A kései tavaszi fagyok előtt és után

Lapunk tavalyi áprilisi számában részletesen bemutattuk a kései tavaszi fagyok két alapvető formáját és hatásmechanizmusát, egyúttal összefoglaltuk a gyümölcsfák fagyvédelmére kihasználható mechanikus módszereket, amelyekkel a fagyhatás okozta károk mérséklését lehet elkerülni. Ismertettük a nagyüzemekben alkalmazható légkeveréses technológiát, az öntözésre épülő fagyvédelmet, a füstölés, a klasszikusan nem égő, csak parázsló anyagok (pl. szalmabálák) meggyújtását, a parafingyertyás égetését. Ezek a módszerek alapvetően a kisugárzási fagyok ellen a hőtermelésre, a kisugárzás mérséklésére összpontosítanak.

Ugyanakkor a gyümölcsfák fagytűrését nagyban befolyásolja az erőnlétük, ami a tápanyag-ellátottságuktól, növényegészségügyi állapotuktól és az előző évi terméstől is függ. Sőt, még a metszésnek is van fagyvédelmi hatása, ugyanis ha túl erős hajtásnövekedésre serkentettük a fákat, ezek a hajtások később fejezik be a növekedésüket és ősszel nem tudnak kellő mennyiségű tartalékot képezni a télre. A fák ősszel halmozzák föl a keményítőt a fák, amit később a fagy elleni védekezésre használnak: a keményítőből lebontott cukrok besűrítik és fagyállóbbá teszik a sejtnedvet. Ezt a folyamatot megfelelő őszi kálium- és bórtrágyával is segíthetjük.

A szakemberek már korábban is ajánlották, hogy a fák fagyokkal szembeni ellenálló képességének növelésére a tápelemek mellett az ún. biostimulátorok (alga- vagy aminosav-alapú készítmények) is felhasználhatók. A fagyvédelemre használható készítmények közül lapunkban is többször írtunk az Atonik készítmény ebbéli kedvező hatásairól, alkalmazásának lehetőségeiről. Korábban csehországi és lengyelországi vizsgálatok alapján egyértelműen igazolást nyert, hogy az Atonik alkalmazásával például a gyümölcsösökben jelentős mértékben mérsékelhetők a tavaszi fagyok okozta károk. A fagyok elleni védekezésben 4 lehetséges helyzetre való reagálás stratégiáját is kidolgozták. Abban az esetben, ha a fagyok érkezését 1–3 nappal előre jelezték, az Atonik 0,6 l/ha adagját még a fagyok megérkezése előtt, lehetőleg minél korábban ki kell juttatni, majd a fagyhullám levonulása után az állományt ellenőrizni kell, és a készítmény adagolását 7–10 napos időközökben legalább 3x meg kell ismételni. Ha a fagy váratlanul érkezett és rövid ideig tartott, akkor az Atonikot a fagyhullám elvonulása után akkor ajánlott kijuttatni, amikor a növényeken láthatóvá válik, hogy túljutottak a hideghatás okozta stresszen. Ez általában a napos délutáni órákban már bekövetkezik. 3–5 nap múlva az állomány ellenőrzése után 7–10 naponként 3x újra adagoljuk a szert. Ha a hirtelen jött fagyok 2-3 napon át tartanak, az Atonikot már az első fagy utáni köztes időszakban ki lehet juttatni, majd a fagyok elmúltával 3x 7–10 naponként adagolni. Ha nem lehet permetezni a fagyok közötti időszakban, a készítményt a fagy elmúltával kell kijutatni, természetesen a növényállomány regenerációjának folyamatos ellenőrzése mellett.

A kereskedelmi forgalomban további biostimulátorok is beszerezhetők, az alábbiakban a hazai piacon fellelhető kínálatból és a magyarországi Kerti Kalendárium ismertetője alapján sorolunk fel néhány olyan készítményt, amelyek a gyümölcsfák fagyvédelmére is kihasználhatók. A nálunk kaphatók közül a Cropaid Antifrost készítmény vízzel kipermetezve akár mínusz 7 C fokig képes megvédeni a növényeket a fagykároktól (a gyümölcsfák mellett a zöldségféléket is), hatása két hétig is eltart. Egyes források réztartalamú készítmények kipermetezését is ajánlják, (pl. Champion) , de ezt kifejezetten csak a virágzás előtt javasolt kijuttatni.

A déli szomszédunknál forgalomban levő RhizoMagic szerves anyagokban gazdag természetes tengerialga-kivonat aminosavakkal, növényi hormonokkal, nitrogénnel, foszforral, káliummal és kiegyensúlyozott mikroelem-tartalommal, több stresszoldásra alkalmas aminosavat tartalmaz, amelyek segítik a növényt a kedvezőtlen hatásokra való felkészülésben, illetve utólag kijuttatva serkentik a gyógyulási folyamatokat. A Vitaséve készítmény a kambium működését serkenti, ezáltal a fa- és a háncsrész kialakulását segíti. Tágabb, egészséges edénynyalábot eredményez. A Megafol növényi aminosavakat, fehérjéket, betainokat, vitaminokat és különleges, kimondottan regenerálódást elősegítő tápanyagokat tartalmazó biostimulátor. Segíti a növényeket az olyan stresszhelyzetek leküzdésében, mint a fagy, az aszály, a jégverés, az UV-sugárzás. Növeli a növény természetes tűrőképességét, fokozza az anyagcsere-folyamatokat, emellett kész tápanyagokat és energiaforrást is szolgáltat, így a növény gyorsan és látványosan kiheveri a stresszhatás káros következményeit, és ismét fejlődésnek indul.

Ugyancsak aminosav-alapú biostimulátor a Terra-Sorb complex és az AminoQuelant K, amelyeket még ősszel javasolt használni a tápanyagok beépülésének támogatására. A 18 szabad aminosavat tartalmazó Terra-Sorb Foliar lombtrágyaként permetezhető ki a fagy káros hatásának csökkentésére.

A Foralg BMo koncentrált speciális tengerialga-kivonat, amely stimulálja a sejtosztódást, aktiválja a növekedést, szabályozza a tápanyagok szállítását, támogatja a cukrok felhalmozódását. Több mint hatvanféle különböző növényi tápanyagot tartalmaz (mikroelemek, enzimek, fehérjék, szabad aminosavak, szénhidrátok), amelyek a növény számára biológiailag teljes mértékben felvehetők.

A hideg okozta túlzott etiléntermelődéssel járó stressz­helyzetek kezelésére, azaz fagykár után is alkalmazható a Bioforge készítmény, ami leállítja a növényben az etilén termelését, blokkolja a további felhalmozódását. Ezáltal gyorsabban működésbe lépnek a növényi stressz ellenállóságban szerepet játszó gének. Elősegíti a gyökérfejlődést, növeli a légzés és az anyagcsere intenzitását, újraindítja a növény növekedését. Talajon és lombon át is kijuttatható. (sz- Forrás: seed, kerti kal.)

About jogazda.com

Cikkajánló

Semo zöldségújdonságok, biostimulátorok és biológiai növényvédelem

A Semo Smržice csehországi zöldségnemesítő és vetőmagforgalmazó cég valamint szlovákiai partnere a somorjai Agrotrans szervezésében …