Alkalmazkodó kukoricahibridek a Gabonakutatótól

Jelenleg a legnagyobb kihívást a klímaváltozás okozta időjárási szélsőségek jelentik, ezért a Gabonakutató célja, hogy olyan hő- és szárazságtűrő növényeket állítson elő, melyek megfelelő betegségtoleranciával is rendelkeznek.

A szuperkorai éréscsoport tagjai kiválóan alkalmasak fővetésben oda, ahol fontos az augusztus végi, szeptember eleji betakarítás. A GKT 211 és GKT3213 hibridjeink kiválóan megfelelnek ezeknek a feltételeknek, alkalmasságukat nemcsak a gazdák, hanem az állami fajtaminősítő rendszer is elismeri, hiszen sztenderdként használják mindkettőt. Másodvetésben – akár árpa után vetve – alkalmasak szilázs előállítására is, azonban a biztonságos termeléshez öntözés szükséges.

Újdonság: GKT1216

Új hibridünk a GKT1216, mely 2018-ban kapott elismerést. Koraisága ellenére magas termésre képes, a NÉBIH fajtaminősítő kísérleteiben a legkorábban virágzó sztenderdhez képest 20%-al nagyobb termést hozott 2 év átlagában (2017-2018).

Az igen korai, FAO 200-as csoportból a kiváló alkalmazkodóképességű és egészséges csővel rendelkező Saroltát kell megemlíteni, termése étkezési célokra is alkalmas jó grízkihozatalának köszönhetően. A GKT 288 jó terméspotenciállal rendelkezik, magas termetű, korai virágzású hibrid. Korán betakarítható silóhibridnek is alkalmas. A korai virágzás miatt képesek elkerülni a júliusi légköri aszályt, ami megöli a pollent és a bibét is, így a terméskötést veszélyezteti.

A FAO 300-as éréscsoportban kiemelkedő hibridjeink a GKT 372, a GKT 376 és a Szegedi 386. Vízleadásuk jó, aszálytűrésük kiváló és természetesen szárszilárdságuk is megfelelő. A GKT 372 virágzik legkorábban a hibridek közül. A GKT 376-ot az intenzívebb területekre ajánljuk, egészséges, keményszemű termést produkál. A Szegedi 386 kiváló ár-érték arányú hibrid, mely az extenzív gazdálkodású helyeken jól szerepel.

A középérésű csoportban a KENÉZ DUO hibridünk a BASF által bevezetett DUO System technológiában használható, ami a cikloxidim hatóanyagú herbicid, valamint az erre a hatóanyagra rezisztens kukorica hibrid együttes használatát jelenti. Ennek a technológiának köszönhetően más gyomirtószerekre rezisztens, sőt agresszív fenyércirokkal fertőzött táblák is megtisztíthatók vele.

A szarvasmarha takarmányozásban fontos szerepe van a kiváló minőségű szilázsnak, intézetünk két silóhibriddel áll a gazdálkodók rendelkezésére. A Szegedi 521 késői érésű, kettőshasznosítású hibridünk, mely már régóta bizonyít a hazai piacon a gazdák nagy megelégedésére. Legújabb hibridünk, a GK Silostar 2017-ben kapott állami elismerést, és jelenleg mint próba sztenderd szerepel a FAO 400-as NÉBIH siló kísérletekben. Nemcsak az emészthető szárazanyag-termelése kiváló, hanem csőfuzáriummal szembeni toleranciájával is kiemelkedik a versenytársak közül.

Dr. Nagy Zoltán

Tekintse meg legújabb katalógusunkat

https://www.gabonakutato.hu/uploads/brochure/5dee05210c6df922799908.pdf

 

About Jó Gazda

Cikkajánló

Gabonakutató szójákkal a sikeres szójatermesztésért

A Gabonakutató kiváló szójafajtákkal, területre és fajtára adaptált agrotechnikai ajánlással és prémium kategóriás vetőmaggal áll …