi természetes hullás után végezzük. A szakmai tapasztalatok alapján azonban a gyümölcsritkítás időpontjának megválasztására is egyre nagyobb figyelmet kell fordítani. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen időszaktól kezdve nevel bizonyos számú levél, gyümölcsöt. A megfigyelések azt mutatják, hogy pl. az alma esetében az optimális 40 levél/1 gyümölcs arány csak akkor kedvez a gyümölcs fejlődésének, ha a végleges arány kialakulása előtt is, így a sziromhullás után, már 2–4 levél, s a júniusi hullás előtt 10–15 levél táplál egy-egy gyümölcsöt. Csak a kellő időben végzett gyümölcsritkítás teszi tehát lehetővé a fennmaradt gyümölcsök folyamatos, megfelelő értékű táplálását, fejlődését. Az idejében végzett ritkítás a termőrügy-indukciót is előmozdítja. Még előnyösebb volna, ha már virágritkítást is végeznénk, de ez az utófagyok miatt rendkívül kockázatos.
A júniusi hullás utáni ritkítás kedvező hatása valamivel kisebb ugyan, mintha a ritkítást a termés korábbi fejlődési állapotában végeznénk el (pl. a júniusi gyümölcshullás előtt), viszont az adott év termésbiztonságát növeli. Ilyenkor a végleges kötődés mértéke már tisztázódott, és így csak a fölösleges gyümölcsöket távolítjuk el. A gyümölcsritkítás segítségével megakadályozzuk a fa túlterhelését, mérsékeljük a gyümölcsök egymás közötti versengését, így biztosítva megfelelő méretük és színeződésük kialakulását. Utána a fán kevesebb beteg és korcs gyümölcs marad, a fa évről évre rendszeresen terem.
A beavatkozás növényvédelmi szempontból is hasznos, mert a ritkábban álló termések közé könnyebben behatol a permetlé, s így hatékonyabb a védekezés. Ügyeljünk arra, hogy a ritkítást részletekben, néhány napos időközökben végezzük. Általános szabály, hogy minden meghagyott gyümölcs között (elvben) elférjen egy kifejlett harmadik. Ezért a gyümölcsöket átlagosan 8–10 cm-re hagyjuk egymástól. A gyümölcsritkításnál figyelembe kell venni a fa korát, fajtáját, egészségi állapotát és a kötődött gyümölcs mennyiségét is. (sz-md)