Mióta magot vetnek a földbe…

Napjaink háborús helyzetjelentésektől, olajembargótól és szankcióktól, valamint „családbarát”  belpolitikai csatározásoktól hangos válságos időszakában szinte alig vesszük észre, hogy elkezdődött és különösebb felhajtások nélkül folyamatosan zajlik a parasztember életében ősidők óta az egyik legfontosabbnak számító esemény, a mindennapi kenyérnekvaló betakarítása. Mire ezek a sorok megjelennek, az ország déli, délnyugati részében már teljes ütemben zajlik majd az aratás, miközben a legtöbb településen az érintett gazdákon és vállalkozásokon kívül mások ma már alig veszik észre, hogy náluk is folyik a települések közösségi életét valaha alapvetően meghatározó munka. Lévén, hogy az klimatizált kabinokkal és számítógépes vezérléssel ellátott nagyteljesítményű kombájnok szinte falják a parcellákat, s jó időben pár nap alatt végeznek is a munkával.

Idén a gazdák számára felemás érzéseket tartogat ez a nyár. Az állományok átlagos hozamokat ígérnek, s bár a piacokon kialakult hiány és a megnövekedett kereslet miatt a megugró termékárak jó kiindulási alapot jelenthetnének az előző években meglehetősen visszafogott árviszonyok kiegyenlítéséhez, de az egyéb termékek és alapanyagok (vetőmag, vegyszer, műtrágya) árában már korábban jelentkező infláció kapásból törli a pozitív várakozásokat.

Mióta magot vetnek a földbe, az aratás a remény, egy jobb és biztonságosabb életbe vetett bizalom időszaka. Nyilvánvaló, hogy ma már nem ugyanazt jelenti, mint egy fél évszázaddal ezelőtt. De miközben hajlamosak vagyunk arra, hogy elbagatellizáljuk a „kenyércsata” jelentőségét, és bizony már el is felejtettük a kaszások, marokszedők, kévekötők embert próbáló és formáló munkáját, amely minden nehézsége, kínja-keserve ellenére egy-egy közösség életében meghatározó jelentőséggel bírt, azért ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy noha nem térhetünk vissza a kézi kaszák összehangolt suhintásával rendre dűlő gabona marokba szedéséhez, majd kévékbe kötéséhez, és nem gyűjtjük zsákokba zakatoló cséplőgépek csípős porától belepve a mindennapi betevőnk alapját képező magokat, de ha lehunyjuk a szemünket, és rágondolunk, átélhetjük, hogy milyen érzés lehetett a jól megérdemelt munka aranyló búzaszemekbe érett „gyümölcsével” teli zsákba belemarkolni, talán ráérezhetünk arra is, ami évszázadokon át generációról generációra öröklődött, bennünk is ott van, csak már nem vesszük észre…

About jogazda.com

Cikkajánló

Fohász helyett

Az ötven felettiek korosztálya még bizonyára emlékszik Kovács Kati, Add már, uram az esőtcímű slágerére, …