Szükség van-e az ágazatra?

A koronavírus árnyékában alig kapott figyelmet a hír, hogy az ágazati termelők egy része, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara tagszervezeteinek tagjai sztrájkészültségbe léptek, tiltakozásul a tárcavezetés eddigi lépéseivel, illetve inkább annak „semmittevésével“ szemben. A szervezet közgyűlése után kiadott nyilatkozatukban elsősorban azt nehezményezik, hogy a tárcavezetés alábecsüli, sőt szinte teljesen figyelmen kívül hagyja az ágazatot szorító helyzet kezelését. Egyelőre csupán szépen  megfogalmazott ígéretek, esetenként pedig az ágazat termelési szerkezetének bírálatában jeleskedik maga a tárcavezető, miközben az ismert tényezők következtében az ágazat szekere egyre nagyobb sebességgel halad a szakadék felé. Sőt, állításuk szerint nemcsak a napi gondok megoldására nincs érdemleges javaslat az ágazatvezetés részéről, hanem az elkövetkező uniós költségvetési időszakra benyújtandó szlovákiai ágazatfejlesztési tervezetről sem került még nyilvánosságra konkrét elképzelés. Miközben történt néhány olyan ágazati szereplőkkel való egyeztetés nélkül meghozott intézkedés, mint pl. a földbérleti díjak átrendezése, amely arra utalt, hogy az ágazatban meghatározó termelőket megpróbálják kizárni az őket érintő döntéshozatalokból.

Végül aztán leginkább az ütötte ki a biztosítékot az érintetteknél, hogy a kormány által közzétett felújítási alap tervezetébe és annak segítőcsomagként tervezett költségvetésébe az agrártárca bele sem került. És ez már nem csak a nagyüzemeket, hanem a kisgazdákat, az állattartókat, a zöldség- és gyümölcstermesztőket is alapjaiban, vagyis a megélhetésüket is érinti.

A folytatásban a sztrájkkészültségben levők azt várják, hogy végre valaki adjon világos választ arra a kérdésre, s ne csak a szavak szintjén, hanem konkrét intézkedésekkel alátámasztva, hogy vajon szüksége van-e ennek az országnak saját mezőgazdaságra, biztonságos saját termelésen nyugvó önellátásra. Ha nincs, akkor azt is ki kell valakinek egyértelműen mondani, és nem magasabb társadalmi szempontokra hivatkozva becsomagolni…

About jogazda.com

Cikkajánló

Semo zöldségújdonságok, biostimulátorok és biológiai növényvédelem

A Semo Smržice csehországi zöldségnemesítő és vetőmagforgalmazó cég valamint szlovákiai partnere a somorjai Agrotrans szervezésében …