KWS kukorica bemutató

Csúcsminőségű hibridek a déli térségekbe is

Annak ellenére, hogy az idei évben a lehullott csapadék mennyisége a Csallóköz déli térségében a normálisnak megfelelő értékeken mozgott, a hőmérsékleti kilengések, s főleg a nyári melegek mintegy három héttel felgyorsították a kukorica vegetációs folyamatát, érését. A klímaváltozás egyre szembetűnő hatásait a mérési eredmények is alátámasztják, többek között az utóbbi három esztendőben mért effektív hőösszeg mennyisége, amely alapvetően befolyásolja a növényállományok vegetációját, csaknem 20 százalékos növekedést mutat, így nem meglepő, hogy a kukorica állományok az idei őszön az előző évekhez képest 2-3 héttel előbbre tartottak a vegetációban, érési fejlettségükben.

Mindezt a KWS dél-csallóközi Csilizpatason megtartott szántóföldi kukorica bemutatóján is érzékelték a résztvevők, ahol a bemutatásra szánt 11 hibrid zöme már eléggé száraz állapotban várta a szakmai rendezvény látogatóit. Kovács Tamás a KWS illetékes területi képviselője és Matúš Javor termékmenedzser a hibridek bemutatója kapcsán elmondták, hogy a hivatalosan felvonultatott 11 hibrid mellett további fajtajelölteket is tesztelnek ezen a parcellán (térségben), amelyeket az elért eredményeik alapján sorolnak majd be a fajtavizsgálati kísérletekbe.

A kukorica hibridek bemutatóját a megszokottól kissé eltérő módon a leghosszabb érésidejű hibridekkel kezdték, így a sort a FAO 570-es érésidővel jelölt Konsens nyitotta meg, amely nagyon magas, gazdag levélzettel rendelkező silóhibrid. Kiváló takarmánysiló minőséget biztosít ugyanakkor silója a biogáz üzemek alapanyagának is megfelelő. Minőségét az augusztus végén mért adatok igazolják, kihasználható keményítőtartalma 37,7 százalékot mutatott, a belőle készült siló tejtermelési potenciálja (EPMP) 31,5 kilogram tejet jelzett. Ezt a mutatót a siló több mint 30 minőségi mutatója alapján számítják ki, és az adott siló egy tehéntől várható tejtermelő képességet jelenti. Egyelőre szilárdan tartja magát a piacon, ahol már 7. éve élvezi a termelők bizalmát, s egyelőre a nemesítő cég sem számol más hibriddel történő cseréjével.

A Kathedralis (FAO 480) új nemesítés, kései érésidejű, magas, dús levélzetű, minőségi silóhibrid, amely hozamképesség tekintetében is a legjobbak közé tartozik. Kategóriájában a legkeresettebbek egyike Szlovákiában, ahol már 3. éve tartja vezető pozícióját a terméseredményeket tekintve. Kiváló szemkihozatala és vízleadó képessége alapján Magyarországon kettős hasznosítású hibridként is termesztik.

A Kollegas (FAO 450) a legkésőbbi érésidejű szemes hibrid a kínálatukban. Az utóbbi két esztendőben a szántóföldi kisparcellás kísérletekben terméshozamai alapján csoportjában az élen végzett. Magyarországi kísérletekben szintén 107 %-os eredményt produkált a kontroll-hibridekhez képest. Terméspotenciálja és további eredményei alapján kifejezetten ebben kukoricatermesztő térségben érvényesülhetnek kedvező tulajdonságai, s így joggal várják tőle, hogy továbbra is élvezni fogja a termelők bizalmát. Nagyméretű kalászai, habitusa egész Közép-Európában kedveltté tette, Szlovákiában 2015 óta tesztelik ezt a kiegyensúlyozott, plasztikus hibridet, amelynek fontos tulajdonsága a szárazságtűrés is.

A Kapitolis (FAO 400) a tavalyi év újdonsága, egyúttal a KWS eddig legsikeresebb új szemes hibridje, amely reményteljesen indult az előző szezonban. Amint a bemutatón elhangzott, új hibridből eddig még nem adtak el akkora mennyiséget, mint belőle tavaly, s egyre nagyobb termőterületeken vetik a gazdák. Középkései érésidejű, magas, erős habitusú, kifejezetten a melegebb kukoricatermesztő körzetekben való termesztésre ajánlott, ahol adott környezeti feltételek között és megfelelő intenzitás mellett tudja a legjobban érvényesíteni a benne rejlő potenciális lehetőségeket. Hozamképességét a fajtavizsgálati kísérleti eredmények igazolták, 14-15 tonnás hozamai éréscsoportjában a legjobbak között foglalnak helyet. Ugyanakkor plaszticitását és rugalmas alkalmazkodó képességét is jelzi, hogy tavaly Tótmegyeren kifejezetten gyenge termőhelyi viszonyok között, homokos talajon is 10 tonna feletti termést adott.  Kiváló stressztűrő képessége révén főleg az extrém feltételek közötti évjáratokban érvényesül a stabilitása. A kontinentális termesztési feltételek közé lett kinemesítve, a szemes hibridek között csúcsminőséget képvisel. Ügyelni kell azonban arra, hogy ne sűrítsük túl az állományt. Vetőmagja iránt nemcsak nálunk, hanem a dél-kelet európai országokban is fokozott az érdeklődés, komoly piaci kereslet nyilvánul meg.

A Kollineas (FAO 380) középkorai érésidejű szemes hibrid, a fajtavizsgálati kísérletekben 107-108 %-os eredményt mutatott a kontroll hibridekhez viszonyítva. Kategóriájában mind terméshozam, mind pedig vízleadás tekintetében a legjobb eredményeket produkálja. A Balasco (FAO 350)  plasztikus, magas növésű, dús levélzettel rendelkező silóhibrid. Hosszantartó, erős stay-green hatással rendelkezik, ami lehetővé teszi a betakarítási időszak kiválasztását, illetve kitolását. Az említett zöld száron érés a stresszhelyzetek áthidalásában is jelentős segítséget jelent. A  KWS 4448 (FAO 340) újdonságnak számít a kínálatban. Tulajdonságai közül a vízleadó képesség és a magas terméspotenciál érdemel említést. A Kenobis (FAO 340) silóhibridként az őszi vetésű kalászosok előnövénye lehet, de érésideje alapján inkább a hidegebb répatermesztő körzetekbe ajánlott. A Karpatis (FAO 330) szintén a kalászosok előnövénye, ez is főleg a répatermesztő körzetekbe való. A KWS 2370 (FAO 270) korai éréscsoportba tartozó hibridnek ebben a térségben főleg speciális termelői igények kielégítésében lehet jelentősége.

A rendezvényen társszervezőként résztvevő Adama Agriculture Slovensko vegyszerforgalmazó cég képviselője Máťuš Ervín a kukorica gyomvédelmi technológiájára összeállított termékkínálatukat ismertette. A hagyományos, klasszikusnak számító posztemergens kezelésre a Nicogan 40 OD (nicosulfuron) + Pegas (florsulam és 2,4 D hatóanyagú) vegyszerkombinációjukat 25 hektár kezelésére alkalmas csomagban is kínálják. Ugyanerre a célra, vagyis a kukorica posztemergens kezelésére ajánlott a 2018-évi újdonság – Nikita, három hatóanyagot tartalmazó vegyszerkombináció is, amelyet nicosulfuron, dicamba és mesotrione alkot meghatározott összetételi arányban. Amint megtudhattuk, a Nikita a Rollvet készítménnyel kibővítve e-poszt aplikációban is ajánlott a kukorica gyomvédelmére. A kukorica gyomvédelmét bővíti egy klasszikus e-poszt termék, a Sulkotrek, amely két hatóanyagot (terbuthylazín, sulcotrione) tartalmaz  és kombinált hatást (talajon és leveleken keresztül) nyújt 1,75 – 2,0 l/ha adagban.   Magyarországon ezt a kombinációt preemergensen is alkalmazzák 2,2 l/ha adagban.

A kukoricavetés technológiai lehetőségeit bővíti az az újfajta eljárás, amely ún. részsoros (ikersoros) megoldásban képes elvetni a kukorica vetőmagot is, így téve lehetővé az állomány sűrűségének növelését. A Lemken által forgalmazott Azurit szemenkénti vetőgépet, amelyet az innovatív DeltaRow-eljárással egészítettek ki, a cég szlovákiai képviselete, a Biolife munkatársa mutatta be a seregszemlén résztvevő gazdáknak. Lényege, hogy a talajba elvetett növények tőtávját optimalizálja. Ennek köszönhetően több fény, levegő és tápanyag jut az egyes növényekhez, ami a hozamok növelésének a feltétele. A DeltaRow eljárás két, egymástól 12,5 cm távolsággal eltolt részsorból áll. A részsorok szinkronizálása révén háromszög alakban történik a vetés, ami 70%-kal nagyobb tőtávot biztosít az egy sorba történő vetéshez képest.

Kép és szöveg: szilvássy

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …