Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
A gabonafélék vírusos betegségei elleni hatékony védekezésben nagyon fontos szerepe van a helyes diagnózis felállításának és a megelőzésnek. A vírusos fertőzéseket elsősorban a tetvek terjesztik, amelyek nemcsak a búzán, hanem az egyéb őszi gabonaféléken is élősködnek, és a fertőzést könnyen átterjeszthetik más állományokra is. A növényállományok védelme érdekében ezért a tetvek elterjedését, túlszaporodását – ami főleg a meleg őszi időszakban fenyeget reális veszéllyel – kell a termelőknek megakadályozniuk. Elsősorban arra kell ügyelni, nehogy a termesztett növényállomány környezetében számuk túlságosan felszaporodjon. A tetvekkel erősen fertőzött állományban ugyanis a károkozók már megtették a magukét, átadták a vírust a növényeknek, tehát irtásuk gyakorlatilag már felesleges, nem hoz megfelelő eredményt.
A tetvek előfordulása tavasszal már gyérebb, és kisebb jelentőségű az általuk okozott kár is. Ezért az ellenük való védekezés súlypontját az őszi időszakra kell időzíteni.
A termelők azonban néha a gabonafélék egyéb megbetegedéseit is hajlamosak a vírusos fertőzés számlájára írni, miközben ezeknek a tünetei gyakran csupán fiziológiai kártétel következményei. A gabonafélék vírusos és fiziológiai betegségeinek tünetei között olyan jellemző eltérések vannak, amelyek alapján egyértelműen megkülönböztethetők.
A kedvezőtlen fiziológiai hatások elsősorban késő ősszel, a hideg idő és az első fagyok megjelenésekor érik a növényállományt. Ebben az időszakban a növényzet érzékenyen reagál a felvehető nitrogén mennyiségére, esetleges hiányára, vagy túlsúlyára, a nagy hőmérséklet-különbségekre, az első fagyok intenzitására és hosszára, a talaj levegő- és nedvességtartalmára, szerkezetére, a napfény intenzitására stb. A növényzet fejlettségi állapotától függ, hogy ezek a hatások milyen mértékben érvényesülnek a fiziológiai stressz megnyilvánulási tüneteiben. Néha a korai vetésű állományok szenvedik meg jobban ezeket a hatásokat, néha viszont a kései vetés viseli nehezebben a megpróbáltatásokat. Statisztikai adatok alapján általában a korábban vetett árpa sínyli meg jobban a kedvezőtlen fiziológiai hatásokat. A korábban elvetett állomány ugyanis késő őszre, főleg melegebb időjárás esetén magasabb növekedési fázisba kerül, amely már nem mindig alkalmas a téli hideg elviselésére. A hideg időjárás és a fagyok következtében megváltozhat a talaj feletti és a talajban levő növényi részek aránya, sérülhet a gyökérzet, módosulhat a szövetekben lekötött víz mennyisége, emiatt a növényzet érzékenyebben, stresszhatások kiváltásával reagálhat az extrém feltételekre. A fiziológiai stressz következményei az őszi árpában elsősorban a levelek sárgulásában (klorózis) nyilvánulnak meg. Ez a növény fejlődésében jellemző és tipikus állapot. És a gyakorlatban általában ekkor történik meg a fiziológiai és vírusos eredetű betegség tüneteinek téves diagnosztizálása. A stressz okozta hatásokat néha összekeverik a sárga törpességvírus (BYDV) okozta tünetekkel. Tudni kell, hogy a fiziológiai eredetű klorózis tünetei egész télen át megfigyelhetők a növényzeten, sőt tavasszal a sárgulás még fokozódhat is. Sőt az idősebb levek akár el is halhatnak. A klorózis tünetei még a kora tavaszi időszakban is nagyon hasonlítanak a vírusos fertőzéshez. A tavaszi időjárás kedvezőre fordulásával azonban a növény új életre kel, megkezdődik az új zöld levelek képződése, miközben a klorózis eredeti tünetei (sárgulás) továbbra is a régi leveleken maradnak. A nem fertőzött növényzet azonban már egyértelműen mutatja a regenerációs képességét, míg a vírusos tovább sínylődik.
A vírusos növények nem reagálnak a vegetációs feltételek kedvező változásaira, az újonnan képződő levelek továbbra is sárgulnak, és egyértelműen visszamaradnak a fejlődésben. Az ilyen gyanús tüneteket mutató növényállomány esetében nagyon fontos a megfelelő diagnózis felállítása, a további teendők pedig az állomány várható regenerációs képességétől függnek. A betegnek tűnő állományokban ugyanis továbbra is együtt mutatkozhatnak a klorózis fiziológiás jelei, amelyektől a vírusos fertőzés tüneteit egyértelműen el kell különíteni, és így meghatározni a pontos diagnózist. Ugyanakkor a helyes diagnózis felállításához még a laboratóriumi vizsgálatok sem mutatnak mindig egyértelmű képet. Megtörténhet ugyanis, hogy az egyszerű klorózistól szenvedő állományból a termelő olyan egyedeket küld be a vizsgálatra, amelyek a vírusos fertőzés jegyeit is magukban hordozzák, így a kivizsgálás eredménye a vírusos fertőzésre utal, míg a teljes állomány károsodásában nem biztos, hogy ez a meghatározó. Ezért a vizsgálatra több helyről, különböző tüneteket mutató egyedeket kell beküldeni, nem pedig a leginkább fertőzöttnek tűnő növényt, ez ugyanis nem teszi lehetővé az egész állomány egészségi állapotának felmérését és a tünetek egyértelmű behatárolását.
Természetesen mindkét betegségnek vannak olyan jellegzetes tünetei, amelyek alapján már a laikus megfigyelő is meglehetős pontossággal következtetni tud a károkozás forrására. Ha például az állomány teljes egészében egyszerre megsárgul, feltételezhető, hogy ez a növényzet reakciója a fiziológiai stresszre. Ugyanis semmilyen vírusos betegség nem képes egyszerre az egész növényállományt megbetegíteni. A vírusos fertőzés tünetei fokozatosan alakulnak ki és terjednek el az adott állományban. Először foltokban, nem egyenletes mértékben nyilvánulnak meg.
A fiziológiai eredetű klorózis elleni védekezés bonyolultabb, s a termelők ellene gyakran tehetetlenek. Az időjárás alakulását ugyanis jelenleg még nem tudjuk befolyásolni, így a szélsőséges változások elleni védekezés legjobb módszere a megfelelő fajták kiválasztása és a vetés helyes időzítése. Mivel a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a korai vetések nagyobb kockázattal járnak, érdemes a vetés időpontját az adott térségben elfogadott agrotechnikai határidő végére időzíteni. Ajánlott az is, hogy a termelők több fajtát is elvessenek, és a konkrét feltételek között győződjenek meg az adott fajta ellenálló- és alkalmazkodó képességéről. (sz-sem-arch)
