Zombori hosszúcsőrű keringő – kezdő galambászoknak ajánlott

Régóta vita tárgyát képezi a magyarországi galambtenyésztők és a vajdasági tenyésztők között ez a tetszetős, elegáns külsejű galambfajta. A magyarországi tenyésztők a bácskai hosszúcsőrű keringőre esküsznek, míg a szerbiai tenyésztők a zombori hosszúcsőrű galambra. Ez a vita a mai napig tart. Tudvalevő, hogy a fajta a szegedi magasszálló keringőnek köszönheti megjelenését, ugyanis ebből a fajtából tenyésztették ki, majd a szerbiai tenyésztők ezt tudatosan tovább fejlesztették. Az eltelt időszak alatt sok-sok finomításon ment keresztül a fajta, amely nagymértékben megváltoztatta a galamb külsejét és a tulajdonságait is. Ma már a zombori hosszúcsőrű galamb, főleg a Vajdaság területén az egyik közkedvelt fajta. Sokan foglalkoznak vele, ezért érdemes lenne a felvidéki tenyésztőknek is kipróbálniuk ezt a jó benyomást keltő fajtát, annál is inkább, mivel Szlovákiában ezzel is gyarapítanák a már meglévő fajták számát, nem beszélve arról, hogy ezáltal elterjedhetne egy szépséges galamb.

A jelenleg érvényes standard szerint a zombori hosszúcsőrű keringő közepes testnagyságú, arányos testű, kissé emelt melltartású fajta, amelynek fontos jellemzője az erősen húzott fej, a hosszú csőr és a tarkótájnál induló rövid tollú, kétoldalt, a fülek mögött tollforgóban (rozettában) végződő, a fejhez simuló, kevéssé fejlett fésű. Feje, amelyet a fajta tenyésztői csak gyíkfejnek neveznek, a csőrhegytől a tarkótájig lapos, valójában egy töretlen ívet képez, amelynek legmagasabb pontja egészen a szem fölött van. Ha felülről nézzük a galamb fejét, akkor a csőrtő és a szem közötti rész teltséget mutat, de nem horpadtságot. Ennek a fajtának a rajz- valamint színváltozata mindig gyöngyszemű, a tenyésztők ezt a tulajdonságot a fajta ékességének tekintik, olyannyira, hogy a fehér színű galamboknál is elvárják ezt.

Csőre aránylag hosszú, vékony, egységesen jól zárt, a homlok ívének folytatásaként enyhén lefelé mutató, de világos, szaruszínű. Az egyszínűek sötét színváltozatainál és a csapos változatoknál a csőr szaruján a sötét jelzettség megengedett. Egyszínű (fekete, sárga, vörös, kék, barna és fehér), és színes (sárga, vörös, kék, fekete) rajzváltozatokban is előfordul.

Napjainkban a zombori hosszúcsőrű keringőt nagyrészt a Vajdaságban tenyésztik, a kiállításokon állandó galambfajta. Tenyésztését könnyíti, hogy a párok a fiatal galambokat gondosan nevelik, sőt egyes helyeken még dajkagalambként is használják, ezért kezdő galambászoknak is nyugodt szívvel ajánlható.

-pint-

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …