Agrártámogatások 2020-ban

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a tavalyi év végén tette közzé a 2020-ban az Agrárkifizetési Ügynökség (PPA) által folyósított agrártámogatásokról szóló összegzést, amelyből kiderül, hogy az említett esztendőben a kifizetési ügynökség összesen 674 598 154,52 euró támogatást fizetett ki a hazai agrárvállalkozóknak, ennek az összegnek csaknem a fele, 307 999 737,09 euró az év utolsó hónapjában került a gazdálkodók számlájára.

A közvetlen kifizetésekre vonatkozó határozatokat 2020. november 27-től kezdték kiállítani, és 15 támogatási sémára a már említett csaknem csaknem 308 millió euró utaltak át  december 14-ig. A közvetlen kifizetések keretében a legagyobb összeget az egységes területalapú támogatásra folyósították, az igénylések 89,4 százalékát kielégítve. A számosállat-egységekre 3,6 millió euró került kifizetésre.  A termeléshez kötött támogatások esetében lehetőség volt 50 százalékos előlegek kifizetésére, amelyre október 23-tól csaknem 20 millió eurót fordítottak.

A kifizetési ügynökség az új évben is folytatni fogja a jogerős határozatok alapján megítélt támogatások kifizetését, amelyeket a fiatal mezőgazdászoknak járó támogatásokkal valamint az ökológiai gazdálkodásra és az agroenviromentális-klímavédelmi intézkedésekre járó kifizetésekkel is kibővít.

Az állami segítségnyújtás keretében 2020-ban 10 támogatási sémára kiírt 13 pályázatra 3 483 igénylés érkezett, amelyekre december közepéig  12 millió eurót fizettek ki, miközben az erre a célra tervezett források összege 38 millió euró. Decemberben két támogatott intézkedésre, ennek keretében három kiírt pályázatra fizettek ki forrásokat: nevezetesen a sertéspestis miatt elrendelt állatvédelmi intézkedések következtében elhullott/felszámolt a gazdasági állatok piaci ellenértékére, a brucellózis miatt elrendelt állatvédelmi intézkedések következtében által elhullott állatok piaci értékére és a mezőgazdasági őstermelés biztosítási díjainak fizetésére. Ugyanebben a hónapban hagyták jóvá a jogos igénylők számára megítélt ún. Zöld üzemanyag után járó adókedvezményt, amelyre 2331 kérvényből 2225-öt hagytak jóvá, és összesen 26 millió eurót fizetnek ki.

A piacszervezési intézkedések működtetésére az előző esztendőben több mint 13 millió eurót fordítottak.

A 2014-2020 –as vidékfejlesztési program keretében 5 pályázat került kiírásra, amelyek közül két újdonság említhető: 1. Rendkívüli időleges támogatás a koronavírus által sújtott kis- és közepes feldolgozó üzemek számára (20 millió euró), 2. a speciális növénytermesztési ágazatok és az érzékeny növények / az állattenyésztés támogatására (21 millió euró). Ezen felül a kifizetési ügynökség 58 határozatot adott ki a Leader program alprogramjainak megvalósítására több mint 1,8 millió euró vissza nem fizetendő támogatás formájában. A vidékfejlesztési projektekre 2020-ban összesen 130 millió eurót fizettek ki.

Az Agrárkifizetési Ügynökség 2020-ban főleg az adminisztartív tevékenységek digitalizálása és a partnerekkel való kapcsolattartás elektronizációja terén lehetővé tette az ügyfelei számára az elektronikus kommunikációt a támogatások benyújtása, az esetleges hibák kiírása és további információk követítése terén, egyúttal a szerződések aláírását elektronikus aláírásokat hitelesítő rendszer működtetésével is lehetővé tette. (sz-mpsr)

About jogazda.com

Cikkajánló

Semo zöldségújdonságok, biostimulátorok és biológiai növényvédelem

A Semo Smržice csehországi zöldségnemesítő és vetőmagforgalmazó cég valamint szlovákiai partnere a somorjai Agrotrans szervezésében …