Kamarai nem a kiviteli korlátozásra

A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara elutasítja a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitelének korlátozására benyújtott parlamenti képviselői javaslatot, amelyet az élelmiszerekről szóló törvény módosítása révén szeretnének bevezetni. A kamara felszólította a kormánypártokat, illetve a koalíciós tanácsot, hogy ne támogassák a javaslatot, amelyről eddig hivatalosan nem tárgyaltak, és csak a médiából értesültek róla.

Az agrárérdekvédelmi szervezet  szerint a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek kivitelének korlátozását a szlovákiai vállalkozói környezetbe és feltételekbe való durva beavatkozásnak ítéli. Ráadásul a javaslat a felhívást támogató Klub 500 vállakozói csoportosulás véleménye szerint ellentétben van az EU jogszabályaival is, amelyek szerint a kivitel és a behozatal mennyiségi korlátozása vagy az ezekkel a következményekkel járó egyéb intézkedések a tagállamok között tiltottak. Az érintettek a javaslat ilyetén benyújtását az érintettek bevonása és széleskörű szakmai vita nélkül a törvényalkotási folyamat durva megsértésének tartják.

A kamara érvelése szerint a hazai agrárélelmiszeripari vállalatok negatív kereskedelmi mérlege is a javaslat bevezetése ellen szól, hiszen egyelőre e termékekből a behozatal mértéke még mindig jelentősen meghaladja a kivitelt, az esetleges kiviteli korlátozás tovább rontana a kedvezőtlern mérlegen. (sz-sppk)

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …