Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
Az őszi repce az ősszel egyik legkorábban földbe kerülő növényünk. Ha a termesztése mellett döntünk, mindig tartsuk szem előtt, hogy ennek az olajnövénynek a termelése nem csak a vetéssel kezdődik, hanem már az elővetemény tarlóján lerakjuk az alapjait. Mivel az időjárás a repcevetés időszakában többnyire száraz, aszályos szokott lenni, kiemelt figyelmet kell fordítanunk az elővetemény tarlóhántására.
Előveteménynek legjobb valamilyen hüvelyes, pl. a borsó, de ugyancsak jó elővetemény bármelyik kalászos gabona. Lényeges, hogy a szalmát minél apróbbra vágva a tarlómaradványokkal együtt időben bedolgozzuk. Nem árt, ha némi nitrogénműtrágyával vagy baktériumtrágyával együtt kerül a földbe, mert így a vetéséig már megkezdődik a maradványok bomlási folyamata. Ez a tápanyagpótláson túl még kedvező talajszerkezetet is biztosít.
A talajművelés során a legfontosabb feladat a talaj vízkészletének megőrzése. Ezt a célt szem előtt tartva a tarlóhántást 3-6 centiméter mélységben ajánlott elvégezni. Közvetlenül a vetés előtt 20-25 centiméter mélyen kell a talajt megművelni (de ne szántsunk), ami azt a célt szolgálja, hogy a talaj a vetésmélységben nedves legyen és ezáltal a mag gyorsabban csírázzon.
A repce apró morzsás jól előkészített talajt kíván, apró magját sekélyen egyenletes mélységbe juttatják a talajba. Az elvetendő mennyiség 3-5 kilogramm hektáronként. A kikelés után és az ősz során a repce növényvédelmet kíván. A vetőmag minden esetben csávázott legyen, mely védelmet nyújt a korai kártevőkkel szemben.
A termelés egyik kritikus kérdése, hogy mennyi az a minimum kikelt növényszám, aminél még gazdaságos a termelés. Gyakorlati tapasztalatok alapján, és a repce kiváló regenerációs képességének (oldalhajtásaival kompenzálja a kelési hiányokat) köszönhetően, ha csak a négyzetméterenként elvetett 50 csírából mindössze 15 fejlődik növénnyé, már akkor is jó eredményre számíthatunk. Ne feledkezzünk meg arról és a termelés során vegyük figyelembe, hogy a terméspotenciál 70 százaléka ősszel alakul ki.
Ősszel kiemelt hangsúlyt kell fordítani a fómás fertőzések időben történő észrevételére és az ellenük való kezelésre. Mivel a betegség 7-8 hónapig lappang a növényben, a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az aratásra elpusztulhat az állományunk (és az addigi ráfordításaink mind kárba vesznek).
A rovarkártevők megjelenését kísérjük fokozott figyelemmel. Ősszel kiemelt hangsúlyt kell fordítani a fómás fertőzések időbeni felismerésére. Mivel a betegség 7-8 hónapig lappang a növényben, a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az aratásra elpusztulhat az állomány. Tanácsos, sőt szükséges az ősz folyamán elvégezni a gyomirtást is.
Az intenzív termesztés lényeges eleme a tápanyag-visszapótlás. A repce tápanyagszükséglete a tél beállta előtt viszonylag alacsony, hektáronként 40-50 kilogramm nitrogén hatóanyagot vesz fel. A tavaszi nitrogén műtrágyázást két ütemben kell elvégezni. Az elsőt rendkívül korán – amint rá lehet menni a talajra – a hatóanyag kétharmadát felhasználva (90-100 kg/ha N hatóanyag), a fennmaradó részt (40-50 kg/ha N hatóanyag) mintegy 3 héttel ezt követően zöldbimbós állapotban juttatjuk ki. A minél korábban végzett tavaszi műtrágyázás azért fontos, mert a repce csak a virágzás középső szakaszáig vesz fel N-hatóanyagot.
Kedvező időjárás esetén fejlett állomány kerül a télbe, ami a kifagyás veszélyét csökkenti. A repcetermelés sikeressége nagymértékben időjárásfüggő. Az egyik legnagyobb veszélyt a téli kifagyás jelenti. Mivel a szárba szökkent repce a leginkább kitett a kifagyás veszélyének, lényeges a szárbaindulás megakadályozása. Erre hosszú, meleg őszön regulátorhatású szerek használata ajánlott. A biztonságos áttelelés két alapvető kritériuma a 8-10 tőlevélrózsás állapot, valamint az 1-1,5 centiméter vastagságú gyökérnyak átmérő. (sz-repcelap)
