A kukorica vízleadása

A hatékony kukoricatermesztésben a lehető legmagasabb szemtermés elérése mellett a termesztés gazdaságosságát befolyásoló tényezők közül a lehető legalacsonyabb betakarítási szemnedvesség is nagyon fontos szempont. A termesztés jövedelmezősége szempontjából a szemtermés nagyságát és az azzal párosuló szemnedvességet együtt kell figyelembe venni, és nem biztos, hogy a magasabb hozam (jóval magasabb nedvességtartalommal), nagyobb jövedelmet biztosít. A kukoricahibridek vízleadási dinamikája a növekedő szárítási költségek miatt egyre nagyobb jelentőségű. Ősszeállításunkban a témát érintő információkat szedtük egy csokorba.

A kukoricaszemek vízleadását számos tulajdonság befolyásolja:

– a szemek belső szerkezete: a keményebb, kompakt állományú szemek vízleadása lassabb, mint a lisztes állományú kukoricáké. Ezért kemény, acélos sima szemű kukoricák vízleadása általában lassabb a hasonló tenyészidejű lófogú hibridekénél;

– a maghéj vastagsága, szerkezete: a tömörebb, vastagabb maghéjon keresztül lassabb a víz párolgása, mint a vékony héjon át;

– a csuhélevelek típusa: a rövid, cső csúcsát nem fedő, éréskor laza, felnyíló csuhélevelek a szemek gyorsabb vízleadását segítik;

– tőszám: az alacsonyabb tőszám szárazabb mikroklímát biztosít, az uralkodó széljárással párhuzamos sorokban a levegő is jobban mozog, így kedvezőbbek a mikroklimatikus feltételek az állomány gyorsabb száradásához;

– tápanyag-ellátás: a túlzott N-adagolás rontja, a harmonikus K-trágyázás viszont javítja a kukorica vízleadását.

Ugyanakkor mivel a vízleadás önmagában is belső tulajdonság, így nagy lehet az eltérés, akár az éréscsoportok között, akár az éréscsoportokon belül. A hibridek tenyészidejének hosszát és a vízleadás ütemét az időjárás (legfőképp az augusztusi, szeptemberi és októberi) nagy mértékben befolyásolja. A később érő hibridek szemnedvesség csökkenése általában hűvösebb, csapadékosabb időjárási körülmények között folyik. Tapasztalatok szerint az évjáratok közötti átlagos vízleadási ütem napi 0,3 és 1,5 % víztartalom-csökkenési értékek között változhat, s ezek az értékek érvényesek az érési időszakon belüli időjárási ingadozásokra is. A stresszérzékeny hibridek vízleadása külső hatásokra nagyobb szélső értékek között mozoghat. A szárfuzárium-érzékenység kedvező szemszerkezeti tulajdonságokkal ötvözve gyorsabb vízleadáshoz vezet.

Fontos hangsúlyozni, hogy a szemnedvesség mindig egyensúlyban van a környezet nedvességtartalmával és a csapadékviszonyokkal, ezért a már száraz szemek jelentősebb csapadék után vissza is nedvesedhetnek. A kukorica táblán belüli érettségének megítélése inkább tendenciát, vagy átlagértéket jelent. Legnagyobb különbségek a kitettséghez, a domborzathoz, a talajvíz mélységéhez és a talajszerkezeti eltérésekhez köthetők.

A kukorica termésképzési és érési szakaszai szempontjából meg kell különböztetni a fiziológiai (élettani) érettséget a „gazdasági” érettségtől. Jó példa erre a csemegekukorica és a takarmánykukorica közötti értelmezési különbség, de említhetjük a takarmánykukorica hasznosítási és tárolási technológiájában mutatkozó eltéréseket is.

A szakmai köznyelv a szem látszólag már végleges nagyságának kialakulásától kezdve különböző az érésre utaló elnevezéseket használ („tejes érés”, „viasz érés”). A viaszérés folyamán, ahogy sűrűsödik, keményedik a mag belsejének állaga, nagyjából 50%-os víztartalomnál, megjelenik a kupanyom a kukoricaszem koronarészén (a flint típusú – sima szemű – hibrideknél nem alakul ki. Ezeknél a koronarészt alkotó sejtrétegek fehérjetartalma nagyobb, állaguk keményebb). A tejvonal fokozatosan halad a mag csúcsa felé, majd kialakul a fekete réteg, amely a további tápanyagbeépülés végét jelenti.

A kialakult fekete réteg azt is jelenti, hogy a kukoricaszem elérte a legnagyobb szárazanyag-tartalmat, de nedvességtartalma még jelentős, 30% körüli. Ebben az érettségi állapotban régen, a szellőztetett górés tárláshoz már megkezdhették a betakarítást. A kombájnos betakarításra azonban ekkor még nem megfelelő sem a morzsolhatóság, sem a szemek szilárdsági állapota. Részben a csutkán maradó szemek nagyobb hányada, részben a szemsérülést okozó termésveszteség miatt. A takarmányozási célú, roppantásos, nedves tárolásra ugyanakkor már megkezdődhet a betakarítás.

A szemek mért nedvességtartalma naponta, főként a környezeti hő- és páratartalmi viszonyok által befolyásolva, mintegy 0,5 – 1% nedvességet csökken. Zárt csuhéval borított, zöld száron érő hibrideknél a vízleadás üteme lassúbb. 28%-os vagy ennél alacsonyabb szemnedvességnél már meg lehet kezdeni a betakarítást, jóllehet, ekkor még a szárítási költségek jelentősek lehetnek.

A szemek konzisztenciája 25 és 18%-os víztartalom közötti értékeknél a legkedvezőbb, ekkor a legkisebb a sérülési arány. A szárazabb kukorica betakarításánál megnő a törési és porlási veszteség, a termény alaposabb utótisztítást igényel és romlik a tárolhatósága.

A szemek érésének ütemére közvetlenül ható tényezők közül a szemfejlődés során (a feketeréteg megjelenéséig) a szem nedvességtartalmának változását az asszimiláták beépítésének üteme határozza meg. Ezt a folyamatot a morzsolhatóságot is lehetővé tévő, a növény vegetatív szerveitől a szemet leválasztó feketeréteg zárja le. Amikor ez bekövetkezik, a kukoricaszem nedvességtartalma 30-35 %. Mind a szemtelítődés (a feketeréteg megjelenése), mind a vízleadás (a feketeréteg megjelenésétől 25% nedvességtartalomig, majd onnan a betakarításig) üteme leginkább környezeti hatásokkal jellemezhető, egyúttal a hibrid-tulajdonságoktól is függ. Emiatt a környezeti hatásokon belül is (normális klímafeltételek mellett) a hőegység gyarapodást kell alapul venni. Ilyen körülmények között a középérésű hibridek (Magyarországon) az 50 % -os nővirágzást követő 50. nap tájékán elérik a fiziológiai érettséget. Következésképpen a koraiak ennél előrébb, míg a későbbiek hátrébb tartanak. (Hüvelykujj szabály, hogy ahány nap telik el a vetéstől a bibekitolás 50%-áig, annyi nap alatt éri el a kukorica a fiziológiai érettség állapotát.)

Az érés befejezésével a kukoricanövény befejezi vegetatív tevékenységét, elhal. Ha ez az elhalás külső fizikai (pl.: erős napsugárzás, hőhatás, vízhiány) miatt előbb következik be, a kukoricaszemek biológiai érési folyamata felgyorsul. A szemek további nedvességcsökkenését morfológiai és környezeti tényezők határozzák meg. Az aszálystressz hatására a biológiai folyamatokat lezáró kukorica esetében a szemek fajsúlya, ezerszem tömege és beltartalmi értéke is csökken. Az éretlenül megfagyott kukorica csuhéja rázáródik a csőre, a szemekben lévő keményítő kristályszerkezete megváltozik, részben elfolyósodik, a szemek a teljes növénnyel együtt, esetleg annál lassabban száradnak ki. Ilyenkor a minőségi veszteség is jelentős.

Hozzá kell tenni, hogy ebből a szempontból a „zöld száron érés” fogalmát is hitek és tévhitek övezik, azonban nincs arra bizonyíték, hogy ez a tulajdonság a kukoricaszem hasznosítására vonatkozó gazdasági jelentőséggel bírna. A „zöld száron érő” kukorica hibridek többsége bizonyíthatóan lassúbb vízleadású és többnyire hosszabb tenyészidejű.

A zárt, vastag csuhészerkezet csökkenti a száradás ütemét, növeli a gombafertőzés terjedését a csövön. A felálló cső csuhélevelei bevezetik a csapadékot, akár a csőalapi szemek csírázást is előidézve. A vastag csutka lassítja a vízleadást. A nagy szemek vízleadása lassúbb. A kemény, vastag maghéj akadályozza a vízleadást. A viaszos (waxy, nagy amilopektin tartalmú) szemek nehezebben száradnak. A nedves rothadást okozó (graminearum típusú) gombafertőzés növeli a rothadás környezetében lévő szemek nedvességtartalmát, gyakran azok csírázását is előidézi.

Csapadékos, hűvös, párás, ködös időben a szemek nedvességtartalma nem csökken, vagy a csökkenés üteme lassul. A már egyensúlyi nedvességet elért szemek nedvességtartalma a környezeti páratartalmat követve akár növekedhet is. A korábbi vetés csökkenti, a későbbi növeli a várható betakarítási szemnedvességet. A nagyobb növénysűrűség csökkenti a csőméretet és a szemek nagyságát, következésképpen növeli a vízleadás sebességét. Túlzottan ritka, egyenetlen állományban sok lesz a másodcső, növekszik a szemnedvesség-tartalom és a szemek víztartalom-eltérése. A szükségtelenül nagy N-műtrágya adag és a zöldítő hatású gombaölő szerek, levéltrágyák növelik a betakarításkor szemnedvesség tartalmat.

A kukorica általában 28% szemnedvesség-tartalomnál adja a termésmaximumot, ám ekkor még a szárítási költségek is jelentősek lehetnek. Ugyanakkor minél kisebb szemnedvesség-tartalomnál tervezzük a betakarítást, annál nagyobb veszteségekkel kell számolni. Ilyenkor megnő a veszélye a gomba- és rovarkártételnek, a vadkároknak, a csőhullásnak és a szártörésnek. Számolni kell a kilúgozódási veszteségekkel, a szemtöréssel és a porlással is. Az őszi idő előrehaladtával a szemnedvesség csökkenése leáll, ugyanakkor a gombás megbetegedések terjedése és a toxintermelés tovább folytatódik. (Forrás: kukoricalap.hu)