Bábolnai Gazdanapok

A gép és az ember interakciója

Idén is a hagyományos időpontban, szeptember első harmadában tartották meg az egyik legrégibb magyarországi mezőgazdasági kiállítást, a Bábolnai Gazdanapokat, amelynek látogatói között szép számmal akadtak szlovákiai agrártermelők és kisgazdák is. A szakmai seregszemlén felvonultatott mezőgazdasági gépek (traktorok, kombájnok, szárkezelő-, talaj-előkészítő- és vetőgépek, permetező- és műtrágya-kijuttató berendezések) nemcsak a standokon, hanem közülük gépkapcsolások keretében munka közben is láthatók voltak. Az erőgépek között sokak érdeklődését felkeltette a New Holland metán-üzemanyagra működő 175 lóerős  traktora (T6.180 Methane Power), valamint az Év traktora címmel kitüntetett Massey Fergusson 8S.265, de összehasonlításként és technikai kuriózumként  látható volt az egykori alapgép, a Dutra D4K traktor is. A talajművelők között a cseh eredetű Bednár gépek már jól ismertek a magyar gazdák körében is, az idei seregszemlén a cég legújabb fejlesztéseinek eredményeit is bemutatták. Többek között az új 12 m munkaszélességű Bednar Efecta CE vetőgépet, amely gumihevederes változatban a talajtömörödés ellen is megoldást kínál. Az Actrpos kombinált talajművelő kiemelt tulajdonsága, hogy egy munkamenetben akár 7 műveletet is el tud végezni 3 és 18 m-es munkaszélességben. A Terraland TN mélylazító új Zero-mix késeket kapott, amelyekkel a száraz, tömött talajrétegek törhetők fel és szellőztethetők hatékonyan. A győri Agroker forgalmazásában a csehországi Ostraticky cég szőlőművelésre és gyümölcstermesztésben kihasználható munkagépei is bemutatásra kerültek.

A mezőgazdasági gépek és technológiák valamint naponta megtartott szántóföldi mozgógép-bemutató mellett a kiállítás látogatói a kísérleti parcellákon hét nemesítő cég 33 kukorica hibridjét és néhány cirokfajtát hasonlíthattak össze egy jól gondozott, de az évjárat kedvezőtlen hatásait is tükröző bemutató keretében.

A mezőgazdaság folyamatosan az egyre magasabb fokú automatizáltság és a digitalizáció, valamint a mesterséges intelligencia kihasználásának irányába fejlődik, állapították meg a kiállítás szakmai rendezvényein résztvevő elméleti és gyakorlati szakemberek. A hagyományos tudásalapú gazdálkodás mellett egyre nagyobb szerepet követel az adatalapú mezőgazdaságban rejlő lehetőségek kihasználása is.  Ennek gyakorlati jelentősége a precíziós gazdálkodás fokozatos előtérbe kerülésével is érzékelhető. Csak zárójelben megjegyezzük: Magyarországon 100 milliárd forint értékű pályázati felhívást tettek közzé a precíziós gazdálkodás fejlesztésének támogatására. Ugyanakkor a precíziós technológiák és rendszerek alkalmazása ma már nem csak gazdasági kérdés, hanem lényeges környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vesz. A témáról kerekasztal beszélgetés formájában cseréltek eszmét az illetékes szakemberek, akik a precíziós rendszer összehangolt, komplex működtetése mellett tették le a garast. A modern, számítógépekkel felszerelt gépek csak részei a folyamatnak, akárcsak a napjainkban nagyon népszerű drónok általi szolgáltatások, amelyek munkájához a konkrét helyi digitálisan feldolgozott adatokra alapozott döntés-előkészítés szolgáltat kiinduló pontot. Amint elhangzott, a modern eszközökkel felszerelt gép még nem jelenti a precíziós gazdálkodást, a helyi adatok begyűjtése, pontos feldolgozása és értelmezése nélkül önmagában csak vas. Vonatkozik ez a drónokra is, amelyek különböző funkciókkal felszerelve nemcsak gyakorlati munkavégzésre, hanem pontos adatgyűjtésre is kihasználhatók. Belőlük is láthattak jónéhányat a kiállítás látogatói. S miközben az okos munkaeszközök már rendelkezésre állnak, a csúcskategóriás gépekbe bele van építve a gyors adatszolgáltatás, a beavatkozás lehetősége, a gyakorló gazdáknak gondot okozhat a rendszer működését biztosító digitális adathalmazok kezelése. Valós adatokra épülő technológia nélkül azonban nem beszélhetünk precíziós gazdálkodásról. Ehhez szaktanácsadó cégekre van szükség, amelyek „otthon vannak” ezen a területen, és hatékonyan tudják értelmezni, illetve felhasználni a helyi adatokat.

Mindenesetre, habár a bábolnai kiállításon a mezőgazdasági gépek és berendezések voltak a főszerepben, és a legújabb műszaki és technológiai megoldások már az automatizáció és a robotizáció korlátait is feszegetik, sőt a mesterséges intelligencia már a döntéshozatalból is ki tudja venni a részét, egyértelmű a következtetés, hogy ebből a folyamatból még sokáig nem lehet kizárni az embert.

Kép és szöveg: szilvássy

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …