A fólia alatt vagy üvegházban termesztett salátauborka termesztési feltételeiről a nyári hónapok folyamán is gondoskodni kell. A téli fűtés után például a nyári melegben inkább a termesztő közeg belső hőmérsékletének csökkenése az egyik legfontosabb feladat, ezt többnyire intenzív szellőztetéssel, a fólia, vagy az üveg takarásával, befestésével oldják meg a termesztők. Tény, hogy az uborka nappal 32 oC alatti hőmérsékletet, éjszaka pedig legfeljebb16-18 oC-t igényel a töretlen fejlődéshez. Ettől eltérő értékek esetében visszafogott lesz, vagy teljesen leáll a fejlődése.
Az uborkát a termésfejlődés kezdetétől rendszeresen tápoldatozni kell, háztáji viszonyok között általában hetente egyszer juttassunk számára utánpótlást. Az intenzív termesztésben külön programok alapján ettől gyakrabban is adagolják a tápanyagokat. A tápanyaghiány vizsgálatok nélkül is felismerhető: a fiatal levelek például elvesztik egészséges zöld színüket. Ez leggyakrabban nitrogénhiány következtében áll be, de a többi tápanyag pótlására is ügyelni kell. 0,3 százalékos nitrogén oldatból hetente 1-2 litert adagolunk a növényeknek.
Az uborka metszését júniusban is folytatni kell, a főhajtás mellett csak a legközelebbit hagyjuk meg. A hajtásokkal együtt a beteg és sárga leveleket is távolítsuk el. (sz)