X. Országos Mezőgazdasági Napok Sókszelőcén

Permetező drónok, ökológiai szemlélet

A járvány okozta korlátozások feloldása végül is lehetővé tette, hogy június elején egy év kihagyás után újra szántóföldi bemutató keretében találkozhassanak a hazai agrárágazat képviselői az immár jubileumi 10. alkalommal megrendezésre került Országos Mezőgazdasági Napok rendezvényén, amelyet ezúttal Udvard helyett egy másik mátyusföldi településen, Sókszelőcén rendeztek meg. S noha a korlátozások feloldásának bizonytalansága ugyan rányomta a bélyegét az előkészületekre, ennek ellenére sikerült az ágazati seregszemlét a már megszokott színvonalon megrendezni, sőt, a megnyitó keretében az önként lemondott, majd a lemondását visszavonó, de végül mégis menesztett tárcavezető utolsó miniszteri beszédét is meghallgathatták az érdeklődők.

Amint az a megnyitón is elhangzott, az ország legnagyobb szántóföldi mezőgazdasági seregszemléjén miközben a hagyományokhoz híven a nálunk termesztett meghatározó mezőgazdasági termények – a kalászos gabonaféléktől kezdve, az olajnövényeken át a speciális növényekig bemutatásra kerültek -, a kínálatukat kibővítette az ún. zöldítés (greening) céljaira kihasználható növényfajok felvonultatott gazdag választéka, valamint a növényállományokban alkalmazott növényvédő készítmények és tápanyagok, illetve tápanyag-kiegészítők széles termékkínálata. A hazai mezőgazdaság műszaki színvonalát képviselő hagyományos agrárgépek (talajművelők, erőgépek, növényvédelmi és tápanyagpótlásra alkalmas berendezések) mellett az elektromos és digitális eszközök, többek között permetezésre, vagy állomány-felvételezésre alkalmas drónok, önvezérlésű talajművelő eszközök, illetve a hozzájuk kapcsolt széleskörű adatbázis automatikus kihasználásának lehetőségei is bemutatásra kerültek. Sok fiatal gazdálkodó érdeklődését felkeltette a drónokkal való permetezés lehetősége, amellyel például az eddig megszokott permetlé-mennyiség töredékét kell csak kijuttatni az állományba, amit a drónok tökéletesen végre is hajtanak. Természetesen bizonyos műveleteket, mint például amikor jól el kell áztatni az állományt a permetlével, nem érdemes drónnal végeztetni, de például felszívódó szisztémikus szerek kijuttatásában, vagy nem járható talajon jól kihasználható. Ma még nyilvánvaló, hogy a drónok nem fogják felváltani a permetezőgépeket, de jó kiegészítőjükké válhatnak.

A hazai kutató- és fejlesztési bázis, valamint a pénzügyi szféra agrárkapcsolatokkal rendelkező képviselői és a hazai mezőgéppiac kínálatának meghatározó elemei szintén jelent voltak a kiállításon. A rendezvényről készült rövid összefoglalóban a teljesség igénye nélkül a fent említettek kínálatából szedtünk össze egy csokorra valót.

Az idei seregszemlén a hazai piacon szereplő vetőmag-nemesítő és -forgalmazó cégek kínálatából a kalászos gabonafélék mellett elsősorban az uniós követelményeknek megfelelő zöldítésre ajánlott speciális növényfajok vetőmagjait érdemes kiemelni. A széles választékot látva bizonyára nem lesz gondjuk azoknak a gazdáknak, akik az uniós dotációk követelményrendszerében ilyen kikötéssel is találkoznak. A zólyomi Osivo, az RWA, a Saatbau és további vetőmag-forgalmazók standjain különböző növényfajokból összeállított környezetbarát hatásokat erősítő, esetenként a megporzó rovarok számára is megfelelő telephelyet és környezetet biztosító vetőmagkeverékekből fejlődő állományok változatait szemlézhették az érdeklődők.

A kalászos gabonafajták kategóriájában a hazai nemesítésűek mellett a környező és távolabbi európai országok fajtakínálatával is megismerkedhettek a legújabb fajták és hibridek iránt érdeklődő termesztők. A hazai kínálatta sósszigeti Solary nemesítő állomás (részletes kínálatukról a szakmai napjukról készülő cikkben számolunk be), illetve a diószegi Hordeum kalászosai képviselték..  A magyarországi fajtákat a Szegedi Gabonakutató és a martonvásárhelyi MG vonultatta fel. Barczi Sándortól, a GK szlovákiai képviselőjétől megtudtuk, hogy az idei seregszemlén a GK kínálatából nemcsak az ismert és nálunk is bevált javító búzafajták- GK Csillag (ez a legkeresettebb), GK Déva, GK Börzsöny,  GK Arató, valamint az újdonságok a GK Szereda és a GK Zete – hanem egyéb kalászos fajok, pl. őszi zab (GK Arany) tönkölybúza (GK Fehér), tritikálé (GK Maros) és durumbúza (GK Juridur) is jelen vannak.

Az előző évek gyakorlatához híven az RWA vetőmagforgalmazó cég idén is rendkívül széles kalászos választékot vonultatott fel. Jana Garaiová, a cég termékmenedzsere a bevált minőségi E-kategóriás búzáik (Beata, Julie, Bernstein) mellett az idei újdonságok között elsősorban az A minőségi kategóriába sorolt búzafajtákat ajánlotta a termelők figyelmébe. A piac által keresett szálkás búzafajták közül az Edda-ra azért esett a választás, mert bónuszként, mint járóbúza ősszel és tavasszal is vethető. A másik újdonságuk szintén A-minőségű Assory, amely a JB Assano váltótársaként került be a kínálatba. Az itteni termesztési feltételekhez kiválóan alkalmazkodó, a kései vetést is lehetővé tevő, a szárazságot jól viselő nagyhozamú búzafajta egészségi állapota is kiváló, szép reményeket fűznek elterjedéséhez. A tavasziak termékkínálatában az utóbbi években egyre terjedő őszi vetésre is alkalmas tavaszi búzafajták közül a KWS Expectum  számít a termelők érdeklődésére, a sörárpa fajtákból az SY Tepee kiváló minőségét a Heineken listára való felkerülése is bizonyítja.

A Saatbau szlovákiai képviseletének munkatársa Mikle Tibor cégük bőséges kínálatából, amelyben a kenyér- és takarmánybúzák mellett a zöldítésben alkalmazható vetőmagkeverékekre, illetve az ezeket képező önálló zöldtakarmányként is vethető növényfajokra hívta fel a figyelmet. A minőségi búzafajták közül az Aurelius őszibúza fajta E minőségű termésének magas sikértartalma alapján 7-es élelmiszeripari minősítést kapott az értékelések során. Ez a szálkás búzafajta nagyon erős, mélyre hatoló gyökérzettel rendelkezik, ami a vízfelvétel szempontjából fontos, ugyanakkor bokrosodási képessége is kiváló. Télállósága nagyon jó, korán kalászba fordul, és szárazság esetén is megtartja hozamstabilitását.

A további szántóföldi növényeket nemesítő és forgalmazó főként nemzetközi cégek – a KWS, Limagrain, a Bayer, a Syngenta, stb. – szlovákiai képviseletei szintén jelen voltak a seregszemlén. Közülük pl. a Bayer és a Syngenta jellemzője, hogy noha eddig elsősorban vegyszerforgalmazóként voltak ismertek, az utóbbi években a termékpiacok koncentrációja következtében kínálatukban a növényvédő szerek mellett megjelentek a vetőmagok is. A további vegyszerforgalmazók idei termékkínálatába sorolt készítményeik egy részét a seregszemlén felvonultatott növényállományok kezelésében gyakorlatilag is prezentálták. Az AM-Agro például a búza és a napraforgó növényvédelmi kezelésére ajánlott technológia elemeit és hatékonyságát mutatta be a standja melletti kísérleti mini-parcellákon. Svoren Pali, a cég képviselője  arról tájékoztatott, hogy a búza védelmére két változatban, ezen belül két ütemben végeztek kezeléseket, a készítmények megfelelő hatással tudták kézben tartani az állomány tisztaságát.

A hatékony szántóföldi növénytermesztésben az egyik meghatározó szerepet játszó, a kívánalmaknak megfelelő  tápanyagellátást biztosító műtrágyák hazai forgalmazói is széles kínálati palettát vonultattak fel a rendezvényen. Említést érdemel pl. a Magyarországon gyártott pétisó kizárólagos szlovákiai és csehországi forgalmazója a nagymegyeri Nitropét Slovakia Kft., amelynek termékei között a már említett és leginkább keresett, újabban már kénnel is dúsított 27 %-os Pétisó mellett megtalálható a 46 %-os Karbamid és a 34 %-os ammónium-nitrát, valamint a folyékony Nitrosol és különböző levéltrágyák is.

Ezen a szakmai rendezvényen a növényvédő szerek mellett a tápanyagellátást és a növényi fejlődést segítő környezetbarát készítményekkel is találkozhattak a látogatók. Ilyen volt pl. a Rokosan aminosav alapú megújuló erőforrásból származó termékcsoportja, amelyet csibetollból állítanak elő. Marcela Vysokától, a cég képviselőjétől megtudtuk, hogy a Rokosan készítmények kiegyensúlyozott összetételben 18 fajta aminosavat tartalmaznak. Hatásmechanizmusuk alapján az ökológiai termelésben való alkalmazásra is engedélyezettek. A termékcsoportot három készítmény alkotja: a Rokolan szerves-ásványi trágya a talajba bedolgozva a talajélet aktiválását szolgálja, segíti a tápanyagok jobb feltáródását. A Rokoaktiv a növények csírázását és kezdeti fejlődését segítő szerves anyagot tartalmaz, amely a hajszálgyökerek fejlődését is támogatja, ezzel a csapadék- és tápanyagfelvétel hatékonyságát javítja. A Rokohumin pedig a növényállományok levéltrágyázására szolgáló kiegyensúlyozott tápanyag-koktél, amely az aminosavak mellett huminsavakat, makro- és mikroelemeket is tartalmaz.

Az országos szakmai napok rendszeres résztvevője a fűri Biotomal is felvonultatta kínálatának meghatározó elemeit, amelyek kifejezetten az ökológiai termesztés, termelés követelményeire összpontosítva a növényállományok környezetbarát, vegyszermentes kezelését, ezzel az élő környezet természetes védelmi mechanizmusait előtérbe helyezve a fogyasztók egészséges, szermaradványmentes élelmiszer-alapanyagokkal való ellátását is szolgálják. Tamasek Zoltán cégvezető többek között emlékeztetett a szőlő, a gyümölcsösök, majd a fedett termesztő-berendezésekben illetve szabadföldön termesztett zöldségfélék biológiai növényvédelmében, annak hazai elterjesztésében vállalt úttörő szerepükre, a szántóföldi növénytermesztésben beindított integrált és biológiai növényvédelmi rendszerek elterjesztésére. Sőt, a cég megalakításától kezdve alapvető feladatuknak tartották azt is, hogy a termékforgalmazás mellett a felhasználókat szakmai továbbképzés keretében a legújabb környezetkímélő technológiákról tájékoztassák, kiképezzék.  A készítmények sora azóta nagyban kibővült, lévén, hogy szoros kapcsolatban állnak az ezen a területen tevékenykedő szakemberekkel és szakmai szervezetekkel. S noha a legújabb vegyszermentes termesztéstechnológiai megoldásaik zöme továbbra is egy-egy adott kór-vagy károkozók természetes ellenségei által kiváltott hatásának kihasználására épül, emellett új bizonyított hatású természetes növényi kivonatokat és a legmodernebb technológiák által felfedezett és kidolgozott védelmi mechanizmusokat is hadrendbe állítják a minél kevesebb mesterséges, nehezen lebomló vegyi anyag felhasználásával szemben. Legyen szó a szőlő gombás betegségeiről, a gyümölcsfák károsítóiról, pl. a legújabban fenyegető dióburok-légy elleni védekezésről. Standjukon külön érdekességként láthattunk a szőlőültetvények egyik veszélyes támadói, a seregélyek ellen bevethető sas-imitációt is, amelyet könnyen szárnyra kap a legkisebb szellő, s röptével jelzi a termést pusztító kismadarak hadának, hogy a térségben nem ajánlott portyázniuk.

Kép és szöveg. szilvássy

About jogazda.com

Cikkajánló

Semo zöldségújdonságok, biostimulátorok és biológiai növényvédelem

A Semo Smržice csehországi zöldségnemesítő és vetőmagforgalmazó cég valamint szlovákiai partnere a somorjai Agrotrans szervezésében …