A sörárpa és az őszi búza a célkeresztben

A sörárpa és az őszi búza a célkeresztben

A kalászos gabonafélék hazai vetőmagpiacán az utóbbi években egyre hangsúlyozottabb kínálattal jelenik meg a Limagarain közép-európai vetőmagnemesítő és forgalmazó képviselete (LG Central Europe Cereals – LG CEC), amely nálunk legutóbb április végén Mojmírovceban tartott szakmai konferencián vonultatta fel a következő termelési szezonra összeállított fajtakínálatát, amelynek bevezetújôben a leköszönő igazgató Pavol Kutmon az őt váltó Zdeněk Šonskýt is bemutatta.

A z LG portfóliójában a sörárpa fajták fontos szerepet játszanak, lévén, hogy ezeket minőségi paramétereik alapján a hazai malátagyártók és sörgyárak is elismerik, felvásárolják.  Marián Šternocký, a legnagyobb szlovákiai sörgyár, a Heineken felvásárló részlegének vezetője tájékoztatójában elmondta, hogy hazánkban az elmúlt esztendőben 292 ezer tonna malátát állítottak elő, ebből 239 ezer tonát exportáltak. Az idei évre valamivel több mint 280 ezer tonna maláta gyártását tervezik, ehhez hozzávetőlegesen 360 ezer tonna sörárpára lesz szükségük. A részlegvezető megerősítette, hogy a feldolgozók részéről megnyilvánuló sörárpa iránti kereslet folyamatos marad.

Ugyanakkor a kereslet magas szintje ellenére a szlovákiai gabonatermesztők körében csökkent a tavaszi árpa iránti termesztési kedv, amit a vetésterületek csökkenése is jelez. Tavaly például az utóbbi öt évben a legalacsonyabb vetésterületén termesztettek árpát Szlovákiában (117 625 hektáron), ami az évközi összehasonlításban 11,5 %-os csökkenést mutat. Az árpa termésében 600 ezer tonna volt az összhozam, ebből 300 ezer tonnánál valamivel kevesebb felelt meg a sörárpa minőségi követelményeinek. Úgy tűnik, hogy a hazai termelési szint már évek óta nem tudja kielégíteni a hazai feldolgozók által generált keresletet, az utóbbi években minden esztendőben 50-70 ezer tonna sörárpa hiányzik a hazai kínálatból, amit behozatalból kell pótolni. Ugyanakkor, amint azt Marián Šternocký is hangsúlyozta, a sörárpa termesztésének növelése a szlovákiai gabonatermesztők számára is előnyös lehet, hiszen az árpa rövidebb vegetációs ideje miatt gyorsabban megtérülő befektetésről van szó, ráadásul a termény közvetlenül a betakarítás után értékesíthető. Annál is inkább, mivel az elmúlt években nőtt a feldolgozói raktárkapacitás, ugyanakkor az utóbbi években minimálisra csökkentek a készletek. A hazai feldolgozók jövő évi sörárpa szükségletét 385 ezer tonnára becsülik, a kereslet iránta évek óta stabil. A piacra bevezetett új fajták minősége és termőképessége reményekre jogosít. Az idei szezonban a felvásárlói árak is attraktívak lesznek, tette hozzá Marián Šternocký.

A Heineken felvásárlói stratégiáját ismertetve a részlegvezető hangsúlyozta, hogy a cégük továbbra is a kiemelt minőségű sörárpa fajták felvásárlását és feldolgozását részesíti előnyben, amelyeknek elsősorban magas extrakt-tartalmuk van, kiváló erjedő képességgel rendelkeznek, egyúttal alacsony szintű betaglukánt tartalmaznak. A 2022-es szezonban a tavaszi sörárpa fajták közül elsősorban az Overture, LG Tosca, Soulmate, Sunshine és a Tango fajtákat részesíti előnyben, korlátozott mennyiségben az Odyssea, Malz és  Kangoo szerepel még a listájukon. Az őszi árpafajták közül a KWS Scala, az SY Tepee és a Wintmalt, korlátozott mennyiségben a Casanova és a Malvinta, a minőségvizsgálati kísérletekben a Marysell szerepel. Marián Šternocký szerint a termelők számára a tavaszi árpa őszi vetésének lehetőségét is felvetette, amellyel a gyakorlatban is kedvező tapasztalatok vannak.

Őszi vetésű tavaszi árpa

A tavaszi sörárpa őszi vetésének gyakorlati tapasztalatait Balogh Miklós a lakszakállasi szövetkezet főagronómusa osztotta meg a jelenlevőkkel. Szövetkezetükben ezt a gyakorlatot immár 12 éve alkalmazzák, s az eddigi tapasztalataik kedvezőek: az ősszel elvetett tavaszi árpa állomány jól áttelel, csupán 2016-ban szenvedett nagyobb károkat a nagyon erős, mínusz 18oC-os fagyok miatt. De ezt a problémát is sikerült áthidalniuk kiszántás nélkül, a sérült területeken feles vetőmag-adagokkal tavasszal utánvetéssel pótolták a kiesést. A gyakorlati tapasztalatok alapján az őszi vetésű tavaszi árpánál a vetési egységet 8-10 százalékkal megemelik. A vetés időpontja ebben a térségben október végén – november elején vált be. Ősszel az állományt nem kezelik gombaölő szerrel, a védekezést a tavaszi árpa megszokott eljárásai alapján végzik. Annak ellenére, hogy a sörárpa termesztésében a nitrogén adagolása korlátozottan ajánlott, ebben az esetben az őszi időszakban hektáronként 50 kg nitrogén kijuttatása  javasolt, ezt követően tavasszal kétszeri tápanyagpótlással (az első regenerációs adagot február közepén, a másodikat szükség szerint) juttatják ki az állományba. Az ősszel vetett tavaszi árpa állományok az eddigi tapasztalatok szerint hektáronként 1-2 tonnával magasabb hozamot biztosítanak, mint a tavaszi vetésű állományok.

Gabonafélék vírusos betegségei

Peter Bokor, a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem tanára a kalászos gabonafélék legismertebb vírusos eredetű betegségeit, azok tüneteit ismertette. Előadásában többek között szólt a sárga törpesség vírus, a búza törpességvírus, és a búza csíkos mozaikvírus jellemző tüneteiről, ismertette a betegséget terjesztő kártevőket és az ellenük való megelőző védekezések elemeit, kiemelve azok megelőző szerepének jelentőségét. A vírusos megbetegedések elleni védekezésekben, a rovarkártevők nagymértékű károsításának elkerülése érdekében hangsúlyozta a későbbi vetések szerepét, a betegségeket terjesztő vektorkártevők irtásának fontosságát és az említett betegségekkel szembeni rezisztenciával rendelkező fajták termesztését.

Őszi sörárpa fajták a kínálatban

A Limagrain CEC sörárpa fajtakínálatából Stanislav Doležal, a cég marketing osztályának vezetője újdonságként a Marysell új, kétsoros őszi árpafajtát ajánlotta a termelők figyelmébe, amely koraiság, a magas ezermag-tömegsúly, az előszemek kedvező aránya és a betegségekkel szembeni elllenállóság tekintetében is reményteljes eredményeket produkál. Az állami fajtavizsgálati kísérletekben az utóbbi három év átlaga alapján a legjobb hozamképességű fajta lett (ÚKSÚP 2017-2019). 2021-ben a Heineken besorolta a saját fajtavizsgálati kísérleteibe. Az egyik legkorábban betakarítható árpafajták közé tartozik, így elkerüli a nyári hőség okozta stresszt. Jól bokrosodik, ellenáll a ledőlésnek, nagyon jó a rinchospóriumos és rozsdafoltossággal, valamint a fuzáriumos kalászfertőzésekkel szembeni ellenálló képessége.

A szlovákiai árpatermelők körében egyelőre a Casanova őszi árpafajta a legkedveltebb. Az összes termesztési körzetbe alkalmas, korai érésidejű, magas ezermag-tömegű fajta, magas az ún. előszemek száma is. Hozamképessége szintén magasabb az átlagosnál. Ellenállóképesség tekintetében a lisztharmat, a rinchospóriumios foltosság ellen magas szinten, a barnafoltossággal szemben közepesen védett. A hazai malátagyártók felvásárlási listáján szerepel.

Az őszi árpafajták kínálatában szerepel még az LG Zoro hatsoros fajta, amely elsősorban az árpa sárga törpességvírussal (BYDV) szembeni genetikai ellenálló képességével tűnik ki. Ugyanakkor hozamképessége és télállósága is kiváló. Az összes termesztési körzetbe alkalmas. A csehországi fajtavizsgálati kísérletekben hároméves átlagban az említett vírussal szembeni rezisztens hibridhez viszonyítva 17 százalékkal magasabb hozamot adott, a hagyományos fajtákat 5-7 százalékkal haladta meg.  Tulajdonságait a szlovákiai szántóföldi kísérletekben is igazolta.

Az LG Triumph  középkései érésidejű őszi árpafajta ugyancsak hozamképessége alapján került a kínálatba, ugyanakkor télállósága, egészségi állapota és ledőléssel szembeni ellenálló képessége tekintetébe is állja a versenyt. Gabonafélék után kései vetéssel is termeszthető az összes termesztési körzetbe alkalmas.

Őszi búza

A kalászos gabonafélék közül az LG  őszi búza fajtakínálata az egyik legerősebb szegmensek közé tartozik. A cég munkatársai egymást váltva elsősorban az újdonságokra összpontosítva mutatták be a meghatározó fajtákat. Zdenek Šonský az LG Absolon őszi búza teljesítőképességét emelte ki, ami a fajtavizsgálati kísérletekben 9 t/ha körüli eredményeivel (Csehországban 14 t/ha feletti hozamot is produkált) 11 %-kal haladta meg az átlagot. Korai, nagy hozamképességű, A minősítésű, egészséges, télálló, a ledőléssel szemben ellenálló búzafajta, amely az ökológiai termesztésbe is besorolható.  A szártöréssel szembeni rezisztenciát biztosító ún. Pchl beépített gén gabonafélék és kukorica utáni vetését is lehetővé teszi.

Az LG Rozarka a csehországi – hrubcicei –  nemesítő állomás „gyermeke”. Nagyon korai. élelmiszeripari minőségű, búzafajta, további tulajdonságai közül a télállóság, a ledőléssel szembeni ellenálló képessége és a búzavirág-gubacslégy elleni rezisztenciát biztosító beépített Sm1 gén emelhető ki. Jól viseli a száraz melegebb termesztési térségek feltételeit.

Az Alcantara ugyancsak nagyon korai érésidejű A minőségű őszi búza újdonság, stressztűrő képessége a szárazsággal és a forrósággal szemben is érvényesül. Kiváló egészségi állapotát a rozsdabetegségek és a fuzárium elleni ellenálló képessége is alátámasztja.

Az őszi búza fajták újdonságai közé az LG Mondial 2022-es  csehországi nyilvántartásba vétele után került, Szlovákiában még a fajtavizsgálati kísérletekben szerepel. Az egyik leghozamképesebb hibridek közé tartozik, 10-11 tonna körüli átlageredményekkel. Kiváló télállóság jellemzi, ismertette legfontosabb tulajdonságait Stanislav Doležal. Az LG Orlice, német nemesítés, elsősorban a szárazabb termőhelyi feltételek közé ajánlott, B minőségű takarmánybúza, télállósága szintén kiváló. A Crossway A minőségű kifejezetten magas hozamképességű búzafajta 12,5 tonna körüli átlaghozamokat produkált a vizsgálatokban.  Nálunk 2021-ben került nyilvántartásba. Intenzív feltételek közé ajánlott.

A takarmánybúzák között érdekességként említhető a kekszgyártásra is alkalmas LG Mocca, amely hozamképességével és kiváló agronómiai tulajdonságával kivívta és élvezi a csehországi termesztők bizalmát, állította Pavol Kutmon. A búza legfontosabb levélbetegségeivel szemben nagyon jó ellenálló képességgel rendelkezik, egyúttal a búzavirág gubacslégy károsítása ellen is rezisztens. Hozamképességét 15 tonna feletti terméseredményei is alátámasztják, a kifejezetten száraz térségekben is jól teljesít. Speciális tulajdonságokkal bír az Arkeos őszi búzafajta is, amely sütőipari célokra alkalmas lisztet biztosít, ami iránt folyamatosan növekszik a kereslet. Elsősorban az alacsony vízfelvevő képessége és a sikér specifikus összetétele miatt keresett fajta, főleg a lengyel, német és olasz piacon. Takarmányozási célokra és búzasör gyártásához való maláta előállítására is alkalmas.

Az új fajták bemutatását Martin Štrba, a cég szlovákiai kereskedelmi képviselője folytatta.  Bevezetőjében elmondta, hogy a szlovákiai piacon az élelmiszeripari elsősorban extra minőségű búzafajták iránti kereslet a meghatározó. Az újdonságnak számító LG Keramik nagy hozamú, kiváló minőségű (A) búzafajta, előnye, hogy képes a különböző termesztési feltételekhez is hatékonyan alkalmazkodni. Hozamképességét a csehországi fajtavizsgálati kísérletekben elért 14 t/ha feletti hozamok igazolják, sőt ökológiai termesztésben is 13,9 tonnát produkált. Télállósága, ledőléssel és a rozsdabetegségekkel szembeni ellenálló képessége kiváló.

Az elit (E) minőségű búzafajták közül kiemelte a nagyon korai szálkás Airbus-t, amely nálunk és Csehországban is a legelterjedtebb szálkás búzafajták közé tartozik. Minősége mellett hozamképessége sem elhanyagolható, ezt a kísérletekben elért 8 tonna feletti eredmények is igazolják.  Állítását Balogh Miklós, a lakszakállasi szövetkezet főagronómusa is megerősítette, náluk tavaly 200 hektáron termesztették, 7,5 tonnás átlaghozamot adott. Tulajdonságai közül kiemelte az alkalmazkodó képességét, plaszticitását, amely révén megfelelő tápanyag-ellátás esetén nemcsak minőségi, hanem mennyiségi téren is kiváló eredményeket biztosít. Korai betakarítása a forróságok elleni védelemben jelentős.

A Moschus kiváló tulajdonságokkal bíró E minőségű búzafajta, a németországi vizsgálatokban a nitrogéntartalom, a Zeleny-teszt és az esésszám tekintetében is a legmagasabb értékeket mutatta. Emellett hozamképessége is kiváló. Középkorai érésidejű, jól bokrosodó, kiegyensúlyozott egészségi állapotú, télálló fajta, amely későbbi vetéssel a kukorica utáni termesztést is lehetővé teszi.

A szlovákiai és a csehországi termesztők körében jelenleg az Avenue fajta a legkedveltebb és legelterjedtebb. A nálunk termesztett búzafajták között 1900 tonnás évi vetőmagforgalommal a második legelterjedtebb fajta. Az őszi búzafajták között a legkorábbi érésidejű, koraisága ellenére 8-9 tonnás átlaghozamokat produkál. Korai betakarítása lehetővé teszi, hogy utána őszi repce kerüljön a földbe. Az Avenue iránti vetőmagkeresletet Tibor Lepóny, a Gamex cég képviselője is megerősítette. Állítása szerint vetőmagforgalmuknak a 20 százalékát teszi ki ez a fajta, évente mintegy 400 tonnát értékesítenek belőle. Érdekességként megemlítette, hogy az idei szezonban az Avenue biovetőmagja is megjelenik a piacon.

A rendezvény végén Jiří Matuš, a Limagrain repcetermesztésért felelős képviselője az idei piacra szánt legújabb repcehibridekről (LG Ambassador, LG Arnold, LG Auckland és LG Architec)  adott tájékoztatást a résztvevőknek. Előadásának témakörét egy későbbi szántóföldi bemutatóval egybekötött rendezvényről szóló írásunkban részletesen is ismertetjük.

Kép és szöveg: szilvássy

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …