Tervezzük meg a vetésforgót

A téli időszakban a következő termesztési szezonra való felkészülés jegyében ajánlott a kertünkbe szánt zöldségfajták elhelyezésének megtervezése, a vetésforgó elkészítése. Ez alapjában véve az egyes zöldségfajták adott területen való váltott termesztését jelenti, amit az adott növények tápanyag és szervesanyag-igénye alapján állítunk össze. Ezzel elsősorban megakadályozzuk, hogy a talaj tápanyagforrásai egyoldalúan kimerüljenek, gátat vethetünk a különböző gombás megbetegedések és károkozók további elterjedésének, s egyúttal a trágyázás ütemét is meghatározhatjuk.

A hobbi kertészek is tudják, hogy az egyes zöldségfajok táp- és szervesanyag-igénye valamint ezek kihasználása meglehetősen eltérő. Vannak nagy szervesanyag-igényű fajok, amelyeknek friss szerves trágyára van szükségük a megfelelő növekedéshez, és vannak olyanok, amelyeknek nincs, illetve nem tűrik el a közvetlen trágyázást. Az említett szempont szerinti legegyszerűbb vetésforgóban a kertet két részre osztjuk: az egyiket trágyázzuk, a másikat nem, ill. meszezzük. A frissen trágyázott területre káposztaféléket, uborkát, zellert, salátát, cukkinit, dinnyét ültetünk, a másik területre paradicsom, paprika, a spenót, hagyma, póréhagyma, borsó, bab kerülhet. Az évelőket elkülönítve telepítjük, ezek több éven át egy helyen maradnak.

A vetésforgó betartása gyakorlatilag azt jelenti, hogy az adott ciklusban biztosítani tudjuk egy adott növénycsoport számára a szükséges tápanyagokat, illetve azok lehető legjobb felvételét. Az egyes ágyásokon a zöldségfajtákat legcélszerűbb hároméves körforgásban váltogatni, ennek érdekében a kertben termeszteni kívánt zöldségfajtákat három csoportra osztjuk, és elsősorban tápanyagigényük alapján soroljuk be őket az egyes területekre. Ennek megfelelően a kert területét három vagy négy részre osztjuk (a negyedik részbe kerülhetnek az évelő zöldségfélék), és az alábbi vetésforgó szerint ültetjük vagy vetjük az egyes zöldségféléket: Az 1. évben az 1-es frissen trágyázott területre káposztafélék kerüljenek: kelkáposzta, karalábé, karfiol, brokkoli, kínai kel.

A 2. évben ugyanerre a területre gyökérzöldségeket telepítünk: sárgarépát, petrezselymet, zellert, hagymát, retket, burgonyát.

A 3. évben erre a területre hüvelyeseket ültethetünk: pl. borsót, babot, lóbabot.  (sz)

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …