Kiemelt

Globális vagy lokális szinten

Annak ellenére, hogy mozgalmas, tüntetésektől és nyomásgyakorló tiltakozó vonulástól sem volt mentes az ide év a hazai agrárágazatban, alapjában véve mégis hagyományosan „normálisnak” értékelhető. Az időjárás kilengéseit kivéve nem történt semmi különösebb, ami a gazdálkodókat kihozta volna a sodrukból. Igaz, hogy a vehemensebb részük, főleg a keleti végeken megpróbálta kikényszeríteni …

Bővebben »

Kukoricatermesztési szaknap Kamocsán

Hibridújdonságok speciális tulajdonságokkal Néhány nemesítő cég kínálatának kivételével a szlovákiai kukorica piacon található hibridek széles választékával találkozhattak az érdeklődő termelők a kamocsai szövetkezet hagyományos kukorica bemutatóján, ahol több mint egy tucat vetőmag-nemesítő, illetve forgalmazó cég hibridjeit vonultatták fel az erre a célra kijelölt kísérleti parcellán. Annak ellenére, hogy az idei …

Bővebben »

Megjelent a Jó Gazda decemberi száma

A Jó Gazda decemberi számában az idényzáró kerti tennivalók összefoglalója keretében a lap foglalkozik a következő szezonra való felkészülés jegyében a hajtatott zöldségpalánták előállításának részletes feltételeivel, a nappali és az éjszakai hőmérsékleti igényekkel valamint az optimális fejlődéshez szükséges fényviszonyokkal. Bemutatja a torma termesztésének és szaporításának alapvető követelményeit. Tanácsokat ad a …

Bővebben »

A kertépítés alapjai

Gyomtalanítás           A tényleges kertépítés legelső munkafolyamata a gyomtalanítás, amely megelőzi még a területtisztítást is. A területtisztítás sok esetben az építkezési törmelék eltávolítását jelenti. Tágabb értelemben ide tartoznak az építkezésnél használt különböző tárgyak, mint. pl. a deszkák, tartóelemek, törmelékcsúszda, állványmaradványok, stb. Ezek eltávolítása azonban nem a kertépítő feladata. Az építkezési törmelék eltávolítása …

Bővebben »

A télikert növényei

A télikertet jellemezhetjük úgy is, mint „zöld paradicsomot”, ahol olyan növényeket is nevelhetünk, amelyek tartása a szobákban szinte lehetetlen volna. Tarthatunk itt méteres jukkákat, fikuszokat, pálmákat, filodendronokat, nagy növésű páfrányokat, trópusi csodacserjét (krotónt), virágzó  orchideákat és kaktuszokat, termő fügét, citrusféléket, fejünk fölött liánokat, stb.           Felmerül azonban egy kérdés: tarthatunk-e …

Bővebben »

Télikertek

          A legtöbb ember a télikert hallatára a tizenkilencedik században a főúri villák mellett épült ún. oranzsáriumokra (üvegházakra) gondol, amelyekben különböző, főleg mediterrániumi, gyümölcstermő növényeket termeltek. Az oranzsárium név is a narancs nevéből ered. Néhány üvegházban azonban trópusi gyümölcsöket is termeltek, mint például az Eszterházyak kismartoni üvegházai-ban az 1830-as években …

Bővebben »

Előkertek

Az előkert adja meg a ház keretét és az első benyomást a szemlélőnek. Mint a jövés-menés színtere, legyen kiegyensúlyozott és nyugalmas megjelenésű. Az előkert kialakításának főbb szempontjai: 1. a terület minden évszakban más arculatát mutassa 2. könnyen gondozható növényekből álljon 3. alakgazdag legyen az összeállítás.        Növényeink és az előkertben …

Bővebben »

Buszkáti fehér, a legfinomabb húsú nyúl

A buszkáti fehér nyúl három fő fajtából (belga óriás,francia ezüst és angóra) lett kitenyésztve. Jellegzetessége, hogy ereiben angóra nyúl vére is csordogál. Hozzá kell tenni, hogy mintegy 230 nyúlfajtánál nincs angóra vérvonal. A buszkáti fehér nyúlnál a hús különlegességét a keresztrost adja,ami selymessé, zamatossá,utánozhatatlanná teszi az ízét. A buszkáti fehér …

Bővebben »

Saját termék védjeggyel

Akik rendszeresen olvassák és figyelik lapunk rovatait, jól tudják, hogy a havi kommentárokban általában kritikus véleményeket, meglátásokat szoktunk megfogalmazni, amelyek az ágazatban felmerülő időszerű kérdésekre, problémákra reagálnak, egyéni, sokszor nem az uralkodó közvélekedésnek megfelelő hangvételben megfogalmazott álláspontokkal. Valljuk be, a hazai ágazatban uralkodó állapotok egyelőre kimeríthetetlen témaforrást biztosítanak ehhez a …

Bővebben »

Megjelent a Jó Gazda novemberi száma

A háztáji kertekben a télre való előkészületek összefoglalója mellett a Jó Gazda novemberi száma részletesen is foglalkozik a cikória hajtatásával és a rebarbara tőosztással való szaporításával, egyúttal ráirányítja a figyelmet a kerti talajok kémhatásának megállapítására, amely a tápanyagok felvételének egyik fontos feltétele. A zöldségtermesztők ezen kívül a kelbimbó jótékony hatásairól …

Bővebben »