Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
Az utóbbi húsz év egyik, ha nem a leggyengébb méhészszezonját zártuk az idén augusztusban. Bár végleges adatok még nincsenek, a méhészek és az érdek-képviseleti szervezetek – bevallásos alapon – arról tájékoztatnak, hogy Szlovákiában a szokásos mézmennyiségnek csak a harmada-negyede termett az idén. Sőt, még ennél is kevesebb lett egyes fajtamézekből, így délen az akácból és a hársból, az északabbi régiókban az ottani jellegzetes erdei és mézharmat mézből.
A repce nálunk ígéretesen indult. Ám hiába sárgított vagy kétszáz hektáron, egy napon arra lettem figyelmes, hogy a kaptárak körül a fűben rengeteg röpképtelen méh vergődik. Kiderült, hogy a méhészek országszerte hasonló méhpusztulást tapasztaltak. A kijáró méhek elfogytak, a repcéről gyűjtő családok ahelyett, hogy felerősödtek volna, legyengültek. Májusra ugyan a családok ismét felerősödtek, ám nem volt mit hordaniuk, mert az akác elfagyott és a hárs is gyengén mézelt. Aztán szokatlan időben beköszöntött a több hetes esős, zivataros időszak. A méhcsaládok apasztották a tartalékaikat, s mihelyt melegebbre, naposabbra fordult az idő, rajzásba kezdtek, ezzel is csökkentve a pergethető méz mennyiségét. A helyzetet nálunk a vadgesztenye, a hajdina és a nagy területen termesztett, hosszan virágzó bükköny mentette meg, így nekem legalább nem kellett a napraforgóig cukorsziruppal pótolni a méhek eleségét. Nem voltak ilyen szerencsések például a felső nyitravidéki méhészek, akik álló méhészeteikben már áprilistól etetni voltak kénytelenek, ha családjaikat jó kondícióban akarták tudni. A napraforgó ugyan a várakozásoknak megfelelően mézelt, ám az egész évi mézkiesést nem tudta pótolni. Lett belőle annyi, hogy nem kell a méheket a téli időszakra készülve sziruppal etetni, és nekünk sem kell visszafogni magunkat a mézfogyasztásban, miközben az állandó vevőinknek is jut belőle.
Persze, a szezont máshogyan ítéli meg néhány családos hobbiméhész és megint másként egy több száz, esetleg ezer családos főállású méhész, akinek a kipergetett méz az egyedüli bevételi forrása. Az ő szempontjukból a most záruló méhészév felér egy anyagi katasztrófával. Annál is inkább, mert az országba beáramló hamis vagy tiltott szermaradványokat tartalmazó méz miatt még a tavalyi készleteiket se tudták eladni. Ezért is hangoztatja Bross Péter, a magyar méhészszervezet elnöke a több lábon állás fontosságát. Kaptáraink ugyanis kínálnak más hasznos terméket is. Ilyen a méhviasz, virágpor, propolisz, méhpempő vagy a méhméreg. Az utóbbit a napraforgó virágzása után gyűjtötték. A legnagyobb felvásárlója egykor a galgóci Slovakofarma volt, amely a méhméreg tartalmú krémeket exportálta.
A méreggyűjtés a következőképpen folyt: a kaptárak kijárójába egy speciális gumipárnát helyeztek, amelybe a fullánkokat gyűjtötték. A méheket egy rövid ideig, maximum fél óráig elektromos impulzussal ingerelték. A kirepülő méhek védekezésképpen szinte azonnal a párnába szúrták a fullánkjukat. Az eljárás nagyon antihumánus volt, mivel egy-egy alkalommal a méhállomány 40 százaléka elpusztult, ezért csak erős családoknál lehetett alkalmazni. Nagybani mézfelvásárló ismerősöm szerint ma is lenne fizetőképes érdeklődés a méhméreg iránt, és léteznek kíméletesebb módszerek is a méreg gyűjtésére. A méhek a kaptárból kirepülve csak egy sík üvegtáblát támadnak, így csak a mérget adják le, a fullánkjuk nem szakad ki, így nem pusztulnak el. Egy krajinai méhtől alkalmanként 0,3 mg mérget lehet gyűjteni, 1 kiló szárított méhméreghez 10 millió méh kell. A méreggyűjtést két hetenként lehet ismételni. Aki többet szeretne megtudni a témáról, az vegyen részt szeptember 9–10-én a Szlovák Apiterápiás Társaság szenckirályfai tanfolyamán. Jelentkezni elektronikusan a következő címen lehet: https://docs.google.com/…/1FAIpQLSdpZnYUMSe…/viewform…
Gágyor Alíz
