Ökobúzák napirenden

A zselízi Biocentrum Kft. ökológiai termesztési és tartási technológiát alkalmazó családi vállalkozás 2006 óta működik, de a cég alapítója Palík László gyakorlatilag már az 1990-es évek elejétől lelkes és elkötelezett híve a környezetkímélő gazdálkodásnak és annak eredményeként az egészséges élelmiszerek előállításának. A családi vállalkozás nemcsak a szántóföldi növények ökológiai rendszerű termesztésével foglalkozik, hanem az állattartásban és a gyümölcs- illetve szőlőtermesztésben is ezeket az elveket alkalmazza, s így különböző minősített bioborokat is előállít. Parcelláikon fajtafenntartó szaporítás formájában az őshonos gabonafajtákat is termesztik, korábban pedig foglalkoztak az ökológiai termesztésben alkalmazható biovetőmagok előállításával is. Most újra előtérbe került ez a téma, lévén, hogy a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft.-vel hoszzú évek óta szoros kapcsolatban állnak, így, mikor a magyarországi nemesítő vállalat érdeklődést mutatott a magyar biogabonák vetőmagjainak minősített ökológiai környezetben való szaporítására, vállalták a megmérettetést.

Az említett együttműködés további részleteinek megbeszélésére szakmai tanácskozással egybekötött bemutató napot szerveztek a Biocentrum peszektergenyei parcelláin és a helyi művelődési házban a GK ökológiai termesztésbe alkalmas gabonafajtáinak kínálatáról. A rendezvényen részt vett Dr. Bóna Lajos a Magyar Gabonanemesítők Szövetségének elnöke, Csigó György Tamás a GK kereskedelmi igazgatója, Barczi Sándor a GK szlovákiai területi képviselője, Slezák Zoltán szomeliér és Dr. Solti Gábor a Kárpát-medencei Ökogazdák Szövetségének elnöke, valamint a térségben biogazdálkodással foglalkozó gazdák.

Csigó György Tamás a GK kereskedelmi igazgatója
Barczi Sándor a GK szlovákiai területi képviselője

A házigazda Palík László rövid bevezetője után dr. Bóna Lajos a magyarországi ökológiai gazdálkodás helyzetére utalva elmondta, hogy az utóbbi 5-6 évben annak volumene gyakorlatilag megháromszorozódott, s ennek eredményeként a gazdálkodók körében is megnőtt az igény a minősített biovetőmagok iránt. A Biocentrummal való együttműködés keretében elsősorban szeretnék kipróbálni a GK ökológiai termesztésre alkalmas fajtáit üzemi feltételek között is, s ennek alapján egy biovetőmagot előálltó és forgalmazó központ létrehozásának alapjait is le szeretnék rakni.

Palík László a szakmai nap házigazdája (jobbról) és Dr. Bóna Lajos a Biocentrum kísérleti parcelláján mutatták be az ökológiai termesztésbe ajánlott gabonafajtákat

A 10 éve működő Kárpát-medencei Ökogazdák Szövetségének vezetője, Solti Gábor, a biogazdálkdás iránti növekvő érdeklődés hangsúlyozása mellett kiemelte, hogy az ökológiai gazdálkodási elveket a termelők körében is egyre többen fogadják el, a szövetség a térség gazdálkodói számára kölcsönös együttműködést, szakmai kapcsolatokat és az információk áramoltatását is biztosítja. A téma jelentőségét jelzi, hogy az EU a következő költségvetési időszakban a termőterületek 25 %-át kívánja bevonni a környezetkímélő eljárásokkal gazdálkodó területek közé, s ehhez támogatásokat is kíván kapcsolni.

Dr. Solti Gábor a Kárpát−medencei Ökogazdák Szövetségének elnöke

Csigó Görgy Tamás a GK szántóföldi vetőmagkínálatáról nyújtott áttekintést a rendezvény résztvevőinek. Részletesen ismertette a kalászos gabonafajtáikat. Külön szólt a szlovákiai piacon értékesített fajtáikról. Ezen a piacon az utóbbi két esztendőben a GK Arató és a GK Csillag voltak meghatározó fajták, mellettük a GK Békést és a GK Köröst is számottevő területen vetették el az itteni gazdák.  A GK választékból kiemelte az extra minőségű ún. prémium fajtákat (GK Békés, GK Bakony), rajtuk kívül a nagy teljesítőképességű malmi búzák alkotják a nemesítő cég kínálatának meghatározó részét. Korábban ebben a szegmensben általában 10-15 fajta szerepelt az aktuális kínálatban, jelenleg ez kevesebb, így az idei kínálatban az ismert fajták (GK Arató, GK Magvető) mellett elsősorban az újdonságokra (GK Déva, GK Szereda, GK Börzsöny) és a legújabb fajtákra (GK Kolozs és a GK Megyer), illetve a GK Fehér tönkölybúzára hívta fel a figyelmet. A GK Arató kiemelkedő hozamképességű középkorai érésidejű szálkás búzafajta, amelynek hozamképessége 8-10,5 t/ha. A GK Magvető korai érésidejű tar kalászú búzafajta, amelyet 7-8,5 t/ha hozamképessége mellett elsősorban a betegségekkel szembeni kiváló ellenálló képessége és télállósága jellemez. Az újdonságok közül a GK Déva középérésű szálkás búzafajta kiváló sütőipari tulajdonságokkal rendelkezik, termőképessége 7-9 t/ha. A GK Börzsöny középérésű tar kalászú fajta, magas hozamképesség (7-9 t/ha) és a rozsdabetegségekkel szembeni ellenállóság jellemzi. A GK Kolozs a legújabb nemesítések közé tartozik, szálkás kalászú középérésű fajta, a lisztharmatra érzékeny, a többi levélbetegséggel szemben jó toleranciát mutat. Termőképessége 7,5-9,5 t/ha. A GK Megyer szintén a legújabb nemesítés, szálkás kalászú, állóképessége jó télállósága kiváló, kalászfuzáriummal szembeni ellenállósága is jó. Termőképessége 7,5-9,5 t/ha. Az őszi tritikálé fajták (GK Maros, GK Szemes, GK Rege, GK Temes) közül a GK Temes magas hozamú, középérésű zöld száron érő tritikálé, szárazságtűrése és kiváló bokrosodási képessége értékes takarmány alapanyaggá teszi. A kínálatban megtalálható az őszi zab (GK Arany), valamint az őszi árpa (GK Judy, GK Aréna) is.

A repcehibridek újdonsága a GK Shield elsősorban alkalmazkodó képessége miatt ajánlott a gazdák figyelmébe, mert gyengébb körülmények között is megőrzi magas hozamképességét. A szántóföldi növények közül a cirokfélékből a GK Erik, GK Emese és GK Erzsébet, a kukoricahibridekből a Sarolta, a GKT 372, GKT 376, szójából az ismert Pannónia Kincse mellett a Bahia és az Aires számíthat a termelők érdeklődésére.

A szántóföldi szemlén az érdeklődők konkrét termesztési környezetben ismerkedhettek az ökológiai feltételek között termesztett búza- és tönkölyfajták állapotával. Palík László részletesen ismertette az alkalmazott termesztéstechnológia egyes elemeit, majd Bóna Lajos a magyarországi biotermesztési tapasztalatokat ismertetve bemutatta az itteni termőhelyen biovetőmagnak szánt búza é tönkölyfajtákat.

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Semo zöldségújdonságok, biostimulátorok és biológiai növényvédelem

A Semo Smržice csehországi zöldségnemesítő és vetőmagforgalmazó cég valamint szlovákiai partnere a somorjai Agrotrans szervezésében …